2024. október 5. - Aurél

Árvízi készültség

Árvízi üzemmódra állt át a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. a Duna egyre növekvő vízállása miatt az észak-pesti szennyvíztisztítóban, valamint 21 átemelő telepen; három zsilipet már le is zártak pénteken - közölte a társaság szóvivője az MTI-vel.
2009. április 3. péntek 18:42 - HírExtra
A Duna németországi vízgyűjtő területén lévő nagy mennyiségű hó elolvadása áradást indított el. Budapestnél a Duna vízmagassága szombaton már meghaladja az öt métert, s ennél a szintnél már fokozatosan lezárják a csatornákat. Az átemelő telepeket pedig megerősített szolgálattal ellenőrzik - mondta Bátori Marianna.

Hozzátette, hogy a védekezésben érintett munkatársaik készenlétben vannak, szükség esetén éjjel-nappal riaszthatók, s a legrövidebb idő alatt elfoglalják kijelölt helyeiket.

A szóvivő emlékeztetett rá, hogy a csatornázási művek több mint 60 éve, 1946 óta látja el Budapest árvízvédelmét. Ennek keretében a folyó kilépése ellen több mint 90 kilométernyi fővédvonal védi a fővárost. A csatornarendszeren keresztüli elöntéstől zsilipek védik Budapestet. A társaság a legutóbbi 860 cm-es rekordáradást sikerrel kezelte - emlékeztetett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását