Helyzetjelentés

A szomáliai kalózkodás egyre jobban terjed: naponta, a partoktól egyre távolabb fognak el hajókat, és szintén naponta szabadul egy tőlük: sértetlen legénységgel és áruval, ám hatalmas váltságdíjért. Ez ellen nem tudott mit kezdeni sem a több ország által egyesített hadihajó flotta sem: a kalózcsónakok gyors mozgása, a nemzetközi tengeri jog bonyolultsága, és a szomáliai vizek védettsége bőven elég menedéket nyújtott a haramiáknak.

Az utóbbi időben ráadásul kezdett elharapódzni a helyzet. Több hajó fegyverrel védi magát, a tengerészet egyre több rajtaütést hajt végre, és az amerikai kapitányt elrabló kalózokat is lemészárolták. Sőt, már nemzetközi szinten megy a vita: állítsanak-e katonai őrséget az ott áthaladó hajókra? Ez viszont azt eredményezte, hogy az emberéletet eddig kímélő kalózok bejelentették, hogy ezentúl ők is leölik az olyan nemzetiségű túszokat, akiknek tengerészei kalózokat öltek - a fegyveres védők pedig halálos tűzharcokat szülhetnek.

Ráadásul a külföldiekkel való konfrontáció miatt a kormány ellen lázadó, külföld-ellenes terrorszervezetek és miliciák is pártfogásukba vették a kalózkodást - bár ők eddig elítélték azt. A belföldi régió tovább folytatta 19 éves polgárháborúját Etiópia kivonulása után is - két szinte önálló régióval, mérsékelt iszlám és törzsi - kevés hatalommal rendelkező - kormánnyal, radikális iszlám ellenzékkel. Viszont a világnak végre sikerült realizálnia, hogy amíg a szárazföldön nem lesz rend, addig a vízen se, így most nekiálltak egyszerre rendbe tenni a kettőt.



A stabilizáció kezdete

Az egész kicsit drasztikusan kezdődött: egy vezető amerikai politikus, Donald Payne mogadishui villámlátogatásáról távozó gépét az Al-Shabaab aknavetővel akarta leszedni, de mellé lőtt. Az esemény jelezte Szomáliának hogy baj van, amit egy későbbi, parlament ellen elkövetett, szintén aknavetős támadás csak még jobban megerősített. Végül április 16-án Szomália miniszterelnöke, Omar Abdirashid Ali Sharmake pénzt kért a kalózok és a lázadók elleni harcra, ám a nemzetközi csapatok küldését nyilvánvaló okok miatt elutasította (lásd keretes írásunkat).

A kezdeményezés, és Hillary négy pontjának hatására Amerika felajánlotta, hogy kiképzi a leendő szomáliai haderőt és tengerészetet - hogy ne szoruljanak idegen békefenntartók segítségére (jelenleg mintegy 4000 Afrikai Uniós katonára) - és az EU-val közösen több mint 350 millió dollárt dobtak össze egy ütőképes katonaság felállítására (ami hosszú távon jóval jövedelmezőbb, mint az óriási összegeket felemésztő hadihajók és rombolók állomásoztatása a környéken). Ekképp nagy valószínűséggel az 1991 óta fennálló fegyverembargót is eltörlik.

Az akcióhoz persze elengedhetetlen a kalózok egy részének otthont adó, kvázi független Puntföld együttműködése is, de ezzel nem volt gond. Ugyanis a térség új elnöke, Dr. Abdirahman Mohamed rábólintott az ötletre, és saját pénzen kezdett kampányba a kalózok ellen. Ám, hogy addig se lógassák a lábukat, a Hawiye klán öregjei egy civil polgárőrség megszervezésébe kezdtek, ami akár működhet is a nép védelmezőjeként fellépő Al-Shabaabbal szemben.



Működhet?

Az elgondolás jól hangzik, ám a megvalósításához erős kétségek fűződnek. Az addig tiszta, hogy ha több lenne a munkahely, akkor kevesebben állnának be kalóznak, és a radikális csoportokkal is könnyebb leszámolni ha nincs ideológia alapjuk (idegen haderő jelenléte), de kormánynak van egy normális katonasága.

Csakhogy a kalózokat támogató üzleti körök nem fogják könnyen adni eddigi megélhetőségüket, és a sária bevezetése mellett sem lesz sétagalopp leszámolni a szélsőségesekkel, no és az etnikai alapon szerveződő hadurakkal. Álljon bármekkora nemzeti támogatottság is a mostani kormány mögött, ez bizony nehéz lesz.

Annyi viszont mindenképpen az ország - és az önfeláldozóan segítő nemzetközi szervezetek - pozitív egyenlegéhez írható, hogy a polgárháború ellenére némileg sikerült javítani a lakosság egészségügyi színvonalán. Csak hogy egy esettel is alátámasszuk: 2000-ben a lakosság 35 százaléka jutott csak tiszta ivóvízhez, de ez a szám ma már 50 százalék körül mozog. Tehát elmondhatjuk, hogy nemzetközi összefogással, és a nép segítségével a remény bármire megvan - csak akarni és tenni kell érte.