2024. december 3. - Ferenc, Olívia

A litvánok bevették Budapestet

A litván Justinas Kinderis és Laura Asadauskaite győzött a férfiak, illetve a nők mezőnyében a péntek-szombati budapesti nemzetközi öttusaversenyen.
2009. február 28. szombat 21:29 - HírExtra
Február második felében hagyományosan idénynyitó fedettpályás viadalnak a helyszíne a magyar főváros, ezúttal azonban, az elmúlt év végén hozott szabálymódosítás - a lövészet és a futás összevonása - miatt egyelőre leginkább tesztidőszak zajlik, így a mostani verseny hivatalosan nem is szerepelt a nemzetközi szövetség kalendáriumában.

Az egymás közötti próbálkozásokat követően ez volt az első, külföldiekkel együtt rendezett komolyabb erőpróba itthon, a nyolc országból verbuválódott mezőny a Puskás Ferenc Stadion mellett teljesítette a zárószámot.

"Lényegesen jobbnak tűnik most ez a lebonyolítási forma, mint ahogy azt első haragunkban gondoltuk. Néhány módosítással egészen jó lehet - kezdte értékelését az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - Egyelőre infrastrukturális gondjaink vannak, mert egyszerre nem lehet figyelemmel kísérni a lövészetet és a futást: vagy bent van az ember a lősátorban, és azt nézi, vagy kint és a futásra figyel. Ez persze leginkább most, hidegben jelentkezik, amikor fedél alá kell vinni a lövészetet. A kombinált rendszer bevezetése ellen voltunk, de mostanra kezdjük megszokni."

Pécsi Gábor főtitkár szerint szépen lezajlott a verseny, az azonban már most látszik, hogy a ponthatárt nem találták el a szabályalkotók a lövészettel kombinált futásra. Jelenleg 14 percért jár 2000 pont, szombaton a legjobb versenyző 11:23-nál ért célba, így ő 2600-nál is több pontot kapott. A végeredményt persze ez nem befolyásolja, csupán az arányokat torzítja egy kicsit.

Eredmények:

férfiak:
1. Justinas Kinderis (litván) 6120 pont
2. Kasza Róbert 6104
3. Horváth Viktor 6060

nők:
1. Laura Asadauskaite (litván) 5896 pont
2. Donata Rimsaite (litván) 5820
3. Amélie Cazé (francia) 5720
...5. Gyenesei Leila 5668

A magyarok mellett brit, litván, francia, kanadai, cseh, szlovák és osztrák versenyzők alkották a mezőnyt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását