2024. október 5. - Aurél

Rengeteg termőföld víz alatt

Országszerte összesen 44.900 hektár mezőgazdasági területet borít jelenleg belvíz, ez a szokásosnál valamivel nagyobb ugyan, de nem éri el a teljes megművelt terület 1 százalékát - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ál
2009. március 17. kedd 16:15 - HírExtra
Az államtitkár hozzátette: kétszer ekkora területen a gazdák azért nem tudnak dolgozni, mert annyira felázott a talaj, hogy még nem lehet rámenni.

Gőgös Zoltán kitért a kárenyhítési rendszer módosulására, amelyben már benne van az aszály és a fagykár mellett a belvíz és az árvíz okozta kár enyhítésének lehetősége is. Változás az is, hogy a korábbi, évi 400-500 millió forint helyett jelenleg évente mintegy ötmilliárd forint áll rendelkezésre a kárenyhítésre.

Az államtitkár emlékeztetett arra: a kormány döntött arról, hogy a szokásos, évi százmillió forint helyett az idén a belvízi védekezésre mintegy 400 millió forint áll rendelkezésre.

A belvízzel elöntött terület valamivel kevesebb mint a fele, 19.520 hektár vetés és szántó. A leginkább érintett területek közé tartozik a Fertő-Hanság, a Kis-Balaton, Felső-Szabolcs, a Bodrogköz, a Közép-Tisza vidéke és a Tiszántúl.

Gőgös Zoltán az MTI kérdésére válaszolva közölte: ahhoz, hogy egy gazdálkodó kárenyhítéshez jusson, 30 százalékot meghaladó mértékű kárának kell lennie. Maximálisan pedig a kár 60 százalékáig kaphat kárenyhítést. Az államtitkár hozzátette, hogy ez hektáronként több tízezer forintot jelenthet a kárenyhítési rendszerben részt vevő gazdálkodóknak.

Tájékoztatása szerint a kárenyhítési rendszerbe a legkésőbb május 15-éig kell regisztráltatniuk magukat a gazdálkodóknak. A rendszerben való részvétel valamennyi gazdálkodó számára lényegében kötelező, kivéve az őstermelőket, de az államtitkár ez utóbbi termelői réteg számára is ajánlatosnak mondta a részvételt.

A kiadott sajtóanyag szerint a szántóföldi növénytermesztés esetén hektáronként 800 forintot kell fizetni a rendszerben való részvételért, míg szőlő- és gyümölcsös ültetvények esetén ez az összeg 2000 forint hektáronként.

Gőgös Zoltán szólt arról is, hogy kedden a mezőgazdasági és a közlekedési tárca szakértői egyeztettek az úgynevezett túlméretes mezőgazdasági gépek közúti közlekedési feltételeinek javításáról. A két minisztérium megegyezett abban, hogy az ügyet komplex módon felülvizsgálja, ami azt jelenti: a miniszteri és kormányrendeleteket is, sőt az ezekhez kapcsolódó törvényi előírásokat is átnézik a szakértők, és egy módosító csomagot tesznek le a kormány asztalára ezzel kapcsolatban.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a jelentős mezőgazdasági munkák megkezdéséig ez az ügy rendeződik, és várhatóan ismét egyszerű szabálysértési kategóriába kerül az esetleges szabálytalanságok elbírálása, nem pedig közigazgatási eljárásban róják ki a bírságot, amelynek fix összege van. Így várhatóan ismét mérlegelési lehetőségük lesz a hatóságoknak a bírságok kiszabásakor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását