Sólyom László köztársasági elnök egy éven belül már negyedszerre kényszerült arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság élére elnököt jelöljön. A korábbi szavazások során az MSZP nem támogatta a jelölteket, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a jelölés előtt Sólyom nem egyeztetett a pártokkal, emellett Baka Andrással szemben szakmai kifogásaik is voltak, mondván: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) sem támogatta és mivel nemzetközi bíróságon volt bíró, így nincs hazai bírói vezetői tapasztalata. Az álláspontjuk azonban mostanra megváltozott, ezért teljes joggal lehetett bízni abban, hogy a parlament megválasztja főbírónak.

„A parlament szavahihetősége kérdőjeleződött meg”

A szavazás előtt még nagyon úgy tűnt, hogy most végre sikerül megválasztani Baka Andrást, hiszen a Fidesz és az MSZP is a támogatásáról biztosította a jelöltet.

A szavazás előtt a szocialista párt nyílt szavazást szeretett volna, azonban ezt a többi frakció házszabályba ütközőnek találta és végül elvetették. A közjogi tisztségviselők megválasztása ugyanis főszabály szerint titkos szavazással történik, ami egy jó és demokratikus gyakorlat.

A mostani szavazás előtt mindkét párt a támogatásáról biztosította Sólyom jelöltjét, ezért talán nem lett volna rossz húzás, ha ez esetben megegyeznek, kivételesen felülírják a házszabályt (ezt a két nagy párt együttesen megteheti) és nyílt szavazással megválasztják Baka András. A nyílt szavazásra természetesen nem lenne szükség egy megszilárdult demokráciával rendelkező ország parlamentjében, de a magyar országgyűlés napjainkban olyan bizalmi deficittel küzd, hogy ez esetben talán megengedhető lett volna a titkos szavazás mellőzése.

Lehet persze csűrni-csavarni, hogy ez nem felel meg a demokratikus jogállam elveinek, de ami történt, az még ennyire sem felelt meg annak.

A titkos szavazás aztán – legalábbis a közvélemény számára – hatalmas meglepetéssel zárult: mégsem kapta meg a megfelelő többséget Baka András, mert 184 igen szavazat mellett 108 nemet és 54 érvénytelen szavazatot kapott.

A szavazás után a Fidesz-KDNP képviselői – az eredmény miatt – kivonultak az ülésteremből. Navracsics Tibor és Mesterházy Attila frakcióvezetők egyaránt a másik pártot okolták a szavazás eredménytelenségért.

Az egyes politikusi nyilatkozatok, újságírói kommentárok és politológusi elemzések természetesen rengeteg érvet és ellenérvet fel tudnak sorakoztatni az egyik nagy párt mellett, illetve a másik ellen. Az igazság (vö. hogy végülis ki szavazott nemmel) valószínűleg sohasem fog kiderülni, hacsak el nem szólja magát valamelyik bennfentes képviselő, akinek nincs vesztenivalója (ilyen politikus azonban nincs).

Egy dolog azonban tény: a magyar országgyűlés hitelessége, a képviselők szavahihetősége kérdőjeleződött meg a történtek hatására. Az amúgy is igen alacsony bizalmi indexű parlament tekintélye ezzel még tovább zuhant. Valakik hazudtak. Nem egymásnak, nem Sólyom Lászlónak, nem Baka Andrásnak, hanem nekünk, magyar embereknek hazudtak.

„Majd meggondolom”

Magyarország válságban van. Egyre erőteljesebb jelek utalnak arra, hogy a nagyobb kárt nem elsősorban a gazdasági, hanem a bizalmi jellegű válság okozza hazánknak. A demokratikus jogállam intézményrendszerébe vetett állampolgári bizalom növelése (tulajdonképpen visszaszerzése) elsőrendű feladta kellene, hogy legyen az országgyűlési képviselőknek.

Sólyom László – aki láthatóan egy átvert embert benyomását keltette –, érthetően feldúltan nyilatkozott a szavazás után.

„Meglepő és váratlan eredményt hozott a parlamenti szavazás, és miután titkos szavazás volt, ezért soha nem is lehet majd hitelt érdemlően megtudni, mi történt. A magyar parlament nagyon súlyos csapást mért a magyar igazságszolgáltatásra és a jogállamiságra is, ezzel az eredménnyel a parlament szavahihetősége rendült meg. Meg kell gondolni, mi értelme van újra jelölni főbírót egy ilyen parlamentnek” – mondta az államfő.

Sólyom kemény szavaival az alkotmányból folyó kötelezettségét teljesítette, mert a köztársasági elnöknek jeleznie kell, ha az államszervezet demokratikus működésében zavart észlel. Azonban az utolsó mondata semmiképp sem helyénvaló, hiszen ő személy szerint nem mérlegelhet, hogy jelöl-e főbírót vagy sem: ez ugyanis nemcsak alkotmányos joga, hanem egyben kötelessége is.

Felelősségvállalás helyett

A parlamenti pártok „természetesen” mossák kezeiket: azaz egymást teszik felelőssé a választás sikertelenségéért. A kívülállók – azaz a több millió magyar állampolgár – számára egészen elképesztő az a felelőtlenség, amellyel parlamenti képviselőink viseltetnek ez iránt a kérdés iránt.

Az elmúlt években megszokhattuk már a folyamatos kompromisszumképtelenséget, az erőből kormányzó, a társadalom többségének a bizalmát régen elvesztő kormánypártokat és a felelőtlen, konstruktív magatartást tanúsítani képtelen ellenzéket, de ez a főbíró-választás minden eddiginél túltesz. Itt már nem arról volt szó, hogy az egyik párt szakmai érvek hiányában, pusztán politikai döntéssel akadályozta meg egy alkalmas jelölt megválasztását, hanem arról, hogy egyszerűen nem vállalták fel a képviselők a döntésüket.

A felelőtlen képviselő pedig alkalmatlan nemcsak feladata, hanem bármilyen más közéleti tevékenység ellátására is.