Itt, vagy ott?

Az összehasonlító politikatudomány (komparatív politológia) érdemeit és hasznosságát csak kevesen vitatják a világon, Magyarországon pedig alig valaki. Az összehasonlítás (politika)elméletileg kifizetődő, hiszen, a jobbtól mindig érdemes tanulni, a rosszabb példáiból pedig levonni a tanulságokat.

Magyarországon is sokan példálóznak más országokkal, ezáltal más világokkal; Németországban/Franciaországban/Angliában (nem kívánt kihúzandó) stb. jobban megy, hát másoljunk! – hallhatjuk. Azonban ha más világokat másolunk, akkor abból olyan szörnyszülöttek sülhetnek ki, mint most éppen Irak. Irakban ugyanis a demokratizálás sikere kérdéses, s még azt sem lehet hozzátenni, hogy „mindez most már látszik”. Eddig is tudva lévő volt az, hogy az iraki társadalom nem tud mit kezdeni a demokráciával, az nem odavaló uralmi forma. Ez még hagyján, viszont külső beavatkozással a demokrácia soha nem is lesz „odavaló”. Van olyan, hogy a törvények iránti, belülről jövő elkötelezettség helyett a kemény kéz politikája és a vallási vezetők ukázai tartanak rendet.



Uralmi formák

Baj az, hogy ezeket az uralmi formákat nem lehet tetszés szerint „exportálni”. Nem feltétlen. A zsidó-keresztény kultúrkör demokráciaorientáltsága ugyanis szerves fejlődés eredménye (ma már mondhatjuk a francia forradalom eredményeiről, hogy „szervesült”). Ugyan a francia forradalom véres és erőszakos cselekménysorozat volt, nem külső kéz kényszerítette ki, hanem a felvilágosodott polgárság igényei feszítették szét az akkor rendszer szabta kereteket.

Amit érdemes tudomásul venni, hogy minden kultúrának, azon belül pedig minden nemzetnek (nem államnak, nemzetnek) megvan a maga keresztje, amely formálja a kultúrát, a szocializációt, így az igényeket és a viselkedési mintákat. Pontosan ezek különbözősége az, ami miatt korlátozottan van (de van) lehetőség bizonyos attitűdökre épült intézményrendszer, vagy éppen máshol bevett gesztuskészlet átvételére. Magyarország a szocialista blokk legatomizáltabb társadalma volt, itt volt a legkisebb az összetartozás-érzés, mindamellett, hogy a hagyományos megosztottság (falu-vidék, rendszert támogató, vagy azt ellenző) törésvonalak mindvégig megmaradtak (különösen az első volt éles, még a rendszerváltás időszakában is)

Mi lenne, ha…?

Vajon mi történne akkor, ha Magyarországon lemásolnák Obama gesztusát és a baloldali kormányba jobboldali, fideszes prominenseket is bevennének? Ami az Egyesült Államokban magától értetődő, az nálunk más következményekkel járna, így például a választók egy része lehet, hogy inkább elfordulna a politikától, mintsem a megbékélésben aktivizálódna. A polgárok nagy része számára a választások célja a kevésbé szimpatikus politikai erő legyőzése. A társadalomra is jellemző az, ami a politikai elitre: hatalomorientált a programorientáltság helyett.

Az Egyesül Államok politikai kultúrájában nem csak a programorientáltság erősebb, de a demokrata-republikánus szembenállás sem annyira antagonisztikus. Már Tocqueville is megírta az amerikai demokráciáról: ha valami baj van, bizottságot alakítanak. Obama ehhez hű, s tulajdonképpen ez történik: gazdasági problémák és a katonai kihívások bizottságot igényelnek – ez a „bizottság” pedig magasabb rangú lett, mint valamelyik képviselőházi grémium.

Az, hogy Obama sikerre viszi-e a kormányzását, vagy sem, nem azon fog múlni, hogy mennyi republikánus van a kormányban. Kívülről viszont kétségtelenül tetszetős lépés az ellenfél beemelése, még ha esetleg mifelénk nem is lenne működőképes.