Afrika vallása

A hit és a csodák világa egyre kevesebb szerepet játszik az emberek életében, és a létrejövő űrt felváltja a tudomány, meg az ezotéria különböző irányzatai - legalábbis Európában.

Afrikában - és Ázsia nagy részében azonban épphogy egyre jobban terjed a vallás, sőt az ottani hívek jóval komolyabban veszik az egészet, mint itthon. Számtalan előnyén kívül azonban nagy hátránya, hogy a törzsi, nemzetiségi és politikai megosztottságon felül a vallási is csak mélyíti az ottani emberek közötti szakadékot, ami újabb konfliktusok forrása.

Az adatok nem pontosak, de Afrika lakosságának körülbelül 44 százaléka muszlim, 40 százaléka keresztény és 15 százaléka az ősi törzsi vallásokat követi. A maradék közt találunk nagyobb számban zsidókat (főleg Dél-Afrika és Etiópia) és hindukat (kelet-afrikai szigetországok), de majd minden világvallás elszórt képviselői gyökeret vertek már. A kontinensen a legkevesebb az ateisták aránya.

Szellemek, tánc, sámánok, kannibalizmus

Bár a törzsi vallások teljességgel csak tizenöt százalékot tesznek ki, és a legnagyobb számban főként Benin, Nigéria, Kamerun területén csoportosulnak, de Afrikának több mint ezer törzse van, majd mindük külön hiedelemvilággal és istenekkel rendelkezik. Ráadásul egyes törzsek akár ezernél is több kisebb istent különböztetnek meg, így elmondható, hogy Afrikában a legtöbb az egy főre eső istenek száma.

Ráadásul ugyanaz történt mint Haitin: gyakorlatilag nem a nagy vallások olvasztották be magukba a kicsiket, hanem épp fordítva. Bár átvették a neveket, az ünnepnapokat és egyes szokásokat, de gondolkodási alap ugyanaz maradt. A szentek egyesültek a kisebb istenekkel, az ünnepek csak nevükben alakultak át, és egyházi kórus helyett is táncolnak - orgona helyett dobszóval. Tehát a legtöbb helyen csak névlegesen tértek meg az emberek, gondolkodásuk alapja, szokásiak még mindig a régi vallásban keresendőek. Ezt csak elősegíti az a tény, hogy a legtöbb vallásban már alapvetően létezett egy mindennél hatalmasabb, ősi teremtő isten, csak vele nem foglalkoztak, mivel az emberektől túl távol állt.

Dzsihád és Sária

A muszlim vallás már szinte a kezdetektől, a VII. századtól megfertőzte Afrikát, természetesen Egyiptomból kiindulva. Épp ezért főleg a kontinens északi és keleti részén terjedt el. Sikerének sokak szerint az az oka, hogy szokásaiban jóval közelebb áll az afrikai kultúrához, mint a kereszténység (bár a tánc tilalma az egyik legnépszerűtlenebb radikális iszlám lépésnek tekinthető a fekete kontinensen). Hívei száma folyamatosan nő, ami az évezredfordulóval csak felgyorsult (kétszer gyorsabb, mint a kereszténység térhódítása), amiben nagy szerepet játszanak az arab világ támogatásai, a kiterjedt térítő munka és a „nyugattal” szemben kiújult ideológiai ellentét.

Az iszlámnál feltétlenül meg kell említenünk a sáriát, vagyis az iszlám törvénykezést. Sok helyen ennek bevezetéséért - illetve ellen - folyik a véres küzdelem, ami nem egyszer a szélsőségesek győzelmével zárul. Jelenleg Nigériában, Szomáliában és Szudánban ítélkeznek e szerint - legtöbbször a helyi törvényekkel kiegyenlítve -, de van olyan tagállam, ahol a törvénykönyvet egy az egyben kicserélték a Koránra. Sok helyen az iszlám nevében nyomnak el minden más vallást, ünnepet - Szudánban például nemrég tiltották be a Valentin-napot.

A pápa közeleg

A kereszténység elméletileg a 3. században jelent meg a kontinensen, egyiptomi tranzittal (ebből alakult ki a Kopt Keresztény Egyház) de ennek hatása elhanyagolható. Az igazi térhódítást 500 évvel ezelőtt kezdte Angolában, majd a gyarmatosítás véres térítései hatására lett a kontinens egyik legdominánsabb vallása. Területileg Zimbabwe, Botswana, Kenya, Angola, és Dél-Afrikai Köztársaság országaiban domináns a keresztény hit.

Bár a katolikusokon kívül protestánsok, és „szabad” keresztények egyaránt erősen képviseltetik magukat a fekete kontinensen, a pápa mégis „Afrika évének” nevezte ki 2009-et, és a 11. nemzetközi apostoli utazása során Kamerunba és Angolába látogat. (A kameruniak jó egyharmada, az angolaiak pedig mintegy kétharmada katolikus). Ez azért is fontos lehet, mert sehol máshol nem nőtt a katolikusok száma a világon, ráadásul elődje 42 afrikai országban járt - az 53-ból -, így neki is illene elzarándokolnia párba. (Bár, mint azt egy korábbi cikkünkben kifejtettük, XVI. Benedek korántsem ért annyit a világ népeihez, mint II. János Pál).

A pápa ma kezdi meg körútját, és 23-án fejezi majd be. Tárgyal muszlim vallási vezetőkkel, beszélget a két ország elnökével, nyílt misét tart Yaoundéban és részt vesz az afrikai szinóduson, ahol egész Afrika püspökei gyűlnek össze tanácskozni. Ez lesz a 18. alkalom, hogy egy pápa Afrikába látogat: először 1969 nyarán VI. Pál kereste föl Ugandát.

XVI. Benedek még bíborosként 1987-ben járt Kinshasában (Kongó fővárosa), mint a Hittani Kongregáció prefektusa. Most vasárnapi beszéde szerint szeretne az egyre nagyobb mérteket öltő háborúskodás és erőszakhullám ellen fellépni, valamint reményei szerint „karjaiba veheti egész Afrikát fájdalmas sebeivel és hatalmas reményeivel együtt”.

Isteni reménysugár?

Dúl tehát a térítési harc, ami ideológiai, és sokszor fegyveres csatákkal is párosul. A látogatás végkifejlete azért is fontos, mert a vallási ellentétek egyre több országban okoznak polgárháborús helyzetet. Szomália többek közt ezért hullott szét 18 éve, de felhozhatnánk az elmúlt éveik példáinak Elefántcsontpart, Szudán és Nigéria helyzetét is. Azon kívül Afrika egy olyan terület, ahol egy egyházi vezető szónoklata tényleg képes lecsillapítani a kedélyeket- vagy egy rossz szava véres háborút kiváltani.