Fejekben a (társadalmi) válság

A válság a fejekben van – elvétve ugyan, de lehetett hallani hasonló nyilatkozatokat az elmúlt hetekben. Egy válság kirobbanását nem biztos, hosszát és mélységét azonban valóban determinálja azok tudatállapota, akikre vonatkozik. Ez nem csak a különböző jellegű gazdasági, de társadalmi problémákra is ugyanúgy érvényes.

Magyarországon társadalmi válság van. Nincsenek tisztázva kérdések, nem világos, s ad hoc jellegű a nagy állami újraelosztó rendszerek reformja, nincs tisztázva a közbeszédben, hogy mit lehet kimondani, s mit nem. Nem a köznyelv, hanem inkább a politikai és közéleti elit miatt gyakorlatilag nem látszik különböző, ma tabunak számító témák széles körű megvitatása, mint például holokauszt, Trianon, cigányság, szélsőségesség és radikalizmus, nemzetfogalom. Még nagyobb baj, hogy ma nem képes ezek tisztázására senki.

Ha valaki idegenkedik, ad absurdum negatívan áll hozzá valamihez, annak az oka nagy részben az ismerethiány – már első évfolyamos szociológusoknak is ezt rágják a szájukba, amiben van igazság, de nem lehet behatárolni bizonyos, úgymond „politikailag korrekt” témákra. Nem csak, hogy nem működőképes, de egyenesen kontraproduktív bizonyos témák erőltetése, emellett pedig bizonyos témakörök elhallgatása. Az őszinte, nyílt beszédnél kevés jobb „gyógyszer” van a magyarok hitének és bizalmának visszaadására.

Ahhoz, hogy hinni lehessen valamiben, ismerni kell a konkrét erőviszonyokat, kell egy jövőkép, amely kialakulásához a politika nélkülözhetetlen. Önmagában nem negatívum, ez van: a magyar társadalom nem érett arra, hogy önmaga keressen magának kiutat a kilátástalanságból – ami persze nem csoda, ez más országokban is csak évtizedekkel a rendszerváltások után lesz elképzelhető. A társadalom „Maslow-piramisa” tehát a világos kategóriákon, eltérő vélemények közötti nyílt párbeszéden alapszik, amire építve kiszámítható életpályát lehet nyújtani. A civil társadalom ilyen módon való létrehozása normális esetben a politikának is kiemelt prioritása kellene, hogy legyen, hiszen egy ország előrehaladásához a letisztult élethelyzetek nélkülözhetetlenek. Abból lesz ugyanis hit és bizalom.

Rossz politika, rossz társadalmi működés

A jelenlegi keretek viszont alkalmatlanok: az újabb és újabb programok, a tabuvá tett Trianon és annak összes vonzata, a demokratikus jogok gyakorlásának korlátozása mondvacsinált okokkal indokolva – ebből nem lesz egészséges társadalmi élet, s nem lesz a Schmitt által hiányolt bizalom. Milyen kár, hogy ebben a kérdésben legkevésbé az európai parlamenti választás lesz kompetens, leszámítva azt az esetet, ha olyan, földcsuszamlásszerű változásokat tud elindítani, mint amilyeneket a Fidesz ún. „szociális népszavazása” indított el tavaly márciusban. Erre azonban vajmi kevés az esély, hiszen mind az MSZP, mind a kormány új felállása egyelőre nincs annyira erodált állapotban, arról nem is beszélve, hogy a baloldalon a veszteségek minimalizálása a cél, a választási győzelem, de akár a szoros eredmény is igen távol áll – s ezt a baloldali szavazók is érzik.

2010-ig tehát a rendszer biztosan marad, az EP-választás túl sokat – közvetlenül legalábbis – várhatóan nem fog  számítani. A társadalmi hit és a bizalom helyreállítása valóban fontos lenne, de vasárnap után nagy változások nem várhatók.