Különösen igaz ez olyan államokban, ahol a kormányzó erők már a válság begyűrűzése előtt is népszerűtlenek voltak és az országot a krízis súlyosan érintette. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az angol Munkáspárt és az élén álló Gordon Brown hogyan próbál meg külpolitikai aktivitással megoldásokat keresni, milyen társadalmi-politikai vitákat kell odahaza megvívniuk az ellenzékkel és a kormányfő hogyan igyekszik megvédeni megrendült pozícióját saját pártján belül.

Menekülés a diplomáciába?

A kormányfő 2008 őszétől kezdve, mint a válság ellen globális és európai szinten fellépő, felelősségteljes, tapasztalt vezetőként kívánt feltűnni: a válság kezelése érdekében összehívott két- és többoldalú tanácskozásokon Brown igyekezett a pozíciójához képest is jelentősebb szerepet játszani. Az utóbbi fél évben rendkívül aktív volt az európai kapcsolatok területén, mind Angela Merkellel, mind Nicolas Sarkozyvel sűrűn találkoztak, illetve az angol kormányfő gyakori vendég lett Brüsszelben is. A G20-ak 2008 novemberében megrendezett washingtoni csúcstalálkozója óta folyamatosan hangoztatott véleménye, hogy ez a modern történelem első valóban globális válsága. A brit kormányfő kifejtette: mivel a tőkefolyamatok globálissá váltak, a szabályozói és felügyeleti rendszerek sem maradhatnak nemzeti keretek között, ezeknek is globálissá kell válniuk. E rendszer teljes átalakítását a kormányfő szerint a Nemzetközi Valutaalappal kell kezdeni, amelyet úgy kell megreformálni, hogy korai válság-előrejelző és figyelmeztető szerepet tölthessen be a világgazdaságban.

Decemberben az Európai Tanács ülésén is a Brown által hangoztatott, Barroso és Sarkozy által is támogatott válságkezelési elképzelések érvényesültek. A miniszterelnök világméretű összefogásról beszélt Davosban ez év januárjában a világgazdasági fórumon is. Az április elején Londonban megtartott G20-as csúcstalálkozó – amelynek eredményeihez, mint házigazda járult hozzá – szokatlanul konkrét eredményekkel zárult. Az állam- és kormányfőket egybegyűjtő fórum soha nem látott, 1100 milliárd dolláros globális gazdaságélénkítő javaslatcsomagot fogadott el. Bár a teljes összeg előteremtése egyelőre kérdéses, de a siker a házigazda Gordon Brown brit miniszterelnök megtépázott renoméjának is jót tett. Az eredmények mellett a hatalmas népszerűséggel bíró amerikai elnök jelenléte is alkalmas volt, hogy a belpolitikában komoly nehézségekkel küzdő kormányfő lélegzethez jusson.

A kormány külpolitikájában a másik hangsúlyos elem az Egyesült Államokkal való viszony újrahangolása az Obama-adminisztráción keresztül. Április elején Brown volt az első európai kormányfő, aki a beiktatása után meglátogatta az amerikai elnököt Washingtonban, ahol hitet tettek a „különleges viszony” és a globális pénzpiac szélesebb körű ellenőrizhetősége mellett. Mindazonáltal Brown figyelmeztette partnerét az amerikai protekcionista gazdasági törekvések globálisan negatív következményeire.

Kormány és ellenzék odahaza

A külpolitika terén a munkáspárti vezér lépéseit nem is igen kérdőjelezik meg a toryk, más területeken azonban határozottan bírálják a kormány tevékenységét. A legélesebb vita a gazdaságpolitika, a bevándorlás és az egészségügy területén tapasztalható.
Az elmúlt években a brit költségvetési politikára ugyanis két – még Gordon Brown pénzügyminisztersége során bevezetett szabály – gyakorolta a döntő hatást. A „Költségvetési Aranyszabályt” (Golden Rule) eredetileg a központi költségvetés eladósodásának megakadályozására alkották. Ez általánosságban a folyó költségvetés kiegyensúlyozottságát vagy szufficitjét javasolja, megengedve a felhalmozási költségvetés hiányát, a beruházások hitelfinanszírozását. A probléma gyökerét az ellenzék szerint az okozza, hogy a kereteket a pénzügyminiszter módosíthatja a körülményeknek megfelelően, így az eredetileg a fiskális szigort alábástyázó szabály, tulajdonképpen a felhalmozódó hiány forrása lett.

A második – előbbire épülő – szabályozás a „Fenntartható Befektetés” (Sustainable Investment) kimondja, hogy a GDP-hez viszonyított államadósság nem érheti el a 40%-ot. Ez a válság által sújtott években azonban egyre inkább tarthatatlannak bizonyul, olyannyira, hogy a jelen tendenciákkal számolva 2014-15-re a 100%-ot is elérheti . A munkáspárti kormány a krízis elhárítására óriási összegeket pumpált először a bankrendszerbe majd a gazdaság számos szektorába, amelynek következménye a költségvetési hiány drasztikus növekedése lett. Az Ernst & Young könyvvizsgáló cég prognózisa szerint a kormány nettó hitelfelvételi igénye az áprilissal kezdődő új pénzügyi évben eléri a 180 milliárd fontot, ami az arra az évre becsült GDP-érték arányában 12,6 százalékos költségvetési hiánynak felelne meg.

Az ITEM Club szakértői szerint még a Nemzetközi Valutaalap által minap közzétett, 11 százalék körüli államháztartási deficittel számoló jövő évi jóslat is "túlzottan derűlátó". A gazdaság teljesítménye egy év alatt 4,5 százalékkal esett, növekszik a munkanélküliség is. Április elején Alaister Darling pénzügyminiszter kénytelen volt beismerni: a helyzet rosszabb, mint amivel a kormány kalkulált. Nem véletlen, hogy a brit kormányfő külpolitikájában is a hangsúlyt a válság globális megoldására, a nemzetközi pénzalapok feltöltésére helyezi, hiszen egyre inkább úgy tűnik, a szigetország önerőből képtelen megoldást találni.

Az ellenzéki konzervatívok mindeközben a „Reconstruction” című programjukkal igyekeznek alternatív megoldásokat javasolni a helyzetre. Fiskális szigor, állami felelősségvállalás, a nehéz helyzetbe került családok megsegítése, új szakpolitikák irányába történő nyitás állnak a párt politikájának középpontjában. Bár korábban azt az álláspontot képviselték, hogy a Labour alapvetően rosszul kezeli a válságot, sőt felelőtlen gazdaságpolitikával, az adósságra épülő növekedés támogatásával maga is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Királyságot ennyire mélyen érinti a krízis , egy március eleji interjúban a tory vezető is beismerte, változtatni kell saját pártja politikáján is: jelenleg nincs lehetőség adócsökkentésre és a gazdasági növekedés gyors beindítására. Sőt, Cameron odáig ment, hogy hangsúlyozta, a válságért személy szerint ő maga, illetve pártja is felelős.

A konzervatív vezér szerint, aki kisfia halála óta először adott interjút, ő és pártja hibázott, amikor nem emelte fel a szavát az adósságokra épülő gazdasági- és bankrendszer ellen és hibázott, amikor sokáig nem ismerte fel, milyen jellegű krízissel kell az országnak szembenézni. Természetesen bírálta a kormányt is, mert szerinte még mindig nincsenek tisztában a jelenlegi válság valódi természetével.