Hogyan gondolják megszervezni az általános sztrájkot, illetve a polgári engedetlenséget?

Az eddigi három demonstrációnkon törvényes keretek között tüntettünk azért, hogy távozzon a Bajnai-kormány, illetve első két alkalommal még a megalakuló Bajnai-kormány ellen léptünk fel. Az első három demonstrációnk nagyon sikeres volt, de nem volt eredményes, mert a kormány még a helyén van. Eredmény nélkül pedig egy idő után nincs értelme ugyanazt a formát megtartani. Ekkor jut eszébe egy civil szervezetnek, mint a Civil Összefogás Fórum, hogy lehetne esetleg egy másfajta módon is ellenállást kifejteni.

Azért adtuk az „Utolsó figyelmeztetés!” nevet a mostani rendezvénynek, mert a bejelentett tüntetések sorozatában ez volt az utolsó. Ezek után jön az, hogy olyan területekre kell lépni, amelyek szintén a demokratikus keretek között vannak, alkotmányosak, de mégis sokkal markánsabb, határozottabb eszközei a nyomásgyakorlásnak. A sztrájk az egyik ilyen. A Civil Összefogás Fórumának feladata, hogy koordináljuk a sztrájkot, azonban mi nem vagyunk szakszervezet, s egy átfogó sztrájkfolyamat elindítása a szakszervezetek dolga lenne.

A probléma az, hogy a hat nagy szakszervezeti konföderációból négy erősen kötődik a pártállamhoz, s ennek a négynek nem érdeke, hogy erősen fellépjen a baloldali kormánnyal szemben. Marad kettő, a Liga és a Munkástanácsok. Nyilván ezzel a kettővel érdemes nekünk felvenni a kapcsolatot, s tárgyalni.

Mindemellett fontos, hogy ugyan az általános sztrájk egy szép fogalom, de vannak a sztrájknak olyan formái, melyek ugyan nem általánosak, de bénítóan hatnak az ország működésére. Ilyen a közlekedés, vagy éppen a vasút. Ennyiben árnyalnám is az általános sztrájk kategóriáját, talán érdemesebb is „lenne nyomásgyakorló sztrájkról”, vagy „kényszerítő erejű sztrájkról” beszélni, amely befolyásolja a dolgok menetét, a mindennapi életet. Ha ezt a szakszervezetek elindítják, akkor ennek lehet következménye.

Előzetesen volt egyeztetés – akár informálisan, akár formálisan – szakszervezetekkel, vagy csak most fogják megismerni a nekik szánt szerepet?

A későbbiekben kezdődhetnek csak a tárgyalások. Azt azonban fontos hozzátenni: mi azt várjuk, hogy a június még hozhat fordulatot, mielőtt a parlament be nem fejezi a tavaszi ülésszakot. Nem adtuk fel, hogy a kormány mégis lemond és kiírja az előrehozott választásokat, mert mindenkinek ez lenne a legjobb. Azok az eszközök, amelyekről beszélünk, a sztrájk, vagy a polgári engedetlenség nem öncél. Én nagyon is el tudom képzelni, hogy ez a keménynek tűnő hatalmi centrum szétrobban rövid időn belül. Ez a cél, s nem az, hogy a fent említett eszközökhöz nyúljunk, azokhoz csak végszükség esetén.

Vagyis júliustól indul a szervezőmunka?

Naptári pontosságot nem kell rajtam számonkérni, de nyár második felétől hozzávetőlegesen, vagy ősz elején, amikor újra beindul az élet, most mindenki megy pihenni, lazítani.

Itt van még a másik eszköz, a polgári engedetlenség, ami egy civil vonal, előfordulhat, hogy ezzel is élnünk kell. Ez egy olyan nyomásgyakorló forma, amely a demokráciákban ismert, de jogilag mégis ex lex terület. Nyugati példák mutatják, hogy az erőszakszervezetek reagálása is más és más, attól függően, hogy milyen az adott polgári engedetlenség jellege. Ez inkább ad hoc tevékenység, ami ad hoc reakciót eredményez. Nyugat-Európában már az ilyenekre sok példa volt, útelzárások, vagy az atomvonattal kapcsolatos tiltakozások például, de van még sok. Egyelőre azonban konkrétum még nincs, a kidolgozás időszaka előttünk áll.

Sokféle példája van az ilyennek, például az adóbefizetés tömeges elkerülése. Milyen formában lehet esélye a polgári engedetlenségnek? Passzív rezisztencia, vagy aktív közreműködés?

Ezt a két példát szoktam emlegetni. A passzív rezisztencia valóban a másik forma, ennek már évszázados „hagyományai” vannak Magyarországon, amely megtagadja az együttműködést az állammal. A passzív és aktív forma váltakozása, esetleg együtt alkalmazása is lehetséges. Egyelőre azonban nem ez a kérdés.

