Williamson botrányos nyilatkozatában annak adott hangot, hogy nem hisz a náci gázkamrák létezésében, amikben több millió európai zsidó, köztük sok százezer magyar állampolgár vesztette életét a második világháború során. Szerinte a nácik nem 6 millió zsidót gyilkoltak meg, hanem legfeljebb 200-300 ezret, de egyiküket sem gázkamrában. Williamson ellen a regensburgi ügyészség uszítás miatt szinte rögtön vádat akart emelni. Ma a revizionista, vagy holokauszttagadónak nevezett nézetek hirdetése bűncselekménynek számít több európai országban. Magyarországon vajon miért nem?

Az európai államok többségében van törvény a holokauszttagadással szemben, ezt önálló bűncselekményként szokták szabályozni. Magyarországon az Alkotmánybíróság gyakorlatából egyértelműen következik, hogy nehéz olyan törvényt hozni, amely kiállná az általuk kigondolt abszurdan szigorú feltételeket.



Williamson ellen Kelet-Bajorországban határozott lépéseket foganatosítottak, miután a jeruzsálemi rabbinátus hivatalos úton megszakította kapcsolatait Rómával. A püspököt kitiltották az egyházmegye összes templomából és épületéből, valamint a pápa ismét felemelte szavát a revízió ellen, bár Williamson kiátkozásának lehetőségét elutasította. Elég lesz-e ennyi Jeruzsálem számára?

Ezt én nem tudom megítélni, hiszen minden zsidó közösség önállóan dönt ezekben a kérdésekben. Az viszont biztos, hogy nem csupán arról van szó, hogy valaki ilyesmit hangoztatott a múltban, hanem az illető még most is kitart a káros nézetek mellett. Az, hogy konkrétan milyen diplomáciai megoldás fog születni, most nehéz lenne megmondani.

Milyen gyakorlati következményekkel jár a Főrabbinátus döntése a magyarországi zsidó hitközségek számára?

A mi számunkra ez nem jár semmiféle következménnyel. A Főrabbinátus döntései nem olyanok, mint a Római Katolikus Egyház vezetése által hozottak. Ez csupán az ő álláspontjuk, ami azt jelenti, hogy a testületi együttműködést függesztették fel és csak a személyes kapcsolatok maradnak fönt. Nyilván való hogy előbb-utóbb valamilyen megoldásnak kell születnie. Ez egy megfelelő jelzés arra, hogy mostani beszélgetésünk tárgyát nem lehetett szó nélkül hagyni. Egyébként most ért véget a Zsidó Világkongresszus közgyűlése Jeruzsálemben, amin a MAZSIHISZ küldöttsége is részt vett. Elfogadtunk egy tiltakozó határozatot az üggyel kapcsolatban, és úgy gondoljuk, hogy ezt meg is kellett tennünk. Tehát nem elsősorban gyakorlati következményekről van szó, hanem annak a kimondásáról, hogy az ilyen esetek fölött nem lehet elsiklani.



Történt valaha hasonló szintű precedens a protestáns egyházakkal szemben is?

Ilyen szintű egyeztetés a protestáns egyházakkal szemben nem zajlott, nincs ilyen jellegű
kapcsolatfelvétel. Nyilvánvaló, hogy konkrét esetekben, mondjuk a német egyházakkal (EKD) kapcsolatban határozott válaszokra találna egy Williamsonéhoz hasonló kijelentés, de pont a német protestánsok nagyon szigorúan kezelik a hasonló ügyeket. Egyszerűen nem tűrnek meg a soraikban, nemhogy holokauszt tagadókat, de azokat sem akik bármilyen módon vétenek a szeretet szava ellen.

A revízió egy abszurd és hipotetikus történelemszemlélet gyümölcse, vajon mi tesz egy
Ahmedinezsádot vagy egy David Irvinget képessé arra, hogy ennek hitelt adjon?

Én azt gondolom, hogy ez két különválasztandó kérdés. Az iráni elnök esetében világosan látható, hogy egy nézetcsoport politikai újrahasznosításáról van szó, amellyel úgy gondolja, hogy megalapozhatja az iráni teokretikus állam népszerűségét az iszlám többségű országokban, ezzel kár is mélyebben foglalkozni most. David Irving pedig azt hiszem, hogy maga sem gondolja komolyan azt, amit leír. Ő így próbálja meg a saját "történészi" voltát igazolni.

