Úton Koppenhága felé

A pár napon belül hivatalba lépő, 2009 második felében tevékenykedő svéd EU-elnökség egyik legfontosabb célja, hogy az év végi, koppenhágai csúcstalálkozón megegyezés szülessen. Még pedig olyan egyezség, amely a realitás talaján áll és így képes lesz majd kiváltani a 2012-ben lejáró Kyotói Egyezményt.

A svédek által prioritásként megfogalmazott cél azonban mindaddig csak írott anyag marad, ameddig a világ legnagyobb szennyezői nem veszik azt komolyan (ismeretes, hogy a nagyszabású tervekkel induló Kyotói Egyezményt az USA aláírta ugyan, de a mai napig nem ratifikálta).



A világ két legnagyobb „szennyezője” az Egyesült Államok és Kína. Ha ez a két ország nem jut egyezségre, akkor semmilyen érdemi cselekvés nem várható a következő évtizedben sem.

A globális felmelegedés elleni küzdelem persze olyannyira fontos, hogy az amerikaiak és a kínaiak már le is folytatták a titkos egyeztetetéseket erre vonatkozólag. Az egyik brit napilap, a The Guardian szerint John Holdren, a Fehér Ház tudományügyi tanácsadója már el is készítette a két ország között megkötendő károsanyag-kibocsátási egyezmény tervezetét. Eszerint Kína és az Egyesült Államok még az idén 20-20 százalékkal csökkentené széndioxid-kibocsátását, ezenkívül abban is egyetértettek, hogy a decemberi koppenhágai ENSZ-csúcson közösen lépnek fel a globális felmelegedés elleni szigorúbb szabályok elfogadása érdekében.

Obama teljesíti ezt az ígéretét is

Barack Obama amerikai elnöknek (és az őt támogató Kongresszusnak) már eddig is volt több nagy horderejű döntése. Gondoljunk csak a takarékosabb és kevesebb káros anyagot kibocsátó amerikai gyártású autókra és a dohánytermékek gyártásának és kereskedelmének szigorítására.

Obama döntései a Bush-adminisztráció alatt elképzelhetetlenek lettek volna az amerikaiak részéről. Több évtizedes problémákat oldhatnak meg ezek a törvények, bár hatásukat a későbbi kormányok gyengíthetik (hiszen hosszú távra vonatkoznak).

Obama cselekvési terét szélesíti az, hogy az amerikai Kongresszus mindkét házában (a Képviselőházban és a Szenátusban is) többsége van a Demokrata Pártnak, így a törvénytervezeteket viszonylag gyorsan végig lehet vinni.

Az elnök eddig sikeresen megküzdött a különböző nagy befolyású érdekcsoportokkal is: mind az autóipari, mind az olajipari, mind a dohányipari lobbi meghajolt már az amerikai elnök előtt.

Obama a mostani törvénnyel már nemcsak egy-egy ipari ágazat képviselőit „sújtja”, hanem minden olyan vállalatot, gyárat és üzemet, amely káros anyagot bocsát ki. A törvény célja, hogy a 2005-ös szinthez képest 2020-ra 17 százalékkal, 2050-re pedig 83 százalékkal csökkenjen a károsanyag-kibocsátás. (Ez enyhébb, mint amit a Kyotói Egyezmény megkövetelt volna, mert az az 1990-es szintet vette alapul.)

Az elképzelések szerint egy olyan kvótarendszert vezetnének be, amely lehetővé teszi azt, hogy a különböző szennyezők egymás között adhatják-vehetik a különböző kvótákat.
A károsanyag-kibocsátás korlátozása mellett a törvényjavaslat szól még arról is, hogy a jövőben energiahatékonyabb technológiák használatával csökkentsék az amerikai gazdaság jelenlegi óriási nyersanyag-igényét. A számon nyelvén: az előírások szerint 2020-ra a teljes szükséglet 15 százalékát kell megújuló forrásokból fedezni és ezen felül ötszázalékos megtakarítást kell elérni a korszerű, energiahatékonysági módszerek alkalmazásával.

A grandiózus, hosszú távra szóló tervet a Képviselőház 219:212 arányban fogadta el, úgy, hogy a demokratákon kívül nyolc republikánus képviselő is támogatta azt. A nagy republikánus ellenszélben elfogadott törvényjavaslatot még a Szenátusnak is el kell fogadnia, majd az elnöknek alá kell írnia.

A republikánusok tiltakozása érthető, de racionálisan, 21. századi gondolkodásmóddal és észérvekkel nem védhető. Az ellenzék többsége szerint a jelenlegi válsághelyzetben ez az intézkedés a cégeket rosszabb helyzetbe hozza és újabb munkahelyeket szüntet meg. A csak rövid távú érdekeket előtérbe helyező érvrendszer lényegében a jelenlegi amerikai életformát védi, holott bebizonyosodott, hogy ez nem tartható fenn anélkül, hogy komoly környezeti (és társadalmi) károkat ne okozzon.

Az amerikai kormányzat megváltozott álláspontja végre lehetőséget teremt arra, hogy a világ vezető nagyhatalmai egymással összefogva igyekezzenek küzdeni a klímaváltozás ellen az emberiség jövőjéért. Azaz: a fenntartható fejlődésért.