A cigányfaktor: mindenki arra használja, amire akarja
Már megszokhattuk, hogy az a szó, hogy cigány vagy roma minden, csak nem politikailag korrekt. Hol előnyt, hol hátrányt, hol vádat, hol indokot, hol mentséget jelent - de semlegességet szinte sehol.
2009. május 29. péntek 16:29 - Pásztor Balázs
Példátlan hülyeség
Az olaszliszkai eset
2006 október 15-én Olaszliszkán, gyermekei szeme láttára egy felbőszült cigánycsalád agyonverte Szögi Lajos általános iskolai tanárt, amiért az véletlenül elsodorta a család egyik 11 péves tagját (semmi baja nem esett). A mai ítélet szerint a másodrendű vádlott életfogytiglant kapott, de egyik gyanúsított sem úszta meg 10 év alatt – az ítélet elsőfokú, fellebbezni lehetséges.
„A cigány elkövetők az értelmetlen pusztításra igencsak hajlamosak, és ha sok cigány van együtt, rendkívül bátrak.” Ez a mondat nem egy szélsőjobboldali, neonáci tüntetésen hangzott el, de még csak nem is a Jobbik, a Magyar gárda, vagy bármely más valamennyire is cigányellenes erő kommunikációjában szerepelt. Ez a mondat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon hangzott el, az olaszliszkai tanárgyilkosság perének tárgyalásán. A védelem szájából.
Az olaszliszkai eset a cigányellenesség egyik fordulópontja. A brutális és értelmetlen gyilkosság óta kezdett el végleg kifutni a víz
az etnikai konfliktus poharából: mintha egy utolsó véres csepp lett volna. Természetesen a nagypolitika és a liberálisabb beállítottságú sajtó mindent megtett azért, hogy a képet ne általánosítsa: fokozottan hangsúlyozta, hogy ez a fajta mentalitás nem jellemző az egész cigányságra, itt csak egyes egyedekről van szó, nem szabad általános következtetést levonni. Erre a védelem pont azt csinálja - csak azért, hogy az etnikai kártya kijátszásával megpróbálja megmenteni védencét az életfogytiglantól.
A Jobbik előre tör
A cigánykérdés gátlástalan felhasználása nem csak a gerinctelen jogászok sajátja - kiveszik ebből a részüket a politikusok is. Minden parlamenti párt és kormány hangsúlyozta, hogy a kérdést meg kell oldani, de hozzányúlni egyikük sem mert - így probléma tovább burjánzott. Persze voltak regionális párterők, akik akár saját elitjükkel szembemenve próbáltak megoldást keresni - hisz ők tényleg látták mi a folyik a kistérségekben, de harcuk nem eredményezett változást. Ekkor jött a
Jobbik.
A Nem is oly rég (2006) még Orbánnal szövetséges Jobbik nem félt és nyert. Megfogta a túlbonyolított cigánykérdést, a politikai tabukkal mintsem törődve elkezdte szétbontani, majd rém egyszerű válaszokkal megoldást hirdetni. Az emberek azt látták, hogy végre valaki kimondja azt amit a többi politikus nem mert, ráadásul olyan válaszokat adnak az ország egyik legnagyobb problémájára, amit ők is megértenek. Így a Jobbik kitört a szélsőjobboldalra jellemző egyszázalékos támogatottságból, és csillaga most is emelkedik.
A fenti állításokat remekül alátámasztja a Medián friss felmérése. E szerint az emberek többsége, pontosabban 59 százaléka azt állítja, hogy a „Jobbik végre kimondja azokat a problémákat, amikre mindenki gondol”. Eme felmérés egy nyílt üzenet is lehetne a parlamenti pártoknak (nem mintha nem kaptak volna elég hasonlót): a jelenlegi politikai hozzáállást mielőbb el kell felejteni. Ugyanakkor a felmérésből az is kiderül, hogy a Jobbik tökéletes pengeélen táncol: 47 százalék azok aránya akik szerint a „jobbik fasiszta nézeteket vall”, de azoké is, akik szerint „a jobbik a magyarság érdekeit tartja szem előtt”.
Tovább is van, mondjam még?
Az eseteket lehet sorolni. Az MCF Roma Összefogás Párt EP listája hasonló kommunikáció eredménye - csak épp a másik oldalról. A cigánygyilkosságoknak mára neve is jelzi a politikai korrektséget, egy Blaha Lujza téri késelés hírénél pedig már nincs olyan ember, akinek nem az a c-betűs szó jutna eszébe. Azonban ezek csak mélyítik és elbagatellizálják
a problémát: mindenki kihasználja azt a saját javára, és ezzel mélyíti a bajt. Viszont ha a probléma túldagad a kritikus ponton, akkor már nem válogat, hogy kire üt vissza - és hogy mekkorát.
Ráadásul
a cigányok hozzáállása sem épp egységes. Volt szerencsém beszélgetni egy cigányságát büszkén vállaló, politikában viszonylag aktív fiatallal, aki épp azt ecsetelte, hogy szerinte miképp lehetne orvosolni Magyarország egyik legégetőbb kérdését. Ekkor elvonult mellettünk egy szintén az adott etnikumhoz tartotó ötfős horda, a kulturált viselkedés legalapvetőbb szabályait is felrúgva: hangosan káromkodtak, miközben félrelöktek mindenkit, aki az útjukba került. A fiatal csendben megrázta a fejét, majd rám nézett: „
Ezek nem cigányok. Ezek romák”.