Eljutott-e ifjabb Hegedűs Lóránt ügye is a jeruzsálemi Nagyrabbinátus elé, vagy a botrány híre egyáltalán nem jutott ki az országból?

A MAZSIHISZ ezeket a kérdéseket folyamatosan felveti a különböző nemzetközi fórumokon,
hiszen mi is folyamatosan kapjuk az információkat a különböző országokban történtekről. Ez nem elsősorban a Főrabbinátus felé való közvetítést jelenti, hanem a zsidóság politikai képviseletét ellátó Zsidó Világkongresszus tájékoztatását. A Hegedűs ügy tehát ismert a külföldi partnereink előtt, hiszen ami Magyarországon történik, és amilyen nézeteket hangoztat az ön által említett ember, az a nemzetközi összehasonlításban is igen-igen súlyos dolog.

A közelmúltban született egy rendszeres teológiai doktori disszertáció a Károli Gáspár
Tudományegyetemen a zsidó-keresztyén dialógus ápolásának fontosságával kapcsolatosan. Érzékelhető-e egyfajta minőségi szemléletváltás a MAZSIHISZ és a Magyar Református Egyház párbeszédében?

Ezt a kérdést is ketté kell választani. A református egyház már hosszú évekkel ezelőtt - nem sokkal a népirtás után - levonta a megfelelő következtetéseket az ilyen ügyekkel kapcsolatban és általánosan adott iránymutatást a zsidó emberek felé való kommunikációban. Az pedig egy másik kérdés, hogy az egyháznak még mindig vannak olyan tagjai és prédikátorai, akik ezt a logikát nem teszik magukévá és kifejezetten káros nézeteket hangoztatnak. A református egyház vezetői megpróbálják az ilyen embereket háttérbe szorítani, de a saját eljárási szabályaikat ők is kötelesek betartani.

Lát-e bizonyos feldolgozatlan történelmi emlékhalmazt országunk múltja és a holokauszt ténye között?

Azt gondolom, ez valóban még egy nem kellőképpen feldolgozott emlék és a shoát a magyar
történelem és a magyar történelem oktatás részévé kellene tenni. 2000 óta már a harmadik
oktatási kormányzat tesz igen komoly erőfeszítéseket, hogy a mostani helyzet megváltozzon és a magyar holokauszt kielégítő módon beépüljön az iskolai tananyagba. Itt nem első sorban nagy etikai dolgokra kell gondolni, hanem annak ismertetésére, hogy ilyen nagyarányú vérveszteség korábban nem érte a magyar népességet, ezért a problémával foglalkozni kell. Az előző nemzedékek, akik ezt megélték rendelkeznek ilyen vagy olyan jellegű tudással, hiszen valamennyi faluban, valamennyi városkában és városban éltek zsidók, az itteni lakosság látta, ahogy elviszik és meggyilkolják őket. Azt, hogy ezt hogyan értékelték, az megint egy másik kérdés. Ma azonban a puszta tényszerűség sem épül be a fiatalabb emberek tudatába, azt sem tudják, hogy az ő lakóhelyükön egyszer zsidók is éltek. Ezt tanítani kell, ahogy tanítani kell Mohácsot, tanítani kell Mátyás királyt is. A nemzettudat részévé kell válnia, a történettudomány célja, hogy az eljövendők okuljanak a múltból.

Mi az ön reménysége, meddig tart a hatikva? Napjainkban a több ezer éves próféciák beteljesedésének lehetünk tanúi, ahogy a zsidóság hazatér a diaszpórákból. Létezik-e biblikus megoldása a közel-keleti konfliktusnak?

A próféciák sok mindent mondanak, én most nem akarom, hogy az elmúlt 60-80 év döntéseit ilyen szempontból értékeljem. Nem tudjuk, hogy a tágabb értelemben való visszatérésnek lehetünk-e tanúi, de az események történelmi szempontból mindenképpen értékelhetőek. Ezt mindenki a saját hite szerint tudja csak megítélni. Igen nagy bátorság kell ahhoz, hogy az írásokat napjaink eseményein keresztül értelmezzük, de egy zsidó embernek minden nap öröm, hogy a modern, önálló zsidó állam létezik, és Jeruzsálem már nemcsak egy régi történelmi, vallási emlék, hanem fizikailag is létező város, a zsidó nép örök és oszthatatlan fővárosa.