És ha már tabukról beszélünk, gondoljuk tovább a dolgot. Vegyük például elő a mindenki által kiválóan ismert „cigánybűnözés” kifejezést, s vizsgáljuk meg, hogy ennek léte (a jelentés vizsgálatától ezúttal tekintsünk el, hosszú kitérő lenne) alapjaiban minek köszönhető. Emlékezzünk vissza az elmúlt húsz esztendőre. 1989-ben éppen a napokban tartották az Nemzeti Kerekasztal üléseit, amelyek végül is – közvetve és közvetlenül – kitermeltek egy olyan mainstream véleményformáló elitet (beleértve a politikusokat is), amely – röviden szólva: – rosszul működik. Vagyis az azóta eltelt időszakban lényegében nem volt, nem lehetett párbeszédet tartani a cigányság szociokulturális körülményeiről, élethelyzetéről, a mélyszegénységről, mert mindez nem számított, s még ma sem számít politikailag korrektnek. Mindez odáig tudott elfajulni, hogy már az igazságszolgáltatás (amit pontosabb lenne jogszolgáltatásnak nevezni igazságszolgáltatás helyett) sem ítél meg azonos mércével romák ellen és romák által elkövetett szabálysértéseket/bűncselekményeket.

Mindez miért? Hiszen irtózatos összegek kerülnek kiosztásra cigányszervezetek számára, még sincs látható nyoma. Nos, addig, amíg a cigánykérdés pártpolitikai kérdés, nem is lesz látható nyoma. A mainstream politika ugyanis inkább hagyja a kaotikus helyzetet, a lényeg végül is az, hogy mindig az aktuális kormány házilag tartott cigányszervezetén keresztül kerüljenek „kiosztásra” az állami milliárdok, nullához közelítő hatásfokkal.

Közben a baj csak növekszik, a cigányvezérekről terjengenek a hírek, amelyek szerint nem kevés pénz tűnt és tűnik el a kezeik között. Amit csinálnak – ha igaz – nem csupán lopás, de az etnikai konfliktusok indirekt szítása. A cigány elmegy lopni mert nincs semmije, a magyar áramot vezet a kerítésébe, mert neki sincs semmije, s mert az igazságszolgáltatás cseszik megvédeni.

A cigány meghal, a magyart meghurcolják, s annak ellenére hőbörögnek a jogvédők, hogy valójában mindketten áldozatok. Otthon a négy fal között, szűk körben pedig megértően bólogatnak azok, akik hasonlókat élnek át, s nem tudják megvédeni a terményüket. Nekik a tökük tele van azzal, hogy senki nem védi meg őket, s azzal, hogy a „cigánypolitika”, beleértve a cigány és nem cigány politikusok munkásságát totálisan impotens. S a tökük tele van azzal is, hogy ha védekeznek a tolvaj ellen, akkor őket hurcolják meg, a tolvajt meg nekiállnak mentegetni, mert szegény volt és elesett stb-stb.

„Független” sajtó

Menjünk tovább: a híresen „független” sajtóorgánumok képtelenek elszakadni pártjaik követelésétől. A jól megszabott szerepek ki vannak osztva, a „hagyományosan” „antifasiszta” „balliberális” oldalon még talán soha senki nem ejtette ki a cigány szót negatív kontextusban. Hogy mondjuk ölt. Rabolt. Megerőszakolt, feldarabolt majd felgyújtott. Ez nem illik, ezt el kell tusolni, még akkor is, ha tény. A tényközlés itt befejeződik. Amikor viszont fordítva történik mindez? Rögtön nyilvánvaló lesz az etnikai szál, s kapásból, minden előzetes utánanézés nélkül természetes, hogy rasszista cselekedetről van szó. A jobboldali sajtó pedig igen sokszor csak szemérmesen hallgat.

Félreértés ne essék. Nem csak a cigánykérdés az egyetlen ilyen. Tessék már elmondani: hogy van az, hogy szétverik a gyest és a gyedet, miközben a köztévének nyilatkozó közgazdász szerint 2007-ben adókedvezmények és egyéb támogatások képében 917 milliárd forinttal támogatta Magyarország a multinacionális cégeket? Ez a válságkezelés? A népből a szart is kipasszírozzuk, a multikat meg kitömjük?

Az ilyenek után persze nem kell csodálkozni, hogy előbukkan a semmiből (2006: 2,2 százalék, a MIÉP-pel együtt) egy politikai párt, amelyik azt mondja, hogy na ácsi, akkor most kezdjük el nevén nevezni a dolgokat, s Magyarország legyen már a magyaroké (és például ne a multiké). Három éven belül olyan népszerűség-növekedést érnek el, amilyen a magyar történelemben párját ritkítja (2009: 14,8 százalék). Mi a mainstream reakciója? Szélsőség, fasizmus és a hasonlók. Esetleg önmagukba nézni? Esetleg felülbírálni az eddigi téves politikát? Azt nem. Az büdös. Vagy szándék nincs, vagy tehetség – egyik verzió rosszabb mint a másik.

2010-ben a Jobbik 20-25 százalékot fog kapni.