Vihar előtti csend a választás után
Kísértetiesen hasonlít a 2009-es helyzet a 2004-esre néhány szempontból: a Fidesz hátradőlhet, az MSZP pedig a saját sebeit nyalogatja. Különbség, hogy az SZDSZ élőhalottá vált, míg betört a Jobbik.
2009. június 20. szombat 17:02 - Kőrösi Viktor Dávid
A politikai elit úgy fest, mint az úri gyerek, akit a kocsmában arcon töröltek egy sörösüveggel: meglepetten várják, hogy mit lépjenek válaszként. A történetnek nincs kezdete, az elmúl két évben a Jobbik folyamatosan tört be a köztudatba, annak a jelét mutatva, hogy van másik út is a betonozott status quon kívül. Mindez odáig jutott június 7-én, hogy az EP-választáson közel 15 százalékot szerző pártot a választási kampányban a parlamenti erők gyakorlatilag mostohagyerekként kezelték.
A választások után lecsillapodó kedélyek is beszédesek lehetnek: az MSZP és az SZDSZ most kilátástalan helyzetén próbál valamit javítani, míg a Fidesz egyelőre kivár, s próbál alkalmazkodni az új helyzethez. Tarlós István hirtelen előszedte a „szebb jövőt!” köszöntést, Pokorni Zoltánnak már nem zavarja a szemét a XII. kerületben álló Turul-szobor, valamint szerinte a Jobbik kérdéseire a Fidesz tud választ adni. A Jobbikból tehát súlytalan, „szélsőséges” haveri körből politikai ellenfél lett – bár mintha még nem lenne eldöntve, hogy kié is. A nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy igazából mindkét oldalé.
Kivárás
Óvatos kivárást lehet érezni a pártok irányából a Jobbikkal kapcsolatban, s fordítva is, mivel sok minden csak most fog eldőlni, a tét pedig nagy: az MSZP-nek a tisztes vereség, az SZDSZ-nek a bejutási küszöb, a Fidesznek a kétharmad, a Jobbiknak pedig az, hogy lehetőleg a második erővé váljon, de ennél a 15 százaléknál semmiképpen se szerezzenek kevesebbet 2010-ben. Az MSZP-nek ráadásul a Jobbikra szavazó korábbi baloldaliakat valamilyen módon vissza kellene édesgetni, a Fidesznél pedig még mindig hatályban van az a bizonyos „egy a tábor egy a zászló” elv…
Mindenesetre a jobboldal részéről alaposan át kell gondolni a radikális jobboldali szavazók Tarlós- és Pokorni-féle megkörnyékezését, hiszen a radikális jobboldalra voksolók egy része vagy a Jobbikra szavaz, vagy senkire, másik részének másodlagos pártpreferenciája pedig a Jobbik után a nem a Fidesz, hanem az MSZP, vagy éppen a Munkáspárt. Ráadásul a Fidesz szavazóinak egy része is szimpatizál a Jobbikkal, így kérdéses, hogy jó pont lenne-e a radikális jobboldal ellehetetlenítése.
Jobbik
Mindazon túl a Jobbik vezetőire is sokkal nagyobb felelősség hárul, s a párttal kapcsolatos kérdések mindinkább így teendők fel: ma úgy fest, hogy a radikális jobboldal akkor tud jó eredményt elérni, amikor akar. A párt vezetői gárdája ugyanis – ezt el kell ismerni – nagyon tehetséges, fiatal és lendületes. Nem tudjuk, hogy a Jobbik mostani viszonylagos hallgatása mit takar: pihenést, vagy kotyvasztást a boszorkánykonyhában. Vona Gáboréknak ugyanakkor két hete szembesülniük kellett azzal, hogy a Jobbik többé nem egy lelkes amatőr brigád, hanem Magyarország egyik olyan pártja, amely mindössze 2,5 százalékkal maradt le az EP-választáson a kormányzó szocialisták mögött.
Ez komoly felelősség, jelentős terhet ró a vezetésre, amivel kezdeni kell tudni valamit: meg kell tartani a választókat, napirenden kell tartani az akut kérdéseket (pl. cigány-kérdés, a mainstreamben tapasztalható kettős mérce pellengérre állítása), azonban exponálni kell tudniuk magukat más témákban is. Az eddigi példák azt mutatják, hogy a Jobbik különösen olyan témákban tudott sikeres lenni, amelyekről a fősodorbéli politika nem nyilatkozik/nem mer nyilatkozni. Az is fontos kérdés, hogy a Jobbik vezérkara a siker láttán milyen következtetéseket fog levonni, s mernek-e tovább menni azon az úton, amely során az eddigi buktatókat sikerrel vették, de még mindig sok van hátra, sőt, a neheze csak most érkezik el, vagy finomítanak-e a retorikán. Az utóbbi opció jóval nagyobb veszélyeket rejt magában.
Most tehát minden politikai pártnak megvan a maga feladata a jövőjét illetően. Csend van, de nem sokára, ősszel országgyűlési kampány kezdődik. Egyelőre még tűzszünet van, vihar előtti csend.
És föllángol e táj, e néma, lomha?
Ha megutálva száz here pimaszt már,
Vihart aratva zendül a magyar nyár?"