"A diktatúra bukott meg, nem a lakosság"
Németországban minden eddiginél erősebb az egykori NDK iránti nosztalgia. Egyes szakértők ezt a keleti országrészen élők romló helyzetével magyarázzák, de valójában többről van szó. Már vezető politikusok is kiállnak amellett, hogy nem volt minden szörnyű az egykori kommunista országban.
2009. április 11. szombat 17:10 - Kesjár Norbert
Helyére kell tenni az NDK-t
Önbizalom-hiányos keletiek
Az egyik friss közvélemény-kutatás szerint a keletnémetek túlnyomó többsége változatlanul hátrányos helyzetben lévőnek tekinti magát az ország nyugati felében élőkkel szemben. Háromnegyed részük úgy vélte, hogy teljesítményüket kevéssé értékelik és a nyugatnémeteket egyáltalán nem foglalkoztatja az ő helyzetük. Ugyanez az arány a nyugatiak körében jóval alacsonyabb volt: 44 százalékuk érezte úgy, hogy számára közömbösek a keletnémetek.
A tanulmány egyik megdöbbentő megállapítása: minden három keletnémet közül kettő véli úgy, hogy továbbra is másodrendű állampolgárnak számít. A keletnémetek kétharmada vélte úgy, hogy a két országrész között továbbra is alapvető különbségek állnak fenn, míg a nyugatiak 55 százaléka vallotta ugyanezt. Ebből fakadóan az ország keleti felében élők a jövőt is jóval borúlátóbban ítélték meg, alig 40 százalékuk számít arra, hogy a keleti országrész belátható időn belül felzárkózik a nyugati mellé.
Forrás: Institut für interdisziplinäre Konflikt- und Gewaltforschung (Universität Bielefeld)
A legutóbbi időkig csupán a demokratikus szocializmust hirdető Baloldal párt lovagolta meg az egykori Német Demokratikus Köztársasághoz kapcsolódó nosztalgikus érzéseket a kampányai során. Az elmúlt hónapokban azonban már a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) is éles vita bontakozott ki az egykori NDK megítélésével kapcsolatban.
A vitát Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi miniszterelnöke,
Erwin Sellering robbantotta ki egy interjúval, amelyben óvott „az NDK totális elítélésétől, s attól a történelemszemlélettől, amely szerint a volt kommunista államban minden fekete, a szövetségi köztársaságban minden fehér lett volna”. Sellering egészen odáig elment, hogy kiemelte: „a hajdani NDK bölcsődei és óvodai rendszere, az oktatás és az egészségügye – legalábbis azoknak legtöbb eleme – átvételre érdemes lenne”.
A tartományi kormányfő nem sírta vissza a kommunista országot, de az eddiginél jóval árnyaltabb történelmi értékelést sürgetett. (Hasonlóan egyébként ahhoz, hogy a nyugati történészek és politológusok jó része elismerően szokott szólni a náci Németország számos programjáról, például az autópálya-építésekről).
Heves vita robbant ki
A tartományi miniszterelnök kijelentései hatalmas felzúdulást váltottak ki az SPD-ben, s a párton kívül is. Több szociáldemokrata politikus élesen bírálta, sőt egyesek olyan szélsőséges meggyanúsításra is ragadtatták magukat, miszerint Sellering „következő lépésként a náci rezsimet igyekszik majd rehabilitálni”.
Wolfgang Tiefensee német közlekedés miniszter – a tárca vezetőjeként a keleti tartományok újjáépítéséért is felelős – igyekezett minél hamarabb elhatárolódni Sellering kijelentéseitől. Véleménye szerint „a jogállam lábbal tiprását az egykori NDK-ban nem lehet megszépíteni. A jogtalanságot mindig is jogtalanságnak kell nevezni”.
Még ennél is élesebben bírálta a mecklenburgi kormányfőt az egykori keletnémet SPD egyik alapítója, Stephan Hilsberg Bundestag-képviselő, aki Selleringet egész egyszerűen történelemhamisítással vádolta: „aki úgy érvel, mint a schwerini miniszterelnök, az hamarosan a náci rezsim állítólagos jó oldalait – az autópályaépítést és a munkahelyteremtést – fogja dicsőíteni. A náci diktatúra és a volt keletnémet kommunista diktatúra lényegét egész egyszerűen nem lehet eltérően megítélni”.
Az egykori keletnémet szerint viszont árnyalni kell a képet
Amikor már-már úgy tűnt, hogy Sellering egyedül maradt a véleményével a pártban, váratlan segítséget kapott az egyik legnagyobb befolyású vezető politikustól, Wolfgang Thiersétől.
Wolfgang Thierse – aki jelenleg a német szövetségi parlament alsóházának (Bundestag) alelnöke –hosszú évtizedekig az NDK-ban élt, s – mint az egyik német napilap kommentárja megjegyzi – „ezért senki sem kérdőjelezheti meg azt, hogy tudja mi játszódott le a keletnémetekben az egyesüléskor, és senki sem érezheti jobban, hogy ma milyen gondok gyötrik őket egyesült hazájukban”.
Thierse a napokban, az egyik berlini napilapnak adott nyilatkozatában megjegyezte, hogy szerinte a volt kommunista államot nem lehet teljes egészében elítélni.
„A rendszer vallott kudarcot, nem az emberek” – szögezte le Thierse.
„A keletnémet öntudat érzékeny, labilis. Erősen él a vágy, hogy elismerjék egyéni életteljesítményét. Ellentmondásokkal teli, de nem igaz az, amit egy nyugatnémet publicista ír, hogy alkalmatlan a demokráciára. A keletnémet azt akarja, hogy az NDK-t a német történelem részeként ismerjék el és a valamennyi német által alakított jövő formálásában egyenrangúként vehessen részt” – foglalta össze gondolatait a német parlament alelnöke. Az általa mondottakat egyébként a közvélemény-kutatások is megerősítik (lásd keretes írásunkat).
Thierse hangsúlyozta: „ahhoz semmi kétség nem fér, hogy az NDK diktatúra volt. A keletnémetek azonban joggal tartanak igényt arra, hogy életüket és teljesítményüket tisztességesen értékeljék. Egyáltalán nem tartom meglepőnek, hogy a közvélemény-kutatások szerint az egykori NDK részét képező keleti tartományok lakosságának a fele visszakívánja a volt kommunista állam vívmányait”.
A tekintélyes szociáldemokrata politikus végeredményben elengedhetetlennek nevezte, hogy az egykori állam polgárainak életéről „ne csupán megsemmisítő ítéleteket mondjanak, hanem az NDK történelméről árnyalt és differenciált véleményt alkossanak”.
A vita tehát kezd egészen komolyra fordulni. Ez talán segíthet abban, hogy a németeknek végre sikerüljön feldolgozni a történteket és végre végbemehessen az egyesülés az emberek fejében és lelkében is. Ugyanakkor talán nem a legszerencsésebb dolog, hogy az SPD politikusai épp most hozták fel ezt a témát, hiszen már csak hónapok vannak hátra a következő parlamenti választásokig, ahol hét év után végre nyerni szeretnének.