Példamutatás

Először is abban, hogy Sólyom László tanúbizonyságát tette annak, hogy tisztában van a diplomáciai protokollal. „Arra a kérdésre, hogy mikor lesz területi autonómia Székelyföldön, azt tudom válaszolni, hogy sohasem” – mondta a román államfő, meglepően és szokatlanul kendőzetlenül, amire a magyar köztársasági elnök azt válaszolta: „Magyarország a területi autonómiát lehetségesnek tartja. A romániai magyarság ez irányú törekvését támogatja” (mindkét idézet forrása az MTI). Mindez azt jelenti, hogy igen komoly ellentétek vannak az államfők között, azonban ezt a nézeteltérést Sólyom László kezelte államférfi módjára.

A székelyföldi Régió Rádióban hasonlóan nyilatkozott Ambrus Attila politikai elemző. Ambrus elmondta, hogy „diplomatához nem illő módon, (…) szinte durván fogalmazott” a román államfő. Az elemző szerint elképzelhető, hogy az államfő blöffölt, valamint valószínűnek tartja, hogy rövidesen az Európai Uniónak is lesz hivatalos álláspontja a kérdésben. Az államelnök nyilatkozata Ambrus szerint azt jelenti, hogy „az útnak az elején járunk”, sok idő kell, amíg a románok elfogadják a területi autonómia, illetve a kollektív jogok legitimitását.



Az ellentétek megléte persze normális. Az már viszont kevésbé, hogy Traian Băsescu politikusként úgy viselkedett Budapesten – majd Gyulán –, mint elefánt a porcelánboltban. Alapvető – amit az ember szájába rágnak, amikor politikai pályára lép –, hogy politikus nem nyilatkozhat sarkosan, mert számonkérhető. A politikában a „soha” és a „mindig” alig ismert fogalmak, amennyiben valaki mégis használja, az nagyon súlyos esetekben fogadható el.

Felvilágosultság

A székelyföldi területi autonómia nem olyan eset. Alapvetően arról van szó, hogy a kollektív jogok elismerését keményen elutasítja Bukarest, ami persze nem csoda. A 18-20. század román nemzetiségi mozgalmai legerősebben a kollektív jogokra építették mozgalmaikat. Azt azonban lehet feltételezni, hogy a románok az 1918-as Magyarországtól való elszakadásának hátterében éppen (többek között) a kollektív jogok sikertelen követelése áll. Reformkori gondolkodók egy része, mint például Wesselényi Miklós báró már az 1840-es években kiállt a nemzetiségek (bizonyos) önrendelkezéséért, így például a nyelvkérdésben. A báró 1843-as, a Szózat a magyar és a szláv nemzetiség ügyében című írása például arról is szól, hogy a nemzetiségeket rá kell vezetni arra, hogy előnyös számukra a magyar nyelv ismerete, mintsem kötelezni őket. Romániában ma, 2009-ben is oktrojált nyelvoktatás folyik, anyanyelvként kötelező minden magyarnak románul tanulni. A román politikai elit és – magától értetődően – Băsescu hozzáállása inkább hasonlítható a kétszáz évvel ezelőtti magyarországi konzervatív politikai elit hozzáállásához, mint a progresszív, nyitott, 21. századi gondolkodáshoz.

(Hasonlóan látja a helyzetet Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke is. Blogjában így ír: „A nemzetállammal kapcsolatos államfői megerősítés sem új. Azt a régi román vágyat, nemzeti álmot mondja ki, melynek legfőbb célja minden különbség eltörlése, a nemzetiségek beolvasztása és egy homogén nemzetállam megteremtése. Ha valami döbbenetes lehet, az éppen ennek a 19. századi törekvésnek a fennmaradása. Mi meg azt mondjuk, hogy Románia a valóságban nem nemzetállam, s az alaptörvényt a valósághoz kell igazítani”.)

Románia ma, Magyarország kétszáz éve

A román elnök Gyulán – a Duna TV felvétele szerint – azzal érvelt a területi autonómia ellen, hogy Magyarország és Románia különbözőképpen oldja meg a kisebbségi kérdéseket. A románok parlamenti képviseletet biztosítanak, Magyarországon pedig kisebbségi önkormányzatok dolgoznak. Ezzel a logikával azonban van egy nagy probléma.

