Viharos belpolitika

A függetlenséget Afrikában gyakran követik diktátorok, merényletek és katonai puccsok - ez Madagaszkár esetében sincs másképp(1960-ban függetlenedtek Franciaországtól). A hatalmat komolyabban csak Didier Ratsiraka diktátor tudta megragadni 1975-ben, aki - egy kisebb megszakítást kivéve - nem is engedte azt 2001 decemberéig. Ekkor kezdődött ugyanis a mai események egyik főszereplőjének, Marc Ravalomananának az elnöki karrierje - aki mostani ellenféléhez hasonlóan szintén a főváros polgármestere volt, és szintén szegény sorsból feltört befolyásos üzletember.

Ravalomanana és Didier Ratsiraka közel egyenlő eredményt értek el az akkori választásokon, és mindketten győztesnek hirdették ki magukat. A kitörő összecsapásokban sokan vesztették életüket, és a beköszönő gazdasági válságok egész sorozatát is ezeknek tulajdonítják. Végül 2002 júliusában Ratsiraka elhagyta az országot (elfogadva a legfelsőbb ügyészség árpilisi döntését), így Ravalomanana elkezdhette politikai tevékenységét.

Azonban a hatalom és a pénz idővel az elnök fejébe szállt. Bár a 2006-os választásokat még meg tudta nyerni tömegbázisára támaszkodva - és az elnöki jogkörét is sikerült kiszélesítenie -, de már akkor is egyre többen bírálták pazarló életvitele, és az ország kiárusítása miatt. Annyi biztos, hogy az ő ténykedésének köszönhető, hogy az ország vagyona a privatizáció miatt folyamatosan gyarapodott, és hogy olyan óriás vállalatok is megtelepedtek, mint a bányászatban érintett Rio Tinto vagy az olajipar csillaga, az Exxon Mobil. De ezek a pénzek valahogy nem jutottak el a néphez, sőt sok milliónak nyoma veszett.

Az sem segített sokat, hogy meghirdette a Madagaszkári Akció Tervet, amely 5 év alatt 50 százalékkal szorítaná vissza az általános szegénységet. Ugyanis a 60 millió dolláros magángép, az egészségügy privatizálása, és a hatalmas kedvezményekkel, 99-évre a Daewoonak adott egymillió hektárnyi föld csurig telítették az évek óta töltődő elégedetlenség-poharat. És csak egy lökés kellett, hogy kiömöljön.

Két politikus véres harca

A lökés pedig az volt, hogy leváltották tisztségéből nagy ellenfelét, a 34 éves, baba-arcú DJ-t, a főváros (Antananarivo) polgármesterét, Andry Rajoelinát. Ennek előzménye annyi volt, hogy az ellenzéki rádió igen szókimondó interjút készített vele, mire az elnök bezáratta az adót és leváltotta Rajoelinát. Az ellenzéki erre az utcára szólította az elégedetlenkedőket, akik fölgyújtották a kormány rádióját, és pár, Ravalomanana érdekcsoportjába tartozó gyárépületet. A kormány reagált: rendőröket és katonákat vezényelt a helyszínre, akik a tömegbe lőve több tucat ember életét oltották ki.

A konfliktus néhol összecsapásokkal, néhol vitákkal, néhol pedig tüntetésekkel és sztrájkokkal, de folyamatosan folytatódott - közben a vérengzések miatt a védelmi miniszter lemondott. Az elnök népszavazással akarta rendezni az ügyet, de ezt az ellenzék nem fogadta el. Ráadásul a különleges élővilágáról híres Madagaszkár turizmusa (amely egyik lényeges bevételi forrása) 80 százalékkal csökkent, és a külföldi tőke is egyre bizonytalanabbá vált.

Ravalomanana főbb támogatói a városi lakosság, a különleges erők és a nemzetközi közvélemény (mivel ő a demokratikusan megválasztott elnök). Ezzel a szemben a nép szavát hirdető Rajoelina a szegénység, a katonaság és Ratsiraka támogatását élvezi. Azonban az is tény, hogy vannak rétegek, akiknek a megélhetés fontosabb mint a pártállás: a nagyszámú, képzetlen munkaerő, amely a főváros környéki gyárakban dolgozik, egyértelműen elutasította Rajoelina sztrájk-felhívást, noha Ravalomanana ellen vannak.

Megvan az új elnök - vagy mégsem?

Az eset majd mindenki szerint polgárháborúvá fajulhatott volna, mégsem ez történt. Bár a katonaság Rajoelina mellé állt, de mégsem követte annak hétfői utasítását, amikor kiadta a parancsot az elnök letartóztatására (mivel az ex-polgármester hétfőig adott határidőt Ravalomanának a lemondásra).

Kedden a lázadók elfoglalták az elnöki palotát, amelyben az elnök már régóta nem tartózkodott. Végül Ravalomanana még aznap lemondott - azon nyilatkozata ellenére, hogy emberei halálig harcolnak érte -, és átadta a hatalmat Hyppolite Ramaroson admirálisnak, aki tovább passzolta Rajoelinának - amit az alkotmánybíróság is megerősített (esküjét formálisan vasárnap teszi le). Azonban több probléma is akad, méghozzá épp az alkotmánnyal.

Az első az, hogy az alkotmány szerint ilyen esetekben két hónap múlva választást kellene, kiírni, Rajoelina viszont átmeneti kormányt hozna létre - az ő elnökségével - 2011-ig, vagyis a következő hivatalos választásokig. A másik probléma, hogy az alaptörvény negyvenéves korban minimalizálja az elnök életkorát, Rajoelinának meg még van addig hat éve. Így nem meglepő módon alkotmánymódosításra készülnek, ami a katonai puccs után már lehet túl sok lesz a nemzetközi közvéleménynek.

Az Afrikai Unió így is elítélte a puccsot, mivel az tovább gyengíti a kontinens mostanában amúgy is gyengécske (lásd a guinea-bissaui elnökgyilkosságot) demokratikus képét. A nemzetközi szervezetek és az EU pedig elviekben befagyasztják a segélyszállítmányozást a katonai úton hatalomra került kormányoknak - bár ez a szakértők szerint nem fog túl sokáig tartani.

A rend végül is helyreállni látszik - holnap kinyitnak az eddig zárva tartott minisztériumok is -, így az áldozatok száma sem fog az eddigi 140 fölé kúszni. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy mit kezd majd Rajoelina frissen megszerzett hatalmával, és hogy nem esik-e ugyanabba a csapdába, mint elődje.