Sportváros lerohad

A kézislányok maradéka – akik még mindig reménykedtek abban, hogy megkaphatják az elmaradt hat havi fizetésüket – is megunták a napokban: az edzővel, Imre Vilmossal együtt búcsút mondtak a klubnak. Maradtak az amatőrök, az ifik. Szép lassan megszűnt a labdarúgás is a városban – a hetekben tettek lakatot a kapukra a stadionban. A város sportszeretői azonban hiába sírtak, sírnak: a város nem tudja eljátszani a megmentő szerepét. Nem tudja ugyanis, hogy azt hogyan kell.

A város ugyanis a Dunaferr pénzeinek elapadásával nehéz helyzetbe került: az eddig is minden évben 200 milliós támogatást a csapatoknak juttató önkormányzat megkapta a nyakába a létesítmények fenntartásának költségeit is. Nem sok az, cirka 300 millió per év. De honnan? Hát ez az.

Már nincs bajban a Sportváros. Baj ott van, ahol lehet még valamit veszíteni. Az újvárosi sportot ugyanis ma már csak egy a semmiből előtűnő tisztalelkű befektető menthetné meg. Magyarországon azonban mostanában nagyon kevés a tisztalelkű, a semmiből előtűnő befektető – lám a Fradit is angolok pénze mentette meg. Nem most kell sopánkodni azon, hogy nincs pénz a sportokra, ugyanis teljesen természetes, hogy nincs.

Sportváros nem tanul

Akkor kellett volna előre gondolkodni, a várható eseményeket számba venni, a hosszú távú terveket elvégezni, amikor még majdnem hogy minden rendben volt. Miért gondolták azt a város és a sport vezetői, hogy a tíz évvel azelőtt is elavultnak számító modellt kell továbbvinniük? Hiszen ami működött a szocializmusban az valami csoda folytán még működött a kilencvenes években is, de ma már akkor sem lenne érdemes működtetni, ha még meg lenne rá a lehetőség.

Ma az tud fennmaradni, aki tisztában van a modern sportfinanszírozás lehetőségeivel, s nem fél azokat kihasználni. Aki el tud vonatkoztatni a teljesen természetes módon befolyó, „nekünk jár” felfogással várt pénzek világától. Ha bezár az üzem, bezár az üzemi sportpálya is…

Mégis a város vezetői – nem a mostani, az összes eddigi – a hibásak. Azért rohadt le Dunaújváros sportja az elmúlt években, mert nem jöttek rá időben a tisztelt elöljárók, hogy öt kimagasló csapatot négy sportágban nem tud eltartani egy 55 ezres város. Még akkor sem, ha Sportvárosnak hívják magukat. S jogos, persze, hogy jogos a felvetés is: vajon akkor melyik sportágnak kellett volna azt mondaniuk, hogy „már elnézést, tudjuk mi, hogy nektek is jár, de…

Sportváros eltűnik?

Nagyon jól tudjuk, hogy működik ez: járni jár, de nem jut. Mindenkinek járt tehát annyi támogatás, amennyi az éhenhaláshoz pont elég volt.

S most csodálkoznak, hogy már egyesek megkérdőjelezik az „Újváros, sportváros” kijelentés helyességét is. Tisztelt Kálmán András polgármester úr, tessenek szépen visszaadni a Sportvárosi rangot, vagy adják át olyan városnak, ahol egy vagy maximum két egyesület működik, de az működik – pont annyi, amennyit egy vidéki kisváros elbír.

Csakhogy nem döntöttek időben. Már késő.

Most már azt tessék eldönteni, hogy melyik lesz a következő sportág, amelyik eltűnik a nagy és dicsőséges Sportváros még mindig vasport okádó, de pénzt nem hozó kéményei alól…