A kormányváltás után az új magyar külpolitika nagyon gyorsan igazi mélyvízben találta magát. A bolíviai események, a sertés-influenza vírus kezelésével járó tennivalók mellett a globális válságkezeléssel kapcsolatos gyorsan változó fejlemények is lépéskényszerbe hozták az új apparátust. A komoly diplomáciai és kutatói tapasztalattal rendelkező új külügyminiszternek ebben a helyzetben kell helytállnia, egy olyan kormánnyal a háta mögött, amelynek hivatali idejét (úgy tűnik) rövidre szabta a parlamenti ciklus.

A magyar Országgyűlés 2008. február 27-én új külkapcsolati stratégiát fogadott el. Az elmúlt közel másfél év mélyreható változásai azonban ennek a stratégiának az újragondolását, valamint a korábban követett külpolitikai gyakorlat módosítását igénylik. Az új miniszterelnöknek és külügyminiszterének úgy kell a diplomáciában is hatékony válságmenedzselést folytatni, hogy a korábban elfogadott hosszútávú elképzelések jórésze felett eljárt az idő, a vállaltan egy évig regnáló kormány pedig évtizedes stratégia megalkotására meglehetősen nehezen vállalkozhat.

Gazdasági külpolitika

Az elmúlt másfél évben a magyar politika egészét a világgazdasági krízis uralta. A külpolitika „normálállapotban” is számos más területtel van rendkívül szoros összefüggésben: honvédelemi, gazdasági, mezőgazdasági, rendészeti, de akár az egészségügyi kérdések is az adott tárca hatáskörén túlmutató témák lehetnek. 2008. októbere óta ilyen szempontból a súlypont egyértelműen a gazdasági kérdések irányába mozdult el. A nemzetközi politika olyan szereplői váltak meghatározóvá az ország jövőjének egésze szempontjából, amelyek korábban más jellegű, vagy kevésbé életbevágó szerepet játszottak. Az Európai Unió, a G20-ak, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank mellett olyan nem kormányzati intézmények, mint a multinacionális cégek, tőzsdék, hitelminősítők és külföldi tulajdonú bankok döntései lettek a mindennapok létkérdésévé. A velük kialakított viszony legalább olyan mértékben, ha nem jobban befolyásolja az új magyar kormány lépéseit, mint a hagyományos kormányközi diplomácia. Ráadásul egy rendkívül gyorsan változó környezetről van szó, az azonnali határozott reagálás ebben a helyzetben létfontosságú. Nagy kérdés az is, hogy a nemzetközi erőviszonyok hogyan változnak a válság hatására, mely nagyhatalmak kerülnek ki legyengülve, esetleg megerősödve a krízisből, a létrejövő új viszonyrendszerben megtalálja-e hazánk a helyét. Mindemellett a Bajnai-kormánynak és a Balázs Péter vezette külügyminisztériumnak, olyan „hagyományos” diplomáciai kihívásoknak is meg kell felelni, mint a Szlovákiával az ottani nyelvtörvény kapcsán kialakult vita, a bolíviai események, vagy a világméretű járvánnyal fenyegető sertésinfluenza vírus.

Az új kormány öröksége sem gazdaságpolitikai, sem diplomáciai szempontból nem könnyű. A 2008 őszén kirobbant pénzügyi krízisre Nyugat-Európában a belföldi problémák kezelése mellett az euróövezeten kívüli országok likviditási gondjainak megoldása nem került napirendre, Magyarországnak tulajdonképpen ezért kellett az IMF-hez fordulnia, amely – a 90-es évekbeli orosz és távol keleti válságok nyomán – a legfőbb globális válságkezelővé vált. Kormányközi szinten elsősorban a G20-as csoport szerepe a legjelentősebb, amelyben Magyarország csak közvetetten képviselteti magát, az érdemi döntéshozatalba tulajdonképpen nincsen beleszólása.

Romló kilátások

A kelet-európai országok mindegyike egyre-másra rontja a gazdasági kilátásait, a tervezett államháztartási hiány hétről-hétre növekszik, miközben az eurót még nem használó országokat a pénzügyi instabilitás is sújtja. Az IMF és a Világbank múlt hétvégi tanácskozásán a magyar pénzügyminiszter és jegybankelnök személyesen is részt vett, és tárgyalt a likviditási problémák miatt szükségessé váló második IMF kölcsönrészlet felvételéről. Magyarország legfőbb külkereskedelmi partnere Németország is súlyos recesszióban van, ráadásul kritikusai szerint a Merkel-kormány túlságosan szigorú fiskális politikája nem segíti elő a kibontakozást.

