Semjén a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagy arányú Fidesz-győzelemnél a Bajnai-kabinet dolga már csak annyi lesz, hogy az előrehozott választásokig ügyvezető kormányként, jelentősen lecsökkentett jogkörrel működjön, majd adja át a hatalmat a Fidesznek.

A retorika egyfelől érthető, másfelől azonban a valóságtól némileg távol áll. Érthető azért, mert egy párt a sikeres szerepléséhez nem nélkülözheti az erő felmutatását (ami nem azonosítandó az erőszakkal, az agresszióval). Kommunikációs szempontból a meggyőzés egyik legjobb formája az erőt sugárzó beszédmód, amellyel akár rosszabb programot is jobban el lehet adni, mint egy rossz stílussal jobbat.

Azonban nem mehetünk el amellett, hogy a legnépszerűbb politikust is többen utasítják el, mint amennyien szimpatizálnak vele – azaz népszerűségi indexük nem éri el az 50 százalékot. Az tény, hogy általánosságban a jobboldali politikusok megítélése jobb a kormánypártiakénál, azonban a felmérések eredményei nem csupán a kormánypártiak számára intő jel, de az ellenzéknek is.

Amikor George W. Bush volt amerikai elnök népszerűsége 40 százalék alá esett, már kongatták a vészharangot, hogy nagy baj van. Nálunk más a felfogás: a legnépszerűbb politikus, Orbán Viktor is alig van 40 százalék fölött, ezzel pedig az EP-választást nem lehet a kormány elleni tiltakozásnak nevezni. A teljes politikai elit elleni tiltakozásnak már inkább.

Valószínű, hogy ha az ellenzékkel olyan borzasztóan elégedett lenne a társadalom, akkor nem növekedne az apátia egyre jobban, s nem kerülne képbe az immáron második legerősebb jobboldali erőként számon tartható Jobbik, valamint a Lehet Más a Politika! nevű liberális formáció, amelynek ugyan nehéz feladat lesz az 5 százalékos küszöb, de a mostani felmérések szerint így is többen bíznak benne mint az SZDSZ-ben. Az EP-választás nagy nyertese a radikális párt lehet, amely sikere nem csupán a kampányának és a politikájának köszönhető.

Férfimunka volt…

Abban, hogy 2006-hoz képest – az előzetes felmérések szerint – jó kétszázezer ember jutott el addig, hogy nem csupán otthagyja saját korábbi preferáltjait, de egyenesen egy olyan pártra szavaz, amely a teljes politikai elittel szemben áll, abban a Fidesz is nyakig benne van. Valószínűleg egy konzekvensebb ellenzéki hozzáállással, egységesebb pártkommunikációval a mainstream politika megítélése is pozitívabb lenne.

A 2006-os „hetvenkét órás ultimátum”, a kormánybuktatásra tett többszöri ígéret, legújabban pedig a hol reálisnak, hol irreálisnak láttatott kétharmados Fidesz-győzelem (hogy csak párat említsünk) a legkevésbé sem használt az ellenzéki párt társadalmi megítélésének. Sokszor az a hétköznapi ember érzése, hogy az EP-választásokon várható Fidesz győzelem nem a Fidesz győzelme, hanem az MSZP veresége lesz, ami könnyen belátható, hogy nem ugyanaz.

Hogy erre a helyzetre bárki is büszke lehetne a parlamenti pártok közül is, az erősen kérdéses. Most, másfél héttel az EP-választások előtt valószínűbbnek látszik az, hogy a voksolás után nem a kormányellenes hangulat lesz erősebb, hanem a rendszerellenes, benne a Fidesszel.