Ezért erősödik a forint!
Miért erősödik a forint? Meddig tart a száguldás? Az elmúlt napok hatalmas forinterősödéséről kérdeztük Nyeste Orsolyát, az Erste Bank makroelemzőjét és Taraczky Andrejt, a Buda-Cash Brókerház deviza üzletágának vezetőjét.
2009. május 7. csütörtök 19:19 - Kesjár Norbert
Önök szerint minél köszönhető ez a jelentős forinterősödés? A külső körülmények vagy az új kormány intézkedései miatt?
Nyeste Orsolya: „A külkereskedelmi mérlegadatok reggel igen jelentős, a várakozásokat lényegesen meghaladó többletet mutattak. Amerikában napok óta pluszban zárnak a tőzsdeindexek és a banki stressz-tesztekkel kapcsolatban is inkább az optimista vélemények kerekedtek felül (bár csak holnap közlik a tesztek eredményét – a szerk.). A bizalmi indikátorok mind Amerikában, mind az eurózónában várhatóan nem fognak tovább csökkenni, stabilizálódás várható e téren. Kezdenek megjelenni a válság végének a jelei, illetve a növekedési kilátások javulása látszik.”
Taraczky Andrej: „Általános jó hangulat alakult ki a nemzetközi piacokon, de kérdéses, hogy ez meddig tart ki. Úgy látom, hogy ez a túlzott optimizmus pillanatok alatt fordította meg az árfolyamok mozgását, de ugyanilyen gyorsan újra lejtőre kerülhet a forint. Most került napvilágra egy pár adat (elsősorban a munkaerő-piaci adatok, amit a piac a legjobban figyel), ami miatt a süllyedés üteme lassult, de fordulat még mindig nem következett be a világgazdaságban.”
Meddig tarthat az erősödés? Mely az a szint, ameddig rövidtávon elmehet a forint?
Nyeste Orsolya: „A tendencia a további forinterősödés felé mutat. Egy ilyen nagy erősödés után mindig óvatossá válik az ember, s vár valamilyen korrekciót. Az év második felében fog a 270-290-es sávban mozogni, s várhatóan ott stabilizálódik majd.”
Taraczky Andrej: „Nagyon nehéz meghatározni azt a szintet, ameddig az erősödés tarthat. Eddig volt egy 285 forintos szint, ami áttörésre került, a következő jelentősebb támasz pedig 273 körül található. Ha tovább tart a jó hangulat, akkor hamar áttörheti ezt is a forint. Viszont a problémák továbbra is ott vannak a háttérben, amelyek miatt ugyanilyen hamar visszaeshet.”
A magyar gazdaságra vonatkozóan milyen hatásokkal járhat az eddiginél erősebb forint?
Nyeste Orsolya: „Elsődleges hatása az lenne, hogy a jelenlegi magas pénzügyi stabilitási kockázatokat – amelyek miatt az MNB nagyon aggódott a februári nagy forintgyengülés idején – jelentősen lecsökkenti. A másik hatása pedig az, hogy kevésbé kell tartani az infláció gyorsulásától.
Egy volatilis (gyorsan változó) árfolyam nem tesz jót a reálgazdaságnak, ezért a forint stabilizációja mindenképpen növekvő pályára állítaná a magyar gazdaságot.”
Taraczky Andrej: „A devizahitelekre mindenképpen jó hatással lenne, s így sok gazdasági szereplőnek (és a lakosságnak, önkormányzatoknak is) megkönnyítené a helyzetét, ha tartósan – nemcsak egy hóanpon keresztül – erős maradna a forint.”
A stabil árfolyamszintnek milyen hatása lenne például az importra és az exportra, illetve a nyersanyagok (és ezzel összefüggésben a benzin) árára?
Nyeste Orsolya: „A forint árfolyam szintjének nincs olyan nagy hatása az importra és az exportra. Ezeket inkább az határozza meg, hogy a külső kereslet nagymértékben csökken és emiatt esik az exportunk, s ezzel kapcsolatosan esik az importunk is. Tehát: a külső keresletnek – elsősorban az eurózóna konjunkturális kilátásainak – kell javulnia.
Ha erős szinten stabilizálódik a forint a dollárral szemben, akkor csökkenhet a benzinár, de az olaj ára viszont a gazdasági kilátások javulása miatt emelkedni fog. Ezért még erősebb forint árfolyam mellett is legfeljebb kioltja egymást ez a két hatás, azaz nem változik számottevően az üzemanyagok ára."
Taraczky Andrej: „Az importtermékek árára jótékony hatással lenne, az egy másik kérdés azonban, hogy a magyar gazdaság egészének mennyire lenne ez jó. Erősebb forintnál ugyanis felborulna a jelenlegi külkereskedelmi mérleg aránya.”
A jelenlegi helyzetben kell-e valamit tennie a jegybanknak? Be kell-e, illetve be lehetne-e avatkoznia a forint árfolyamának szabályozásába?
Nyeste Orsolya: „A jegybanknak nincsen árfolyamcélja. A jegybank elsősorban stabilitást szeretne, így egyelőre kivár, s ha stabilizálódik magától az árfolyam, akkor nem kell lépnie.”
Taraczky Andrej: „Az MNB-nek lehet és kell is lépnie. A jelenlegi kamatokat ugyanis nem lehet fenntartani, mindenképpen szükséges a további csökkentésük. Ha a jegybank trendfordulóként interpretálja ezt a jelenséget, akkor lépni fog.”