A nagy felismerés

Orbán Viktor nyugtalanul forgolódott ágyában, összegyűrve az Árpád-kori királyok arcaival hímzett takaróját. Most nem a lidérces álom, 2006 öszödi szelleme kínozta, nem is az adócsökkentés kísértése mardosta lelkét, hanem egy roppant égető kérdés nyomta billoggát pihenésére. A nagy kérdés: Mi a baj Magyarországon? És ehhez kapcsolódva: Hogyan lehetne megoldani az ország problémáit? Vagy: Tényleg jól mutatna a fejemen a korona?

Annyira összetett és bonyolult kérdés, a válasz mégis itt kavarog a felszínen - érezte. Kavarog, formálódik, ki akar bújni, így nem hagyja nyugodni az elmét. Pár perc elteltével a pártvezér teste hullamerevségbe dermedt, majd gólemként emelkedett ültébe. Szemei tágra nyílva tekintettek hálószobájára, arcán értetlenkedő döbbenet terült el, ami lassan változott át a felismerés édes-kegyetlen mosolyára. Hát persze! Gyurcsány!

Minden kezdet nehéz

Mivel már tisztában volt a válasszal, minden baj okozójával, tudta jól tennie kell valamit. A baj az volt, hogy Magyarországon már csak az elvadult pártfanatikusok hittek neki - ahogy a pátvezéreknek általában - így tudta jól, nem itthon kell keresnie a megoldást. Épp a Parlamentbe tartott - így tett zsebre némi aprót, arra az esetre ha Fletó megint felszólalna, és ki kellene menni az egész pártnak a büfébe - amikor belé hasított a felismerés. Közölnie kell a világ vezetőivel, hogy Magyarországot egy olyan személy vezeti, aki még a fekete csütörtök szelleménél - vagy annak jelenkori megtestesülésénél - is rosszabb!

Eltervezte az indulást, előkészítette drága adófizetői pénzen üzemeltetett autóját, bejelölte az útvonalat, és lefoglatatta a jegyeket. Az időközben elfelejtett sajtótájékoztatón még benyögte az igazságot, de tudta jól, hogy itthon már nem hallják meg az igaz szavakat. Felöltötte kedvenc külföldi diplomata-öltönyét - amit oly gyakran, néha váltás nélkül visel -, kitűzte kokárdáját, leellenőrizte a látogatásoknál szokásos ajándékhalmazt, majd batyuját hátára vetve Széchenyihez hasonlóan elindult bejárni a világot - a germánokkal kezdve.

Hőseposz, első fejezet: Találkozás az anyafarkassal.

Az angyalnak nevezett Merkel barlangjába veszélyes volt belépni, de a bátor vándor nem félt semmitől, hajtotta a szent cél, az új választások kiírása. Mikor végre szembesült az öreg matriarchával, nagy tisztelettel nyújtotta az ajándékot, és csak óvatosan kezdett rátérni a témára. Mikor az odavetett világválság-húst már elég ideje rágcsálta a bölcs ragadozó, akkor batyujába nyúlt és elővette a Gyurcsány-aktát.

Az anyafarkas türelmesen hallgatta a világot válságba sodró, Magyarországot tönkretevő, recessziónál is rosszabb miniszterelnök történetét, majd megkérdezte a vándort, mi lenne az ő alternatívája Hungáriának. A vándor leizzadt, tudta hogy nem szabad ezt a kérdés megkapnia, de kinyögte az egyetlen választ, ami a batyujában lapult: „adócsökkentés.” Adócsökkentés? - kérdezte az anyafarkas, higgadtan, de pár pillanattal később már felborzolt kültakaróval, morrintva ismételte meg a kérdést: „adócsökkentés?!!” A reakció nem csoda, hisz ez ellen harcolt a britonokkal, és a gallokkal, de ez nem sokat számított a meggondolatlan vándornak - hanyat homlok menekült, egyenesen az említett gallokhoz.

Második fejezet: Sárközy, a gall

A magyar vándor védelmet nyert az dicső gallok tornyos fellegvárában, a mindig buja Párizsban. Bár már nem druidák főzték a csodalötyit, hanem hatalmas gyárak ontották magukból a GDP százalékokat jelentő varázsfüstöt, de így is elképesztő volt a látvány. Rövid pihenő után már a következő nap látogatást kért a gallok vezérétől, méghozzá „kiemelt fontosságú nemzetközi ügyben”. Nem kellett csalódnia, még aznap audienciát kapott.

