Álszentek vagyunk

Kisgyermeket megüti a tanárnője: hallatlan. Nebuló bemos egyet a tanárnőjének: botrányos. Kisiskolások közösülnek a napköziben: hihetetlen. Lelövik a menekülő ötéves gyereket: katasztrófa. Egy 13 éves gyermek kereszttűzbe kerül, így szitává lövik hasonló korú társai: megszokott. Persze azt elfelejtettem hozzátenni, hogy az első négy eset Magyarországon történt (de történhetett volna bárhol Európában), míg az utolsó Afrikában - az esetet az UNICEF egyik alkalmazottja jelentette.

Tehát amíg az itthoni gyermekekért megteszünk mindent, a széltől is óvjuk őket (ugyanakkor rettentően kiakadunk, ha egy ilyen „ártatlan csöppség” szurkál meg valakit a Blahán), addig a fülünk botját sem mozdítjuk a megerőszakolt, bedrogoztatott, gépfegyverrel rohangászó kicsikért pár kontinenssel odébb. Csak mert az „távol van”. Csak mert „ott ez megszokott”. Nos, ez nem egészen így van.

Ugyanis nem csak lázadó csoportok alkalmaznak tizenéveseket harcra, hanem sokszor a kormányerők is. Igaz, legfőképp Kongóban, Libériában és Ugandában használnak - több mint tízezer - gyermekkatonát, de ilyet tett Izrael, Thaiföld, Amerika és Anglia is. Csak hogy az utolsó példánál maradjunk: az Amnesty International 2007-es jelentése szerint iraki színtereken és Afganisztánban is több mint harminc, 18 év alatti angol fiatal volt éles bevetésen (valamint még további 60-70 kiskorú egyéb, nyugati európai országból). Igaz hogy itt általában a 16 és nem a 10 éves kor a megcélzott réteg, de ez akkor is kiábrándító.

A gyermekkatonák helyzete

A gyermekkatonákat szerte a világon máshogy toborozzák. Európában és a fejlettebb térségekben pénzzel és agresszív kampányokkal próbálják rávenni őket a munkára (mivel kevés a felnőtt), ám itt mindig szükséges a fiatalok hozzájárulása. Máshol már nem ennyire emberbarátiak: van ahol vallási fanatikusok szólítják fel a családokat egy-egy gyermek beadására (Pakisztán, Izrael), van ahol a kormány verbuvál, és van ahol erőszakkal kényszerítik őket erre.

De miért is jó egy gyermekkatona? „A gyerekkatonák azért nagyon ideálisak, mert nem panaszkodnak, nem várják el, hogy megfizessék őket, és ha azt mondjuk nekik, hogy öljétek meg az ellenséget, akkor habozás nélkül megteszik” - nyilatkozta egy csádi hadseregparancsnok. De persze nem hátrány, hogy a könnyebb őket manipulálni, kis helyen elférnek és kevesebbet esznek. Ráadásul remek kémek és merénylők is, hisz ki gondolná egy kilencéves kis kölyökről, hogy bármi rosszat akarna?

Kínzásokkal, drogokra való rászoktatással, beszédekkel (menő fegyveresnek lenni, hamis ideológiák) és a teljes reménytelenség kihasználásával veszik rá őket, hogy megcsinálják azt, amit mondanak nekik. Megfizetve nincsenek, ellátmányuk siralmas, így sokan nem is a harcokba, hanem a kitörő járványokba pusztulnak bele. A fiúk általában katonák és kémek, míg a lányok hordárok és szexrabszolgák lesznek - de nem ritka a fordított példa sem. Viszont mindkét nembelieket használják két lábon járó aknahatástalanítónak és háttérmunkásnak egyaránt.

Az ilyen módon elhullt gyermekek számát kétmillióra, a jelenlegi gyermekkatonák számát 300.000-re becsülik. Bár egy 2008-as jelentés szerint a kölyökhadseregek száma csökkent, de ez csak a konfliktusok számának csökkenése miatt van, és így is világszerte 17 helyen alkalmazzák őket. Az is pozitívum, hogy a gyermekkatonák alkalmazását tiltó opcionális jegyzőkönyvet immáron 120 ország írta alá, és számos egyéb helyen történt ez ügyben előrelépés. Szintén tény, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság (sok más bírósággal együtt) nem egy gyermekkatonasági parancsnokot ítélt el. De mindez nem sokat segít a jelenlegi gyermekkatonák helyzetén.

A halálsor után

"Ha fegyvert adsz egy majom kezébe és az lelő valakit, akkor nem a majom a hibás." - mondta Marcy Darcy, és ebben igaza is van. Csakhogy ha a majom tudata felfogja tettének súlyát, akkor neki kell azzal szembenéznie élete végéig. Valahogy így van ez a gyermekkatonákkal is - még akkor is, ha olyan környezetben nőttek fel, ahol az erőszakos halál majd mindennapos.

Bár számtalan nemzetközi szervezet dolgozik azon, hogy segítse a felszabadított gyermekkatonák visszaintegrálását a társadalomba, de ez gyakorlatban nagyon ritkán sikerül. A felhalmozott szörnyűségek és stressz hatására agresszívak és deviánsak lesznek. Sokan menekülnek vissza a különböző szerekhez hogy elűzzék rémálmaikat, vagy kényszerülnek prostitúcióra és bűnözésre kivetettségük okán. Gyakori náluk a hiperaktivitás ugyanúgy mint az apatikusság, és a depresszió. Ráadásul az egykori gyermekkatonák a fegyverforgatásban szerzett tapasztalatuk miatt különösen értékesek a lázadó csoportok szemében, ezért nagy annak kockázata, hogy erőszakkal ismét harcolásra kényszerítik őket.

Van aki segít

„Szeretnék átadni egy üzenetet. Kérlek tegyél meg mindent ami tőled telik azért, hogy átadd a világnak: mi történik velünk, gyermekekkel. Így talán a többi gyermeknek nem kell azon átesnie, mint nekünk.” Ezt egy tizenöt éves fegyverforgató lány mondta az Amnesty Internationalnek, ami az 1998-ban alakult Szövetség a Gyermekkatonák Használatának Megállítására jelmondata lett (több neves emberjogi szervezet - Amnesty International, Human Rights Watch stb. - közös munkájának eredménye). De az ENSZ is segít ahol tud: egy most csütörtöki jelentés szerint több mint nyolcszáz kongói gyermeket szabadítottak fel a fegyver súlya alól, és próbál visszaintegrálni a társadalomba.

De vannak szervezetek, akik nem épp hagyományos módon próbálják felhívni a figyelmet erre a roppant fontos problémára. A kanadai Warchild például támogatja a gyermekkatonákat: késeket gyűjtenek, nagymamákkal arcukat eltakaró maszkokat kötetnek, kisiskolásokkal céltáblákat rajzoltatnak nekik. A kissé cinikus kampány szlogenje a „hallgatás beleegyezés” elvére hasonlít: „Mi legalább csinálunk valamit. Aki semmit nem tesz, az támogatja őket.”

Hogy hány kisgyermek fog még öldökölni, lemészárolva és megerőszakolva társait - vagy épp a felnőtteket - azt senki nem tudja. A világ demokratikus fele képtelen nyilatkozatokon kívül bármi másra, a helyi erők pedig eddig sem riadtak vissza semmitől, amivel megnyerhetik harcaikat - így a jövőben sem fognak. Pedig a gyermekek a következő generáció alapkövei: ha az alapokat lelkileg megerőszakoljuk, akkor rájuk épülő társadalom nem lesz sem jobb sem egészségesebb, mint a mostani. Sőt...