A kutatók egyértelmű elváltozásokat találtak az öngyilkosságot elkövetett emberek közül azoknak az agyában, akiket gyerekként bántalmaztak, azokhoz az öngyilkosságban vagy balesetben elhunytakhoz képest, akiket nem bántalmaztak kiskorukban.

Ez segít megmagyarázni, hogy a gyerekkori bántalmazások - például a szexuális visszaélés vagy a súlyos elhanyagolás - miért okoznak depressziót, más mentális egészségügyi következményeket vagy öngyilkosságot. A megállapítás egyúttal olyan kezelési módok kifejlesztéséhez is vezethet, melyek segíthetik majd az áldozatokat, hogy túljussanak fájdalmas gyerekkorukon.

Michael Meaney, a kanadai McGill Egyetem kutatója és munkatársai 36 hirtelen halállal eltávozott ember agyát vizsgálta meg. Az áldozatok közül 12-en olyan öngyilkosok voltak, akikről tudták, hogy gyerekkorukban bántalmazták őket, további 12 ember szintén önkezével vetett véget életének, ám velük kapcsolatban nem merült fel a bántalmazás ténye. A fennmaradó 12 vizsgált ember balesetben halt meg.

Bántalmazás alatt komoly fizikai bántalmazást, súlyos elhanyagolást vagy szexuális visszaélést értettek a kutatók. Tanulmányukban azon gének változásait keresték, melyek kapcsolatban vannak a stresszre adott válasz egyik legfontosabb rendszerével, az úgynevezett hipotalamusz-agyalapi mirigy-mellékvese (HPA) tengellyel.

"Az embereknél a gyerekkori bántalmazás megváltoztatja a HPA-stresszválaszokat és növeli az öngyilkosság kockázatát" - állítják most közzétett dolgozatukban a kanadai kutatók.

Meaney csoportja eltéréseket talált egy génben, az úgynevezett neuronspecifikus glukokortikoid receptorban (NR3C1). Ugyanezen a részen figyeltek meg elváltozásokat bántalmazott vagy elhanyagolt patkányoknál és más kísérleti állatoknál is.

Az említett gén aktivitása kisebb volt a gyerekként bántalmazott öngyilkos embereknél, mint a balesetben elhunytaknál, akiknél ilyen előzményről nem volt tudomása a kutatóknak. Az öngyilkosságot elkövetett másik - nem bántalmazott - csoporton belül az áldozatoknál nem találtak ilyen különbségeket.