Sárközy, a gall, minden gallok ura hatalmas trónnusán fogadta a vándort, és szívélyes, közvetlen modorba érdeklődött, hogy vajon mily ügy bírhat ekkora fontossággal. Obrán kis világválság-kitérő után gyorsan rátért a Gyurcsány-faktorra és annak esetleges világpusztító hatásaira. Itt az alternatív megoldásként említett adócsökkentés is vállveregető karokra talált, és nagyon úgy tűnt, hogy minden gallok gallja megérti a világ nagy problémáját. Egészen addig, amíg a nagyobb empátia felkeltése végett a vándor meg nem találta említeni: „végül is ön is magyar, nemigaz?”.

Sarkozyt mintha szíven szúrták volna, úgy dermedt meg, majd fordult márványmaszk-szerű arccal a pártelnök felé. „Én francia vagyok!” - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. „De hát a neve, meg a származása...” - próbálkozott a vándor, de csak egy szigorú pillantást kapott válaszul. „Hisz mindketten hasonló gondokkal küzdünk...” - halászta elő utolsó ütőlapját Viktor - „... nálunk a cigánykérdés, önöknél a feketék és egyéb bevándorlók kérdése”. Ekkor a gall vezér arca visszaállt normális, hivatalos változatára és szenvtelen hangon közölte: Önöknél nincs cigánybűnözés, nálunk nincs bevándorló-probléma, elnézést de most dolgom van, köszönömhogyjöttviszlát!” - és a magyar vándor már kinn is találta magát a kapuk előtt. Lehajtott fejjel ballagott tovább Amerikába.

Harmadik fejezet: Obama, az igazságos

A régi romjain épített újvilág gyorsan elragadta a vándort, de sikerült kieszközölnie, hogy a második nemzeti diplomata legyen, akit a legvidámabb Barack megtisztel fogadásával. A pár nap várakozás hamar eltelt, és mire kettőt pislantott, már ott is állt a világ legnagyobb országának afroamerikai vezetője előtt.

„Change” -fogadta az elnök. „Szebb jövőt!” - válaszolt Orbán, majd elkezdte elmesélni, hogy miként függ össze Fleto tisztsége a világválsággal, és hogyan nőhet a személyi probléma még ezen is túl. Obama érdeklődve hallgatta - az adócsökkentésre ellenérveként felhozta a kormány által kezdeményezett „buy Hungarian!” programot - majd a beszámoló végén áthatóan ránézett a vándorra. „Minálunk változás volt a politikában. Mégpedig az hogy nem hazudunk. Viktor Orbán, hazudott ön?” - „Természetesen nem!” - vágta rá a vándor. De ekkor az elnök mögött lévő fal egy hatalmas kivetítővé változott, és önmagát látta premier plánban, 2006-ban, közvetlen az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, amikor rezzenéstelen arccal ezen szavakat mondta: „Én sosem hazudtam!” A kis vándor megmerevedett, szívét félelem öntötte el. Az „én nem, én nem...„ hebegését az egyre félelmetesebbnek tűnő elnök szavai nyomták el. „Az FBI mindet tud magáról. Viszlát!”

Negyedik fejezet: Tiszta megoldás

A vándor lábait nyakába szedve menekült a lehetőségek hazájából, és meg sem állt a biztonságosnak tűnő Iránig. Kétségbeesett lépésként elhatározta hogy legalább őket megpróbálja meggyőzni, de tudta jól, hogy nem az elnököt, hanem a legfelsőbb vezért kell megkeresnie. Egy hetet töltött a helyi szokások, illem, vallás, és diplomácia áttanulmányozásával, majd elhatározta magát a kezdeményezésre. Legnagyobb meglepetésére a vezér rögtön fogadta, sőt még érdeklődőnek is tűnt, amikor felhozta a „világ lépfenéjét”.

Ali komoly arccal bólogatott, látszott rajta, hogy ő egyedüliként, mindenféle adócsökkentés és származási vita nélkül felfogta a helyzet súlyosságát. Majd egy apró dobozért nyúlt és azt felnyitva, szertartásosan átnyújtotta Orbánnak. „Ha tényleg komolyan gondolod és igaz amit mondasz, akkor nyomd meg azt a gombot.” A vándor belenézett a bölcs szemekbe, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy csak ekkor fognak hinni neki, akkor megtette, amit a vezér kért tőle.

Ali rituálisan visszavette a szelencét, visszacsukta tetejét és visszahelyezte azt a polcra. Majd elkényelmesedett a karosszékében és oldalra fordulva bekapcsolt egy monitort. A vándor várakozva, majd értetlenül nézett rá. „És most?” Választ csak fél perc elteltével kapott. „Most végignézzük a kísérleti atomrobbantásunk eredményét. Nincs Gyurcsány, nincs Hungary, nincs probléma!”