Gyurcsány ne vegyen rá mérget!
Nem könnyű belelátni Gyurcsány Ferenc fejébe. De nagy a gyanúm, hogy kilátni is nehéz onnan. Mert ez a mostani’ legnagyszabásúbb’, ’sohasemvoltmégilyen’ ötlete megint elég sötét és zavart. Na, nem azért mert rossz vagy jó, hanem me
2009. február 3. kedd 07:19 - Pénzes Dávid
Az adórendszer teljes reformjára készül Gyurcsány Ferenc. Mint mondja, ilyenre az elmúlt húsz évben még nem volt példa. Igaza van. És abban is, hogy adóreform kell. Ha csupán a felszínt nézzük, azt is mondhatnánk: ez a bátorság dicséretes.
Ha viszont megkapargatjuk a felületet, rájövünk, a kormányfő memóriájával komoly gondok vannak: fel kellene frissíteni egy kissé. Először is: a 2009-es költségvetést többszöri átírás után fogadta el az Országgyűlés. Mégsem sikerült. Jött az IMF és rögtön kiderült, bizony nem lesz működőképes. Két lehetőség maradt, vagy pótköltségvetést fogadnak el a honatyák, vagy a jelenlegit újra módosítják.
Félvállról?Ám ekkor a nagy szavak kormányfője azt mondja: nem csak módosítani kívánja, hanem mellékesen belefirkantaná az elmúlt húsz év legnagyobb adóreformját. Most, mikor minden a feje tetején áll, mikor nyugalomra lenne szüksége a gazdaságnak, kiszámítható politikai döntésekre, akkor vezérünk a mellényzsebből előhúz egy laza adóreformot.
Még egyszer: nem az adóreformmal van gond, hanem a módszerrel. Nem lehet egy komoly reformba belekezdeni csak úgy mellékesen. Ez a bejelentés a szokásos kapkodás jele, meg a pillanatnyi népszerűség-hajhászásé. Mert
amit mond, még jó is lehet – igaz a részleteket egyelőre nem tudjuk. De
ahogy mondja, az elfogadhatatlan.
Demokrácia?Merthogy ez a bejelentés két dologra vet kifejezetten rossz fényt. Egyrészt világosan kiderült, a költségvetés úgy rossz ahogy van, gyakorlatilag át kell írni. Méghozzá sebtében. A másik, hogy Gyurcsány nem tudja, hogyan működik a demokrácia. Az előzőhöz annyit, ha a negyedik költségvetés sem működik, azt jelenti, a kormány nem érti a dolgát. Megint csak toldoznak-foldoznak. A demokrácia elfelejtése azonban jóval nagyobb gond.
Még akkor is, ha mindannyian tudjuk, a demokrácia lassú. Ha tudjuk, hogy vannak helyzetek, mikor gyorsan kell lépni, mikor nincs idő szarakodásra. Ehhez a demokrácia valóban nem jó terep.
Mert ha királyság vagy diktatúra van, akkor mi sem egyszerűbb: a vezér bejelenti, majd kérdés nélkül megcsinálja az ötleteit. Gyorsan és fájdalmasan. Demokráciában viszont egy reformhoz meg kell kérdezni a társadalom minél nagyobb részét. Egy adóreformhoz különösen nagy érzékenységgel lehet csak hozzákezdeni, hiszen itt az emberek zsebében nyúlkál a hatalom.
Bizalom nélkül?Ahhoz, hogy a kormány ezt nyugodt szívvel megtehesse, bizalmat kell élveznie. Ez jelenleg nincs meg. A hatalomgyakorló elit nemcsak a Parlamentben, de minden közvélemény-kutatás szerint a társadalmi támogatottság esetében is kisebbségben van. Hitelesség nélkül nehéz ilyen átfogó reformhoz hozzáfogni.
Másrészt nincs is elég idő rá. Egy adóreformot úgy lehet elindítani, ha megkérdezik a társadalom szereplőit, ha kikérik a véleményét a munkavállalóknak, a munkaadóknak, a nagycsaládosoknak, a szegényeknek, a szociális támogatásból élőknek, a bankoknak, a kereskedőknek és még sorolhatnánk. Minél hosszabb ez a sor, annál elfogadhatóbb lenne a végső törvény mindenkinek. És persze annál tovább tartana a megvitatása.
Mi tudunk?Jelenleg erről szó nincs. Az újabb Gyurcsány-programról (számolja valaki hányadik?) egyelőre nem lehet semmi számszerűt tudni. És mivel a miniszterelnök azt mondta, júniusban akár már életbe is léphetnek az új adójogszabályok, biztosan nem lesz senkinek sem ideje és lehetősége beleszólni. Ez pedig nem demokrácia.
A helyzet azért érthetetlen, mert az egészségügyi reformmal kapcsolatban ugyanebbe futott bele a kormány. Mindenáron le akarták nyomni az emberek torkán, aztán belebuktak. Hogy a legújabb, adóreform elnevezésű partizánakció sorsa mi lesz, egyelőre homályos. De a kormányfő helyében nem vennék rá mérget, hogy túl hosszú életű lesz.
Az nem lopna?
Az nem hazudna?