Hugo Chavez népszerűségének okai

Az egykor spanyol gyarmatként ismert Venezuelát függetlenné válása után csak kis ideig követte demokrácia, mert pár év elteltével katonai puccsok és diktátorok egész sora váltotta egymást. Változást és viszonylagos demokráciát csak az 1958-as év hozott. Azonban a kormány gazdaságilag nagyon rosszul kezelte az 1980-as olajválságot (Venezuela időleges gazdagságát a ’30-as években felfedezett olajkincsek okozták): az életszínvonal drámaian visszaesett, a szegénység pestisként terjedt.

Ezt megelégelve Hugo Chávez ezredes több katonatársával egyetemben szervezett puccskísérletet hajtott végre 1992 februárjában. Az eset korántsem volt vértelen, ráadásul meg is bukott. Ám Chávez tökéletesen kezelte bukását: önként feladta magát, elismerte felelősségét és kudarcát, felszólította a lázadókat a fegyverletételre, de kijelentette: „az ország képes kivívni magának egy jobb sorsot.” Hat évvel később - némi börtön után - kijelentése beigazolódott: a nép kifejezte a kormány ellen érzett ellenszenvét és Chávezt választotta az ország elnökéül.

A fordulatot Chávez meg is hozta: szélsőségesen baloldali politikájával igyekezett felszámolni a szegénységet, leszerelni az országot addig uraló pénzembereket és ugyanakkor megoldást keresni a gazdaság helyzetére (amit nagyrészt el is ért, főleg államosítással). Ugyanakkor politikája erősen a sztálinista ideológia felé tolódott és személyi kultusza is szépen épült. Kiváló kapcsolatokat épített ki a kommunista országokkal és hevesen fellépet a globalizációval és az Egyesült Államokkal szemben.



A nép azonban észnél van

Mivel az ország állapota javul, ezért Chávez a nép nagy többségének támogatását élvezi, hiába jelenti be néhanapján, hogy ő egypártrendszert akar. A demokrácia szabályait eddig betartja, csak legális átírásával próbálkozik néha, azonban ezt a nép mindig leszavazza. Jól példázza ezt az az eset, hogy számtalan komoly horderejű dologról írt már ki népszavazást, azonban az egyetlen, amire a nép nem adta meg többségét, az elnöki jogkör példátlan kiszélesítése és egyben harmadszori újraválaszthatósága volt. Mindezt azért, mert ők is tudják: egy normális demokráciában, bármilyen fontosabb tisztséget maximum kétszer tölthet be az illető - és ezt szeretnék is megőrizni.

De Chávez kétszer hatéves státusza a végéhez közelít, így minél inkább próbálkozik saját maga hatalmon tartásán. Amire a nép tavalyelőtt nemet mondott (igaz csak 51:49 arányban) azt megpróbálja újból: harmadszori újraválaszthatóságáról február 15-én tartanak népszavazást. Igaz, ő a tavalyi sikertelen népszavazásnál megígérte, hogy tiszteletben tartja a nép akaratát, és még egyszer nem hozza fel a témát, de azt nem zárta ki, hogy a pártja tegye meg ugyanezt - ami szinte ugyanaz, mintha ő mondaná, és ami be is következett.

A parlamentben Chávez pártja elsöprő többségben van, így ott a javaslatot gyerekjáték volt elfogadni (bár az ellenzék nemrég megszerzett pár fontosabb államot és a fővárosban is többségbe kerültek). A nép azonban már nem ennyire könnyű menet: Caracasban több mint hatszázezren tüntettek békésen szombaton, legfőbb jelszavuk a „NEM” volt. Puccs egyébként csak 2002-ben volt Chávez ellen, akkor egy katonatiszt vette át némi amerikai támogatással a hatalmat kemény két napra (CIA többször próbálta az elnököt eltávolítani, minduntalan sikertelenül).

A jövő vasárnapi döntés mérföldkő lehet az ország életében: a nép vagy a diktatúra és a kommunizmus pártjára áll, vagy megköszöni Cháveznek az eddigi érdemeit, és a demokrácia rögös, ám szabadabb útját választja. Bármi is történjék, Chávez nem fogja egykönnyen engedni hatalmát mandátuma lejárta után sem, azonban az is kérdéses, hogy Chávez utódja képes lesz-e annyira sikeresen irányítani Venezuelát, mint azt a majdnem-diktátor tette.