Fővárosi abszurd - Benetton reklám a 6-oson
Lehajtott fejek, zavart mosoly, és a nevetségessé válás. Egy átlagos nap, átlagos események. Egy szomorú vicc.
2009. február 6. péntek 13:29 - B.R.
MagyarázkodokMint tudjuk, a 4-6-os villamos igen megbízható terep, ha valamiféle keresztmetszetet szeretnénk kapni az aktuális társadalmi „helyzetekről”. Mint az orvosi ló; tényleg, akármilyen időszakos vagy állandó jelenséget akarunk vizsgálni, azt a légkondicionált, „sárga vasalón” megtehetjük. Természetesen nem professzionális szinten, – mert ugye az ember nem érthet mindenhez -, de kapunk valamiféle képet, amit gondolkodásmódunk, ideológiai befolyásoltságunk alapján rendszerezhetünk a központi, újliberális agyunkban, vagy nemzeti színű szalaggal átkötött szívünkben. Humorérzék erősen ajánlott a „misszió” végrehajtásához, anélkül idegbeteg, üldözési mániás, gyűlölettel teli valakikként szaladgálunk az utcán, feljelentgetünk, nácizunk, és zsidózunk. Próbáljunk meg nevetni, az ilyen morbid helyzeteket megpillantva. Igaz, örömre nincs sok okunk – daganatos politikai légkör, gazdasági válság, banki tartozások, munkanélküliség(de a plázák éttermeit délidőben fullra töltjük, részletkérdés) -, de ennek ellenére, ami vicces, az vicces.
A felismerésFelszállva a villamosra elhelyezkedtem, felváltva figyeltem az embereket, és a rohanó belvárosi „tájat”, minden szépségével és minden szürkeségével együtt. Szokásos társaság ; iskolába/iskolából rohanó diákok, fáradt tekintetű nyugdíjasok, jól öltözött egyetemisták, és csodálatos fővárosunkban lébecoló turisták. Siettem, de a tömegközlekedési eszközökön ezzel nem érsz semmit. Jött az X-edik megálló, majd felszállt egy 40-50 közötti férfi. A középkorú fickók magabiztosságával indult meg befele , kezében egy vékony papírszerű dologgal. Kezdett érdekelni mi az, mivel nagyon vehemensem olvasta, még akkor is, mikor éppen magát gyömöszölte át az utasokon. Hamar kiderült számomra hogy az egy újság, de további fókuszálás után sikerült elolvasnom az egyik cikk címét – nem szép dolog más újságját olvasni a „békávén”, de én szoktam - .
„Vegyük fel ősi kardjainkat!”Oké – gondoltam - biztos ez is valami katonai magazin lesz, csak éppen antikvitásokkal foglalkozik. Amúgy is, amolyan militarista járása volt a tagnak, nincs ezzel gond. Majd tovább olvastam, már csak kíváncsiságból.
„Tiszteld a törvényt!...”Rendben, evidens, még csak egy túrórudit sem loptam soha, bár igaz, jegyem nincs – majd lejjebb jóval kisebb betűkkel;
„..de csak a magyar törvényt! Idegen bűnözők által hozott törvények a magyarokra nem vonatkoznak!” Na igen, most már leesett a dolog, főleg a „készülünk a márciusra!” cím olvasása után. „Nincs ezzel sem gond; a kisiskolások is készülnek úgy nagy általánosságban az ünnepre, verseket mondanak, illetve jeleneteket játszanak el. Mi is kirakjuk a házra a piros-fehér-zöldet.” – gondoltam, mivel jókedvemben voltam. Magyarán szólva az ürge egy, a mai típusú „demokrácia” által „szélsőjobbosnak” kikiáltott kiadványt olvasott, amihez természetesen megvan minden joga, és talán nem is kéne ahhoz jönnöm, hogy viccet csinálja belőle az alig 20 évemmel. Ebben csak az hibádzik, hogy ő önmagában nem lenne poénos, hanem az a helyzet volt megmosolyogtató, amibe került közös utazásunk során.
A vég"Szájamszéle" ott kezdett felfele görbülni, mikor felszállt egy lány, tőlünk nem messze. Csörög a telefonja, villámgyorsan felkapja, majd oroszul kezd bele beszélni. Ezt felfedezve azonnal a fent említett ürgére zoomoltam, figyelve a reakciót. Sandán odapillantott, majd a kezében kissé megremegett az újság, de még mindig keményen fogta és olvasta tovább. Az első sokk megvolt,de ez még csak a kezdet volt. Néhány megállóval arrébb, nyílik az ajtó, és egy 6-8 fős spanyolul karattyoló hátizsákos-utazós brigád szállt fel, rákényszerítve a férfit, hogy elengedje kapaszkodóját és kissé odébb menjen. A kiadványt összecsukta, és már csak a borítót olvasgatta, de még mindig rendületlenül, kihúzva magát. És itt érkezett meg a kegyelemdöfés; nyílik az ajtó, és felszállt egy nagyon fekete hapsi, bőrkabátban, amiből – minden gonoszságot félre téve – alig látszott ki, természetesen egy szőke lány kíséretében. Angolul beszéltek ,de azonnal kihallottam hogy a nő kiszúrta a „szélsőségest”, és újjal mutogatott rá, a feka pacák meg csak aprón vigyorgott. Fejemet vakarva fordultam a „szélsőjobbos” arc felé, hogy megnézzem mi a helyzet vele, aki ebben a pillanatban összehajtott az újságját, eltette és leszállt…
Én éreztem magam kellemetlenül, mindenki helyett.