Előzmények

Némi botrány után elkezdődött az Eurovíziós Dalverseny, amelyen sajnos nem csak a tudás számít. Sokak szerint 2006-volt az utolsó forduló, ahol nem a politika tette le a végső pontot - hisz akkor a világpolitikában nem épp meghatározó szerepet játszó, aktualitásokkal sem büszkélkedő Finnország nyert egy elmebeteg csapattal, a Lordival. Aztán az elszakadásokkal küszködő, épp az ortodox értékeket kiemelő Szerbia lett a győztes (aki Oroszország fogadott testvére), egy gyönyörű dallal, remekül képzett énekessel. Majd egy évvel ezelőtt Oroszország győzött, méghozzá egy olyan művel, amelynek sem stílusa, sem előadásmódja nem volt annyira kiemelkedő, hogy az egymaga meghozza a győzelmet.

A történelem
Az első Eurovíziós Dalversenyt 1956-ban rendezték hét ország részvételével a svájci Luganóban. Azóta a győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az Abba, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, vagy a The Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és Dana International, nem is beszélve a svájci színekben induló Celine Dionról. (nol.hu)

Azonban a győzelemhez nem csak politikai pártfogás, hanem megfelelő stílusválasztás és egyéniség is kell. Ez nekünk Ákos és a NOX után legutóbb 2007-ben sikerült Rúzsa Magdival, aki megkapta a legjobb dal díját, és simán bemasírozott a legjobb tíz közé. Tavaly egy tehetséges, ám stílusilag tökéletesen érdektelen választást sikerült kieszközölnünk Csézyvel, idén pedig egy olyan embert találtunk harmadik jelöltként Ádok Zoli személyében (az első kiesett, a második visszamondta), akit még hazánkban is alig ismernek - az ismerők nagy része pedig nem kedveli zenéjét.

"Amikor lejöttem a színpadról nagyon boldog voltam és elégedett. Amit megálmodtunk, az megtörtént, ez volt a legjobb előadás amit valaha adtunk. Nem vagyok elkeseredve" - mondta Ádok Zoli a produkció után, hozzátéve, hogy szerinte "120 százalékot teljesítettek a színpadon". Csakhogy ezt a nézők nem vették észre, sőt a kritikusok szerint a produkció nem ütötte meg az európai mércét sem - a választott stílus pedig eleve halálra ítélte az előadást. A legaggasztóbb talán mégis az, hogy a világon így azt hihetik, hogy nálunk Ádok a sláger - pedig alig szerepel a médiában.

A döntő

Most úgy néz ki, hogy ez a politikai irányvonal ismét megdőlt - igaz ezúttal a nagy orosz testvér mint házigazda vett részt - és visszatért maguknak a számoknak az értékelése. Ugyan pár volt szovjet tagország feltűnően a szomszédba utalta a maximális, 12 pontját (ahogy ugyanez északon is megfigyelhető volt), de most leginkább a dalok minőségét és stílusát díjazták. Ebbe tartozik a harmadik helyet besöprő, keleti zene- és mozdulatvilággal megfűszerezett török tánczene: Arash és társnője, valamint a másodikként befutott izlandi Celine Dion klón, Yohanna.

A győztes viszont ismét egy elmebeteg ötletnek - most egy megamixnek - köszönheti sikerét, ezúttal norvég színekben. Keverjünk a kocsmazenét népzenével, hegedűvel, női vokállal, stend-up comedyval és némi cirkuszi akrobata-elemekkel - így talán megkaphatjuk Alexander Rybak „Tündérmese” című számának felépítését. Az egyébként multifunkcionális előadó 16 országtól csikarta ki a maximum pontszámot, így fényévekre húzott el a második helyezettől (majdnem annyival, mint amennyi Izland össz. pontszáma volt).

Következtetés

A tegnap esti produkciók alapján nem sok stílus indul esélytelenül, de az élvezhetően összepakolt extrémitások mindenképpen nagy sikert aratnak - mint ahogy tette azt a Lordi esetében is -, ha nem épp a politika kíván kardoskodni. Így talán jövőre Magyarországnak is meg kellene fontolnia, hogy valamilyen különlegesebb csapatot küldjön - mint például népmese-metálban nyomuló Echo of Darliadat.