Diplomáciailag nem jelentett előnyt a környező országok szempontjából Gyurcsány március eleji uniós csúcson történt kudarcos javaslata sem, amikor 180 milliárd eurós mentőcsomag igényét terjesztette be Kelet-Európa számára. Előzetes egyeztetés hiányában egyrészt a javaslat elbukott, másrészt a jobb helyzetben lévő országok (Szlovákia, Lengyelország, Csehország) egyre-másra határolódtak el attól, hogy egy kalap alá vegyék őket a bajba került balti államokkal és Magyarországgal, holott az azóta romló kilátások miatt egyre inkább úgy tűnik, a térség nem tud megbirkózni segítség nélkül ezekkel a problémákkal.

Külföldre várunk

Az új amerikai adminisztrációval való együttműködés kialakítása is várat magára, hiszen a Déli Áramlat – Nabucco vita - a vízumkényszer eltörlése mellett is – rontott a magyar-amerikai kapcsolatokon. A másik oldalon pedig, a MOL részvények agresszív orosz felvásárlása vet fel súlyos kérdéseket.

A magyar belpolitikai felfordulás miatt nem történtek érdemi tárgyalások a hazánkban lévő multinacionális mamutcégek vezetőivel sem a problémák esetleges kezeléséről, az együttműködésről vagy a cégek jövőbeni terveiről, holott többek között a német válság súlyosan érintette a győri gyárral is rendelkező Audit és a komáromi illetőségű finn Nokia is rendkívül nehéz helyzetbe került.

A Külügyi Intézetben április végén Válságkezelés és külpolitika címen megtartott konferencián a meghívott neves előadók véleményét a Méltányosság is osztja, a magyar külpolitika sikere három alapvető tényezőn múlik: hitelesség, stratégia és valamiféle belpolitikai konszenzus.

A hitelesség visszaszerzése a válság közepette nem könnyű, nincs lehetőség látványpolitizálásra, a hitelminősítők számai napról-napra „beárazzák” az országot, a korábbi viszonylagos sikereinkből adódó középhatalmi illúzióknak vége, szembe kell néznünk korlátozott lehetőségeinkkel és erőforrásainkkal. Mindamellett a hitelesség győztes választásokkal csak belföldön igazolható, a külpolitikában ehhez magas szintű szakmai tudás, diplomáciai tapasztalat és világos vízió szükségeltetik. A NATO-s és uniós csatlakozás után ugyanis az ország hasonló volumenű célok nélkül maradt, ebbe a helyzetbe érkezett meg a krízis, amelynek minden bizonnyal nagy hatása lesz a világ jövőbeni erőviszonyaira. A folyamatosan változó kihívásokra és az újszerű problémák megoldására a hosszútávú elképzelések felülvizsgálatára van szükség. Az ilyen jellegű jövőkép megalkotása azonban valamiféle belpolitikai konszenzust igényel, hiszen ez nem egy évre vagy egy kormányzati ciklusra határozza meg az ország jövőjét.

Előrelépés Balázs Péter

A szakmaiság kérdésében előrelépésként értékelhetjük Balázs Péter kinevezését, hiszen komoly diplomáciai tapasztalattal rendelkezik, a Horn- és az Orbán-kormány alatt is volt külügyminiszter Koppenhágában, illetve Berlinben, egyetemi-kutatói munkássága is jelentős a Közép-Európai Egyetem tanáraként. Személyében a Németországgal való gazdasági kapcsolatok újraélénkítésére irányuló törekvést is felfedezhetjük, amely meghatározó lehet, hiszen Magyarország messze legjelentősebb külgazdasági partnere Németország. Természetesen a külpolitika teljesítménye leginkább a Bajnai-kormány eredményeitől függ, mindenesetre egy hatékony külpolitika sok területen segítségére lehet.

A hitelesség és a mögötte álló stratégia megalkotása a jelenlegi magyar belpolitikai megosztottság miatt illúziónak tűnhet. Azonban találunk ellenpéldát is: Orbán Viktor márciusban Bécsben a Húsz évvel 1989 után című pódiumbeszélgetésen Gyurcsányéhoz nagyon hasonló álláspontot fogalmazott meg, amikor arról beszélt, hogy Nyugat-Európa felmondja a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a jelenlegi pénzügyi válságot kezeli. Ezek meglehetősen egybecsengenek a már említett Gyurcsány állásponttal a nyugat-európai pénzügyi segítséggel és a gyorsított euró bevezetéssel kapcsolatban. Gyurcsány távozása akár erősítheti is ezt az irányt, hiszen Bajnai felé nincs olyan erős zsigeri elutasítás, mint elődjével szemben. Természetesen nem gondoljuk, hogy a nemzetstratégia konszenzusos módosítására a következő egy évben sor kerülhet, azonban figyelve a Külügyi Intézetben megfogalmazott gondolatokra a pártok között, akár az Országgyűlés Külügyi Bizottságában folyó munkában is, egy legalább hallgatólagos egyetértés létrejötte megvalósulhat. Mindenesetre nagy szükség lenne rá.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője