Alapvető problémája a magyar közéletnek, hogy néhány politkaelméleti (szakmai) alapokon megírt folyóiraton kívül ugyanis nem igazán lehet azzal találkozni, hogy a nacionalizmus, mint olyan miért is lenne probléma, illetve miért nem az. A radikalizmust a szélsőségtől az különbözteti meg, hogy a szélsőségek politikájukkal az aktuális – hallgatólagosan elfogadott dogma szerint: demokratikus – alkotmányos rend ellen, azok elvei ellen lázadnak.

A nacionalizmus – mint politikai gondolkodásmód – a nemzeti együvé tartozást emeli ki, a közös értékeket, történelmet, kultúrát, nyelvet, amiben nincs jelen a nemzeti szélsőség (vagy ahogy másként nevezzük: sovinizmus) nemzetiségek, kisebbségek alapján osztályozó politikája. A nacionalizmus persze nem kisebbségbarát, azonban nem jelent eltorzult, beteges gondolkodást. Egy aktuális példa: a nacionalista gondolkodás normális esetben nem jelentene akadályt a kisebbségek kulturális, vagy területi autonómiája felé – s ez alól nem jelentenek kivételt a relatív újabb nacionalizmusfogalmak, mint az állam- és kultúrnacionalizmus.

Az említett magyarországi újság összeállításában a SME című liberális szlovák napilap – amely lap egyébként nem a Slota féle nagyszlovák legendárium gyűjtőhelye – tévesen jegyzi meg, hogy Orbán Viktor politikájához, gondolkodásmódjához Robert Fico áll legközelebb (ugyanakkor helyesen írja, hogy a nacionalizmus nem szélsőség). Orbán és Fico alapvetően abban tér el, hogy a jelenlegi szlovák miniszterelnök már-már soviniszta politikát folytat, ellentétben Orbán Viktorral. Jan Slota korábbi kormányba emelése ugyanis jóval túlmutat a kormánytöbbség igényének mindent elsöprő erején: egy koalíció megkötése nem csupán hatalomtechnikai kérdés, de közösségvállalás is. Magyarországon gyakorlatilag elképzelhetetlen egy Fidesz-Jobbik koalíció, még akkor is, ha a szlovák SNS-hez, Slota pártjához nem mérhető a Jobbik.

Az természetes, hogy a felvidéki, délvidéki, erdélyi (stb.) magyar pártok szoros kapcsolatot tartanak a szlovák, szerb, román (stb.) pártokkal, s az is természetes, hogy segítséget várnak az anyaországtól, az anyaországi politikusoktól.

Orbán kampányol, de nem baj

Így került Orbán Viktor Felvidékre és Erdélybe kampányolni, s ezzel sincs különösebb baj (főleg azért, mert az idei EP-választáson a volt miniszterelnök a magyar összefogás mellett áll ki, ellentétben a 2007-es EP-választással). Azzal már több baj van, ha igaz a SME írása: mivel Orbán Viktorért – állítólag – nem túlságosan rajonganak a szlovákok, ezért annyival távolabb kerül a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szlovák pártoktól, amennyivel közelebb kerül a Fidesz elnökéhez. Ez nem Orbánról, s nem is az MKP-ról állít ki bizonyítványt, hanem azokról, akik veszélyt látnak a nacionalista politikában.

A szlovákoknak nincs miért veszélyben érezni magukat a magyar állam miatt, a magyarokat – Felvidéken és az anyaországban is – viszont óvatosságra kell intse a szlovák politikai elit egy részének Malina Hedvig ügyéhez való viszonya. A sovinizmusnak való falazás éppen nem Orbán Viktor és a magyar politika jellemzője.

Mindenesetre tanulságos az SME érvelése, amely szerint Brüsszel és Budapest helyett, ha valamit el szeretne érni az MKP, akkor Pozsonyban kell próbálkoznia. Ezzel egyszer s mint azt sugallják, hogy Orbán kampánya árt a Felvidéken élő magyaroknak. Ez egyfelől azért véleményes megjegyzés, mert amennyiben a szlovák kormány élére a demokratikus értékeket magáénak tudó vezetés kerül, nem lesz probléma a magyar politikusok felvidéki kampánya. Másfelől egy demokratikus kormány esetében a diplomáciai utak is könnyebben járhatók – ehhez persze szakértő külügyminiszterek kellenek. Harmadfelől pedig az Európai Unió jövőbeli átalakítása során – a tervek szerint legalábbis – nagyobb szerepe lesz a közösségi jogosítványoknak. Mindez nem arra utal, hogy a kisebbség pártja Pozsonyon kívül nem tudjon a jövőben fellépni a felvidéki érdekekért.