Az SZDSZ és az MDF közös nevezője Bokros Lajos lenne? Ha a közgazdász beleillik a „korszerűen konzervatív” MDF saját maga által sulykolni próbált képbe, akkor az SZDSZ-szel van baj: mit keres a konzervatív oldalon az SZDSZ? Ha pedig Bokros liberális, akkor hova tűnt a korszerűen konzervatív MDF antalli öröksége?

Alighanem a magyar demokrácia két igazán válságos idejéről beszélhetünk. A mai mellett a rendszerváltás idején volt nehéz magyarnak lenni – társadalmi és gazdasági értelemben is. A széteső gazdasági modell alapvetően új fénybe helyezte a társadalmi modellt is, a megroggyant iparból, s nem kevésbé megroggyant mezőgazdaságból kikerült emberek nincstelenek tízezreit jelentették akkor, s jelentenek mind a mai napig. Ebben a helyzetben kellett volna úrrá lenni a kaotikus országon, kezdeni valamit a munkanélküliekkel, a bezárt gyárakkal, a még megmaradt vállalatok piacáról való gondoskodással (a megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel), a gyors döntéshozatallal (pl. a spontán privatizációval kapcsolatban).

Ezzel szemben nem ez történt. Lassú és körülményes döntéshozatal (pl. a már említett privatizációs törvény), tisztázatlan jogkörök (pl. Göncz Árpád vs. Horváth Balázs), gyakorlathiányos politikusok (Für Lajos elmondása alapján), az államigazgatásban nagy részben megmaradt (poszt)kommunista klientúra (pl. Szilvásy György), a kormányzatot falhoz állító sztrájkok (pl. mecseki bányászsztrájk), valamint az, hogy lényegében elhanyagolható szintre esett vissza Magyarország Szovjetunióval/Oroszországgal folytatott kereskedelme nem azt jelezték, hogy Magyarországnak az akkori gazdasági és társadalmi válság kezelésére alkalmas kormánya van. Ebből előbogarászni azt, hogy mit jelent egészen pontosan az antalli örökség, nagyon nehéz, illetve ha sikerül is, gyanús, hogy – a rendszerváltás sikerességének köznyelvi megítélését tekintve – abból az örökségből nem sokan kérnének.

Próbáljunk megértőek lenni…

Két lehetséges verzió mégis látszik. Az egyik, hogy Antall József a konzervatív hagyományok egyik letéteményese lett volna. Antall édesapja ugyan kisgazda politikus volt, s Antall volt az aki bevezette a 15 millió magyar iránti felelősségérzet hangsúlyozását – aki után egyébként Bajnai Gordon volt az első, aki nem vallotta magáénak mind a 15 milliós magyarságot világszerte, bár „konzervatív ideológusként” nem exponálta magát a volt miniszterelnök, munkássága a kormányzás irányításának a szándékával telt el, mintsem a konzervatív értékek deklarált követésével.

Külön érdekessége a kérdésnek, hogy a „konzervatív hagyományok” időről időre megváltoznak, ezért 2009-ben az antalli örökség önigazoló hatására apellálni rejteget magában buktatókat. Különböző fogalmak (pl. nemzet) köznyelvi jelentésváltozása, illetve az Antall-kormány ebben betöltött szerepe nem különleges folyamat, hanem a demokratikus átmenet természetes velejárója. Az Antall-kormány természetesen jobboldali kormány volt, amit híven jól mutatott a nemzeti szimbólumokhoz, történelmi egyházakhoz fűződő viszonya. Ebben azonban nincs különlegesebb eltérés például az Orbán-kormánytól.

Másik lehetséges verzió Magyarország demokratikus államrendjének kiépítése. Ez a köznyelv által kevésbé uralt terep, ráadásul egy intézményi keret hatékonysága, működőképessége elég nehezen megítélhető. A működés ugyanis nagy részben nem csak az intézményrendszertől magától függ, hanem attól is, hogy azt hogyan működtetik. Ebben – ti. a működtetésben – pedig talán az Antall-kormány jeleskedett legkevésbé. A körülményes döntéshozatalok, az egész délutánra/estére elhúzódó kormányülések, a rutintalanság pedig nem állítandó példaként sem a mai politikai elit, sem pedig a társadalom számára.

Azt az ilyenkor szokásos kérdést, hogy abban a helyzetben mi mást lehetett volna csinálni, ezúttal tényleg ne tegyük fel. Nincs ha, viszont tények nagyon is vannak. Antall József örökségében lehet azt szeretni, ami lehetett volna, de felesleges. Vlagyimir Iljics, közismertebb nevén Lenin Maxim Gorkij visszaemlékezései szerint szerette az embereket – csak nem abban a valójukban, amilyenek/akik voltak, hanem amilyenekké/akikké válhattak volna. Nem a „volna” az érdekes tehát, mert ami lehetett „volna”, az nem volt.

Ami pedig volt, nos, azt tanítani lehet, de példaként állítani…