- Számomra logikus lépésként következne mindebből az érettségi utáni felvételizés a Színművészeti Egyetemre…

- Így igaz! Sajnos, 18 évesen azt hittem, hogy az én „művészi múltammal” egyszerű dolgom lesz, mi sem természetesebb annál, hogy - bár énekelni nem tudok - azonnal felvesznek engem, aki Schütz Ilával álltam kamera előtt! Ráadásként ekkoriban kaptam meg Kalmár Péter rendezőtől a Bubus című komédia egyik főszerepét, amit Csala Zsuzsa, Rátonyi Hajni és Straub Dezső partnereként játszhattam egy éven át a Vidám Színpadon. Azt hittem, hogy ettől majd elájulnak a felvételi bizottság tagjai, de sajnos – bár eljutottam a második fordulóig -, úgy kirúgtak, hogy a lábam se érte a földet! Igaz, sírtam egy kicsit, de nem omlottam össze, inkább sértődött voltam, mert nem igazán értettem, ha ennyire kellek másutt, nekik miért nem vagyok jó? Nálam okosabbak azt mondták, a főiskolán nem kedvelik, ha valakinek múltja van a szakmában, szeretik ők megformálni a jövő színészeit, nem készen kapni. A tanulmányokról nem mondtam le később sem, és bár a főiskolára nem jelentkeztem még egyszer, Gór Nagy Mária Tanodájába igen, el is végeztem a három évből kettőt. Remélem, a felfüggesztett harmadikat lesz módon befejezni hamarosan, de most a sok elfoglaltságom nem teszi lehetővé az iskolába járást, hiszen gyakorlatilag naponta megyünk közönségtalálkozókra az Álom.net vetítése kapcsán egészen május közepéig, az ország minden részébe, és egyéb új munkáim is adódtak időközben.

- Miről van konkrétan szó, elárulnád?

- Egy remek – még be nem mutatott - animációs filmben szerepelek, bár csak a hangomat adom a figurámhoz, aki egy – ki hinné? – szőke csinibaba. Az Aranymajom című mozinak remek sztorija van, érdekességként minden szereplő saját rajzolt arcával jelenik meg a vásznon. Ismét óriási szerencsém van, hiszen megint olyan remek művészekkel szerepelhetek együtt, mint Psota Irén, Bodrogi Gyula, Csuja Imre, Kovács Patrícia, Szabó Győző. Próbán már voltunk, hamarosan kezdődnek a hangfelvételek, amit érthetően óriási izgalommal várok!

- Az Álom.net-ben két lánytestvéred van: a valóságban te milyen családi háttérrel rendelkezel?

- Apukám és anyukám nagyon jó fej szülők, mindig segítettek mindenben. Van egy 11 évvel idősebb bátyám, aki már saját családdal bír, kisfia révén nagynéni is vagyok. Sosem bántam a nagy korkülönbséget, talán emiatt is vonzódtam mindig is az érettebb pasikhoz, nem véletlenül voltam nem egyszer szerelmes a bátyám egyik-másik barátjába is.

- Jelenleg van barátod?

- Most nincs, egyedülálló vagyok egy ideje. Úgy érzem, túl sok az elfoglaltságom és nem marad idő a szerelemre, de ettől függetlenül nyitott szemmel járok. Persze nem kell engem sajnálni, nem vagyok magányos, az udvarlók eddig is, ezután is megtalálnak, a barátaim pedig gondoskodnak arról, hogy legyen társasági életem, ha épp nem dolgozom.

- Benkő Dániel heves udvarlása irányodban a médiának köszönhetően köztudott: nem idegesít a művész úr túlzott érdeklődése?

- Sok negatív kritikát kapok, amiért nem vagyok egyértelműen elutasító Vele szemben.. Dániellel kamerán kívül nem egyszer jól elbeszélgettem, és bár nem teljesen százas a pasas, az biztos, hogy velem sosem volt tiszteletlen, vagy sértő. Vannak nála rosszabbak.

- Mai bombasztikus női külsőd már bakfisként is megvolt?

- Nem, nagyon fiús alkatom volt kislányként, az úszás miatt jó széles vállakkal, mellem szinte semmi. A külső változás csak úgy 19 éves korom tájékán következett be nálam, ami talán attól is alakult így, mert akkor hagytam abba hirtelen a mindennapos úszást, a rendszeres sportolást, kizárólag a futás maradt meg az életemben, amivel azóta sem hagytam fel, a Margitszigeten rovom a köröket, amikor csak időm engedi. A külsőm, a nőiességem is csak később kezdett foglalkoztatni, ma már természetesen imádok vásárolgatni, divatosan öltözködni – akárcsak kortársaim - , de szerencsére ugyanolyan jól érzem magam pulóverben, tornacipőben és farmerben, mint szűk miniszoknyában, mélyen dekoltált felsőben és tízcentis tűsarkúban. Ha illik az alkalomhoz, természetesen előrántom a dögös rucit a szekrényből.

- Magánemberként szereted mutogatni irigylésre méltó bájaidat?

- Későn érő típus vagyok, sosem szerettem a puccos ruhákat, iskolába a sminket! Százával kapok most a film miatt 13-14 éves csajsziktól, hogy adjak sminkelési és öltözködési tanácsokat, holott még én is csak az utóbbi pár évben fedeztem fel a nőiességemet és az ezzel járó dolgokat, úgyhogy mindnek azt üzenem: NE SMINKELJÉTEK MAGATOKAT BAKFISKÉNT! Érzékeny bőrű, szeplőre hajlamos lányként a szoláriumot se pártolom, alkoholt nem fogyasztok, a cigit is csak egyszer próbáltam ki, de olyan rosszul lettem, annyira szédültem, hogy eldöntöttem: soha többé! Nem szeretek feltűnősködni a külsőmmel, de ha egyszer már úgy sikerül kinéznem, hogy mégis mindenki engem néz, akkor szeretek rájátszani a helyzetre, ráteszek még egy lapáttal a dögös buta szőke cicamica effektre. És a hatást nagyon élvezem, jókat mulatok magamban az elért eredményen! Úgy látszik, kettős énem van. Mindig jó tanuló voltam, szorgalmas is, de nem vagyok egy agytröszt, viszont annyira buta sem, mint ahogy azt a karakterembe esetlegesen bele akarják magyarázni. Ilyenkor nem harcolok, inkább eljátszom a nagyon buta szőkét, hadd örüljön, aki ezt akarja látni bennem. Az igazi Labancz Lillát úgyis csak a hozzám közel állók ismerhetik, ők tudják, milyen is vagyok valójában. Aki szeret, így szeret, amilyen vagyok, a többi nem érdekel.