Az ugyan igaz, hogy a két állam másként oldja meg a kisebbségek részvételét. Magyarországon gyakorlatilag nem léteznek nemzeti kisebbségek (nem összekeverendő az etnikai kisebbségekkel, például a cigányokkal), legfeljebb pár tízezres nagyságrendben. A magyar jogrendszer és rendvédelem nem tesz különbséget magyar és román nemzetiségű magyar állampolgár között, míg Romániában legalábbis gyanús, hogy igen. Bukarestben az RMDSZ-nek igen sok kezdeményezést kellett blokkolnia, amelyek a magyarság elemi érdekeit sértették volna, így például azt a törvénytervezetet, amely megfosztotta volna a román állampolgárságtól azokat, akik nem tanulnak meg románul. Az ilyen erőszakos, adminisztratív asszimiláció ellen Magyarországon már a 19. században érveltek a nemzeti liberálisok, Wesselényivel és Széchenyivel az élen.

Hatékony vs. kirakat

Magyarországon a kisebbségi önkormányzatok hatékonyabb érdekképviseletet jelentenek a kisebbségek számára, mintha egy-egy képviselőt automatikusan delegálhatnának a parlamentbe (Romániában ez így van). Tévedés lenne azt hinni, hogy az RMDSZ, mint az magyarság legerősebb érdekképviselete a román kisebbségvédelmi intézményeknek köszönheti parlamenti részvételét. A romániai nemzeti kisebbségek közül a magyar jóval kevesebbet köszönhet a román államnak, mint a magyarországi románok a magyar államnak.

Míg Magyarországon a kisebbségi önkormányzatok hatékony érdekartikulációs fórumot jelentenek (ld. Országos Cigány Önkormányzat), addig a parlamentben ülő egy darab képviselőnek sokkal kevesebb a lehetősége. Az igaz ugyanakkor – s ezt nem is vonja kétségbe senki –, hogy a magyar politikai elit sokkal fogékonyabb a kisebbségi problémákra, mint a román.



A szűk másfél milliós, Erdélyben (Székelyföldön, Bánátban, Részeken stb.) élő magyarság egy darab képviselője Bukarestben édes kevés lenne. Azt persze látjuk, hogy amennyiben az RMDSZ nem lenne, Băsescu is igen sokat tenne azért, hogy a Székely Nemzeti Tanács csónakja elsüllyedjen a süllyesztőben. A román államfő folyamatosan udvarol Székelyföldön, hiszen kell neki a szavazat (hol a PD-L számára gyűjt, hol saját magának). Aztán jön a „mór megtette a kötelességét, a mór mehet” történet. Hol van (hogy csak egy példát említsünk a sokból) a Băsescu által megígért oktatási reform, mely lehetővé tenné, hogy az erdélyi magyar idegen nyelvként, s ne anyanyelvként tanulja a románt?

Băsescu tehát csúsztat, amikor egyenlőségjelet tesz a magyar, illetve a román kisebbségvédelem hatékonysága között.

A román államelnök Gyuláról, a magyarországi románság fellegvárából üzent haza, s Budapestre egyszerre, amikor azt mondta, hogy „mi csak bemutathatjuk, hogy nálunk hogyan működik [a kisebbségvédelem], de nem írhatunk elő másik országnak semmit” (forrás: Duna TV). Băsescu tehát még visszamutatott a Sólyom Lászlóval való találkozójára, amelyen a magyar köztársasági elnök szorgalmazta a területi autonómiát. Ez egyfelől sérti a diplomáciai etikettet, másfelől nem is igaz. Magyarországnak joga van kifejteni a véleményét Románia ügyeivel kapcsolatban, hiszen Erdélyben majd’ másfél millió magyar él.

Szálka, gerenda

Persze, amíg egyesek szemében a szálka is bántó, a saját szemben a gerenda is könnyen eltűnik. A román államelnök kijelentette, hogy támogatja, hogy a gyulai román ortodox püspökség udvarán állítsák fel Andrei Şaguna szobrát (erről kapcsolatos véleményünket egyébként nyáron már megírtuk itt).

Addig, amíg az 1848-’49-es szabadságharcban a magyarok ellen ágáló, Kossuth Lajos által hazaárulónak nevezett főpap szobra legitim kellene, hogy legyen Magyarországon, addig a nyugaton legitim és elfogadott területi autonómia „soha” nem lesz lehetséges Romániában?

A román köztársasági elnök, ha már eljött, vehette volna komolyan is a találkozót. Elég nehéz elhinni, hogy mindazt a durvaságot, amit Magyarországon produkált, komolyan is gondolta. Tesztelni persze lehet, csak csúnyán veszi ki magát, nem mellesleg nem javítja a román-magyar kapcsolatokat