Egy halott évfordulója

Apja operaházi koncertzenész, anyja tanítónő volt. Komikusi vénája már korán megmutatkozott, kisgyermekként egy bábszínházzal járta az országot, később a Sixtus kápolna kórusának tagja lett. 1933-ban a Metro-Goldwyn-Mayer cég olaszországi tehetségkutató versenyén olyan élethűen utánozta Oliver Hardyt, hogy nyomban szerződtették, és évekig ő kölcsönözhette hangját a Stan és Pan komikuspáros testesebbik felének.

Amatőr színészként rádióműsorokban szerepelt, közben alkalmi munkákat vállalt; két év alatt közel negyven foglalkozásban próbálta ki magát. A mindennapi életben szerzett tapasztalatait később sikerrel használta fel, amikor humorral ötvözve jelenítette meg a filmvásznon az olasz kisember esendő, csetlő-botló, hibákkal teli, mégis szeretetreméltó alakját. Tizenhat évesen otthagyta a kereskedelmi iskolát, de színi tanulmányaitól erős római akcentusa miatt gyorsan eltanácsolták - később aztán éppen ez a kiejtés lett a védjegye.

1936-ban egy utazó színitársulathoz szerződött kisebb szerepekre, egy évvel később egy operett-csapattal lépett fel. Első filmszerepét 1938-ban Mario Soldatitól kapta, néhány pillanatra tűnt fel a Tarkova hercegnő című alkotásban. 1952-ben dolgozott először Fellinivel, az igazi áttörést egy év múlva hozta meg közös filmjük, a Bikaborjak.

Sordi az olasz vígjáték királya lett Vittorio Gassmann, Nino Manfredi és Ugo Tognazzi társaságában. Élete során mintegy 190 filmben játszott, kipróbálta magát rendezőként és forgatókönyvíróként; társszerzőként szerepet írt magának Moliere A képzelt beteg és A fösvény című komédiájából a televízióban. Emlékezetes alakítást nyújtott az Egy nap a bíróságon, az Egy amerikai Rómában, a Búcsú a fegyverektől, a Mindenki haza, a Maffia parancsára, a Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres, a Fellini, Róma, a Forgalmi dugó és a Vaskos tréfa című filmekben.

Kedves, mackós alakjával, igéző tekintetével, humorával hamar levette a nőket a lábukról. Igazi, romantikus úriember volt, aki rózsával érkezett a randevúra. Magánéletét azonban félve óvta, és noha csodálatos nők oldalán jelent meg a filmvásznon - és a legtöbbjükkel a valóságban is szerelembe esett -, örök agglegény maradt. Fáradhatatlan és termékeny munkáját több tucatnyi díjjal jutalmazták; 1964-ben Az ördög című filmért Golden Globe-díjat kapott.

Nyolcvanadik születésnapján Róma városa úgy tisztelgett előtte, hogy egy napra főpolgármesterré választotta. Az örök város lett nyughelye is, amikor 2003. február 25-én súlyos betegség következtében elhunyt. Halála után jelent meg könyv róla Utazás Albertóval címmel.