A Civil Összefogás Fórum nem akar senkit ijesztgetni, megrémiszteni, a cél ugyanis nem ez. Erre akkor kerülhet sor, ha olyan iszonyatos elégedetlenség alakul ki az országban, amely azt kényszeríti ki belőlünk is, hogy így segítsük elő a válsághelyzet megoldását. Félrevezető a részletekről beszélni, mert mindaz, amiről most beszélünk, csupán arról szól, hogy mit voltak eddig a világban, viszont tévesen azt a látszatot kelti, mintha ezeket szeretnénk csinálni. A kidolgozás még előttünk van.

Őszi/téli előrehozott választást szorgalmaznak, viszont pár hónappal később amúgy is parlamenti választások jönnének.

Arról van szó, hogy ha a parlament feloszlatja magát, akkor három hónapon belül kell az előrehozott választásokat kiírni. A költségvetés megszavazása már az új kormányé kellene, hogy legyen, úgyhogy ennek van értelme. Én sem mondom azt, hogy ezt tovább érdemes húzni, mint ez év őszének eleje, vagyis egy novemberi választásnak még lenne értelme. Utána már nincs.

Az Alkotmány szerint a választások utáni negyedik év áprilisában vagy májusában kell az újabb parlamenti választásokat tartani. Őszi előrehozott választás esetén a következő kabinetnek tehát csak 3,5 éves mandátuma lehetne.

Ez nem feltétlenül van így. Az Alkotmány ugyanis rögzíti azt is, hogy a parlamenteket négy évre választjuk. Ez a két passzus ütközik egymással, s erre mondta Orbán Viktor, hogy az Alkotmánybírósághoz kell fordulni, a testületnek pedig ebben a kérdésben rendet kell tennie. Ez a jogi rész. Ezt látja a Fidesz is, s szerintem nem a hónapok a fontosak, hanem az intervallum, ahogy az van szerte Európában – meggyőződésem, hogy az AB is ennek megfelelően döntene.

Másik része azonban az, hogy ha nem is így döntene az Alkotmánybíróság, akkor is: egy kormányra kerülő pártnak nem úgy kell nézni, hogy 3,5 évet kap-e egy kormány vagy nem, ugyanis a Fidesz nem egy ciklusra van berendezkedve. Mindemellett az ország sorsa fontosabb annál, hogy 3,5 vagy 4 év lesz-e a kormány mandátuma. A pártszempont másodlagos kell, hogy legyen akkor, amikor az ország megmentéséről, válságkezelésről, egy új korszak megnyitásáról van szó.

Van reális esélye annak, hogy az EP-választás után elindulnak olyan folyamatok az eliten belül, amelyek az előrehozott választás irányába mutatnak? A 2004-es EP-választáson egy sokkal kisebb vereség Medgyessy Péter végét jelentette…

Van egy posztkommunista mentalitású kormányzás Magyarországon, amely alapvetően nem tartja be a demokratikus normákat. Ők akkor is hatalmon akarnak maradni, ha az EP-választáson az emberek 82 százaléka azt mondja, hogy menjenek. Gerhard Schröder német kancellár 2005-ben ennél enyhébb jelzések után kezdeményezte az előrehozott választásokat, vagy a nyolcvanas években Feliphe Gonzalez kormánya is lemondott a korrupciós gyanúk miatti össznépi elégedetlenség hatására.

Ez a posztkommunista gyökerű kormányzat nem képes átadni a hatalmat, megszokta már, hogy a hatalom számára privilégium. Mégis: pontosan azért, mert egy autokratikus kormányzásról beszélünk, bármikor érhet minket meglepetés. Bizonyos logikák most is úgy érvényesülnek, ahogy diktatúrákban szoktak. Nem látjuk a belső erjedéseket, az autokratikus rendszerekben az utolsó pillanatig nem lehet tudni, hogy mikor omlik össze a kívülről teljes egységet mutató képződmény. Összeomlott a Szovjetunió, összeomlottak bizonyos diktatúrák például a Ceauşescu-rezsim – egyik napról a másikra. Nem lehet tudni, hogy melyik az utolsó csepp a pohárban, ami elindítja mostani hatalmat a bukásukhoz vezető úton.

A Civil Összefogás Fórum azért demonstrált, hogy hátha esetleg ebben tudunk segíteni. Az ellenállásnak, a felszólításnak, a tiltakozásnak bármikor lehet jelentősége. Most minden benne van a pakliban, el tudom képzelni, hogy – mondjuk – két hét múlva olyan híreket hallunk az MSZP háza tájáról, hogy megfordul a hangulat.