Rendezni kell a tó helyzetét
A Feneketlen-tó helyzetének jogi rendezését sürgeti Lakos Imre (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottságának elnöke.
2009. február 5. csütörtök 16:55 - Hírextra
A bizottsági elnök csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva felháborítónak nevezte, hogy a közép-Duna-völgyi környezetvédelmi hatóság jelzése ellenére több mint 7 hónapja nem rendezték a főpolgármesteri hivatal munkatársai a Feneketlen-tó jogi státusát, nyilvántartási helyzetét.
Lakos Imre hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy a Városháza környezetvédelmi szakembereinek mulasztása miatt hónapok óta politikai kampányt folytathat ez ügyben kereszténydemokrata képviselőtársa, Rétvári Bence. A szabad demokrata politikus közölte, Tiba Zsolt főjegyzőtől választ vár arra, hogy mulasztottak-e ez ügyben a környezetvédelmi ügyosztály munkatársai.
Emlékeztetett arra, hogy a szakbizottság az elmúlt egy évben nyolcszor foglakozott a Feneketlen-tó helyzetével, vízszintjével és a habosodásával összefüggő kérdésekkel. A bizottság tavalyi álláspontját megerősítve a legutóbb a múlt héten kérte fel a főpolgármestert annak vizsgálatára, hogy a városrész korábbi kérésének megfelelően a Feneketlen-tavat miként tudnák átadni a XI. kerületnek.
Rétvári Bence (KDNP) fővárosi, illetve XI. kerületi országgyűlési képviselő szerdai tájékoztatóján elképesztőnek nevezte azt, hogy a fővárosi önkormányzat mulasztása miatt egyre aggasztóbbá válik a Feneketlen-tó állapota. A politikus, aki már több tájékoztatót tartott a tóval kapcsolatos problémák kapcsán, ezúttal elmondta: a főváros nyolc éve adós azzal, hogy beszerezze a tó vízjogi üzemeltetési engedélyét az illetékes szakhatóságtól. Úgy vélte, hogy a mulasztás miatt a tó jogilag nem is létezik, csupán egy térképészeti fogalom.
Nehezményezte azt is, hogy a fővárosi önkormányzat csak ez év szeptember végi határidővel vállalta a tó biológiai egyensúlyát vizsgáló berendezések telepítését. Elmarasztalta a XI. kerületet is, amelynek vezetése egy éve ígéretet tett a tó 1 méteres vízszintcsökkenésének pótlására, de máig nem növelték tiszta vízzel a tó vízszintjét.
Forrás: MTI