Életkép

Képzeljük el ötéves kisfiúnkat, miközben unottan néz ki az óvoda ablakán: kis szemei a kinti világ villódzó fényeire fókuszálnák, hisz már hallotta Micimackó azon történetét, amit az óvónő épp felolvas. Egyszer csak egy férfi rohan be az óvoda udvarába, könnyedén átmászva az alacsony kerítést. Negyvenes körüli megtermett fickó, akárcsak apu - gondolja picinyünk. Nagy fegyver van nála, amivel lő is az utca vége felé - biztos rablósat játszanak a munkatársaival (legalábbis apu így nevezi a játszópajtásait). A lövöldözésre már a többiek is felfigyelnek, de az óvónő csak lefagyva néz ki az ablakon. Egyszer csak az apu szerű bácsi feje szétloccsan, agyveleje beteríti az ablakot, amin gyermekünk épp kinéz. Bár neki fizikailag semmi baja nem esett, lelkébe örök életre beleivódott az élmény.

Valami hasonló történik Mexikóban minden egyes nap, azzal a kivétellel, hogy ott nincs mindig üveg, ami megfogja a vért, sőt néha a golyók is megtalálják a gyermekek testét. Mint arról beszámoltunk, a mexikói drogháború egyre intenzívebben folytatódik és ezen az sem segített - egyelőre - sokat, hogy Amerika elismerte felelősségét és Obamával az élen igyekezett mielőbbi megoldást találni a helyzetre. Ám ha a mészárlás ekkora ütemben folytatódik, akkor egy idő után mindenkit kiirtanak, akinek a droghoz, és a rend őrzéséhez volt köze - csak kérdés, hogy addigra mi marad a társadalomból.



Konkrét esetek

Tijuanában az általános iskola előtt lőttek szét rendőrök egy fegyvert fogó kartell tagot olyannyira, hogy az egész utcaszakasz véres lett - mindezt nappal, mikor a gyerekek épp az udvaron játszottak. E havi esemény, hogy gyermekek nézték végig, amint egy törvényszéki orvosszakértő elvitetett három lefejezett és egyéb módon megcsonkított holttestet egy bevásárló központ mellől. „A gyermekek félnek, és nem egy diákunk van, akik nagyon súlyos érzelmi traumán estek át” - mondja Laura Elena Carrion, egy észak Tijuanai általános iskola tanítónője. „Megdöbbentő volt látni” - közli a 8 éves Gabriela, akit egyházi gondozók ápolnak, miután az utcáján végig sétálva több agyonlőtt tetemet látott - „Senki sem mondta nekik, hogy gyilkolni csúnya dolog?”

Ám sajnos a gyermekek nem csak szemtanúk, hanem áldozatok is lehetnek. 2008 januárjában fegyveresek és több mint száz rendőr valamint katona vívott háromórás tűzpárbajt egy óvodában. Sok gyermek pedig akkor sokkot kapott, hogy soha többé nem tudott visszamenni az óvodába. Máshol egy fegyveres élő pajzsnak használt egy 12 éves kislányt, aki életét vesztette a tűzharcban. Tijuanába és Ciudad Juarezben több mint 20 gyermek halt meg a drogháború következtében - csak tavaly.



Megfertőzött lelkek

A gyermekek viselkedése gyökeresen megváltozott a drogháború sújtotta területeken. A ”mészárlás”, „tűzharc”, és „kivégzés” szavak teljesen általánosak lettek a nyolc éves gyermekek körében is, sőt, sokan használják az utcai körökben elterjedt drogszlenget is. „Ezek a gyerekek mészárlást látnak a mindennapokban, és drogbandákat dicsőítő zenét hallgatnak. Ha felnőnek, ők is drogbárók akarnak majd lenni” - panaszkodik Hector Favio Henao, a Kolumbiai Egyház tijuanai vezetője.

Sok gyermeknek rémálmai vannak, ágyba vizelnek, agresszívvá vállnak, vagy épp visszahúzódóak és félénkek lesznek. De vannak, akik már meg sem rendülnek az erőszak ilyen fokú megtestesülésére: megszokottá, átlagossá vált számukra. „Néhányuknak ez vált normálissá” - mondja Jorge Alvarez, a mexikói Nemzeti Független Egyetem pszichológusa. Az iskolák biztonsági őrök felfogadásával próbálnak javítani a helyzeten, míg az egyház különböző lelki segély programokkal próbálja rendbe tenni a gyermekek és szüleik életét - épp azzal, amit az emberek a kormánytól várnának el.