Ami még ennél is nagyobb problémát jelent az, az hogy dominóként dőlnek a heroin poklába olyan térségek is, ahol korábban a drog egyáltalán nem volt jellemző probléma a helyi hatóságok kimutatásai szerint. Most viszont egymást érik a túladagolások, gyilkosságok és letartóztatások döbbenetes elszaporodásáról szóló hírek és statisztikák. Ohio például csak egy a másik 18 állam közül, ahol a heroinhoz köthető halálesetek száma 2004 és 2007 között szignifikáns növekedést mutat a legfrissebben hozzáférhető adatok szerint. Itt, a 2000-2003 során jegyzett 376 tragikus eset száma, a rákövetkező időszakban már 546-ra kúszott fel. A szövetséges hatóságoknak lassan tényként kell elfogadnia, hogy napjainkra már a drogkartellek jelentik a legelemibb fenyegetést az Egyesült Államokra nézve, legalábbis a szervezett bűnözés szempontjából.

A ˝kátrány˝ útja

A nyomozók szerint a probléma gyökere az, hogy új, ambiciózus, korábban ismeretlen csoportok tették rá a kezüket a kolumbiai és dominikai heroin üzletekre, akik most hatalmasat szakítanak azzal, hogy volt elég bátorságuk új útvonalakat kiépíteni, a túlzsúfolt belső piacokon való terjesztés helyett. A ragadós állagáról és jellegzetes színéről ˝fekete kátránynak˝ is nevezett heroin elosztóhelyének Mexikót szánták, az ország néhány év alatt a drog lőporszagú logisztikai központjává nőtte ki magát, a professzionálisan kiépített közvetítés, terjesztés és szállítás koordinálása feletti uralomért vívott harc egész Közép-Amerikát vérbe borította, ám még maga a drogháború sem okoz komolyabb fennakadást a forgalomban, ahogy az, az említett statisztikákból és újsághírekből is kiviláglik.

Az amerikai piac életképessége voltaképpen egyetlen, nem is olyan aprócska építőelemen áll, vagy bukik: az Egyesült Államok Mexikóból bevándorolt közösségén – adja hírül a New York Times. Egy álltaluk bemutatott friss halálesetből kiviláglik, hogy a túladagolásban elhunyt Ohio-i férfi két fiatal mexikói illegális bevándorlótól szerezte a napi heroin adagját, akik akkor kezdték az anyagot terjeszteni, amikor azzal kellett szembesülniük, hogy státuszukból fakadóan sehol nem sikerül törvényes munkát szerezniük. Miután fejenként 16 és fél év szabadságvesztésre ítélték őket, a 23 éves Victor Delgadillo Parra interjút adott a börtönből, melyben elmondta, hogy bár kezdetben félt a heroin terjesztésének következményeitől, Mexikóban marad rokonai és családja érdekében mégis elvállalta a jól fizető utcai munkát. A Parra-hoz hasonlók a legkisebb, ám mégis nélkülözhetetlen láncszemei a határokat nem ismerő, egyre-egyre több személyes és közösségi tragédiát követelő droggyűrűnek.

Az Ohio-i menedék

Parra-t már Kaliforniában szedte össze a kartell, társát viszont egyenesen Mexikó utcáiról toborozták, és ők is juttatták be az államokba. Nem várt, bár logikus mellékhatásként, ahogy a nyomás mind a kormány, mint a rivális szereplők oldaláról egyre fokozódik a közép-amerikai piac szereplőire, gennyes-fekete árujuk kinyomott pattanásként teríti be az Egyesült Államokat. Parra és társa már annak az erősödő üzleti trendnek a hírnöke, hogy a transzfereket nem szabad a mexikói civilek, rendőrség, vagy a katonaság vérével együtt lecsapolni, hanem mielőbb át kell őket juttatni északra, ahol a határ túloldalán zavartalanul, és többszörös profittal folyhat a terjesztés tovább.

Az Amerikai Drogellenes Hivatal (DEA) tisztjei különösen Ohio miatt aggódnak, lévén, hogy az állam infrastrukturális behálózottsága ideális logisztikai értékkel bír a mexikói ˝várat˝ hátrahagyni kényszerülő szállítóknak. A DEA Columbus-i központjának vezetője, Anthony C. Marotta a NY Times-nak elmondta, hogy az Ohio-i dílerek minden komolyabb erőfeszítés nélkül elláthatják a szomszédos államokat is, egészen Baltimore-ig. Kuncsaftokat találni sem annyira nehéz, mint azt elsőre gondolná az ember. Parra-ék áldozata például évek óta erős fájdalomcsillapítókat szedett a hátfájására, melynek bolti ára csaknem 60 dollár körül mozog. Az ő problémájára olcsóbb és hatékonyabb megoldás volt inkább egy ˝egy léggömbnyi˝ kátrányt vásárolni, melyet a srácok általában 10-20 dollár körül mértek.

Az amerikai sejtek

Az Ohio-i régióban egy év alatt 15 százalékra kúszott fel a droggal kapcsolatos bűntények száma, az elmúlt évtizedben tapasztalt alig 4 százalékhoz képest. Columbus külvárosában, Grove City-ben például alig néhány hónap alatt több mint 10 különböző mexikói kartell hízta ki magát, mostanra mindegyikük jól kiépített üzleti körrel rendelkezik mindenhol a környéken. A hatóságok feltételezése szerint, a korábban évenként lefoglalt 300-600 kilogramm heroin alig egy töredéke annak, ami ma az utcán bárki számára könnyen hozzáférhető. A szervezés a nemzetközi terrorizmusban jól ismert ˝sejtes˝ prototípussal mutat éles párhuzamot. A Mexikóból átcsempészett anyagot, egy a délnyugati határhoz kihelyezett sejt fogadja, akik aztán egy 1500-2000 km-es növekvő körben szállítanak az államokban terjesztő sejteknek.



A sejtek eldobható mobiltelefonokon keresztül érintkeznek egymással, mely igencsak megbonyolítja, a hívások azonosítását és bemérését. A rendszert tovább bonyolítja, hogy a kartellnek diszpécser és futár központjai is vannak, a sejtek soha nem maradnak egy helyen huzamosabb ideig, általában 5-6 hónap elteltével lecserélik őket. A drog olyan zsúfolt és forgalmas helyeken kerül eladásra, mint a nehezen ellenőrizhető bevásárlóközpontok parkolói. A Parra-éhoz hasonló történetek sokaságából kiviláglik, hogy a letartóztatás elrettentő értéke helyett, a kétségbeesve megélhetést kereső bevándorlók sokkal inkább példát és bátorítást vesznek, az utánpótlás jóval dörzsöltebb, a rendszer egyre bonyolultabbá válik minden nyilvánosságra került ügy után.