Három különböző vonalon szokás megfogalmazni ezeket a törésvonalakat: a szocializmushoz, a valláshoz, valamint a város-vidék megosztáshoz való viszony. Ezt meghaladtuk a társadalom fejlődésével?

A régi integrációs formák elhamvadtak, a helyükbe pedig nagyon kevés új épült. A magyar társadalom sokkal kevésbé integrált, mint a rendszerváltást megelőző évtizedekben volt. Ráadásul a jelenlegi társadalmi integrációs forma evidens módon a kapitalizmus integrációs formája. Az ún. szocialista integrációs formákat és tulajdonviszonyokat, állami tulajdont, téeszeket szétverték. Helyébe pedig ez az újkapitalizmus nem biztosított semmit a magyar társadalom zömének. Sok magyar nem tartozik semmilyen közösséghez, nincs létbiztonság, nincs munkahely. Másik lényeges jellemző pedig, hogy a regnáló integrációs formulák legalább annyira külföldről vezényeltek, idegen vezénylettel annyira reánk oktrojáltak, mint annak idején a sztálinizmus. Magyarországon a régi integrációs formák felbomlottak, ma pedig van egy külső, globálisan ránk erőltetett integrációs formavilág. Ez az egész közép-európai térségben a leghátrányosabb integráció, amit jól mutat a társadalom értékválsága.

A Jobbik felemelkedése tehát azt jelzi, hogy a társadalom megoldást akar erre a problémára.

Feltétlenül. Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. S abban sem, hogy Magyarországon valamifajta fasisztoid mozgalmak hirtelen a semmiből több százezres támogatottságot szereznek. Akik mondják, ezt azok se veszik komolyan. A másik legenda, hogy a Jobbikot a baloldal gründolja, hogy a jóságos, mérsékelt és bölcs nemzeti oldalt, vagyis a Fideszt hátrányba hozza. Először is: ilyet a baloldal nem képes megszervezni; másodszor pedig: ha esetleg valakik tettek is ilyesmit, alaposan túllőttek a célon.

A városi legendáriumokkal szemben úgy látom, hogy vannak olyan társadalmi csoportok, amelyek a Fidesz politikájával elégedetlenek, és nem bíznak benne kellőképpen. Ezért tehát ezúttal átszavaztak. Ugyanakkor vannak olyan szociálisan, eszmeileg is elégedetlen baloldali szavazócsoportok, amelyek kétségbeesésükben szavaztak a radikális jobboldalra.
Kísértetiesen emlékeztet a helyzet arra, mint amikor 1939-ben – az első magyarországi titkos választáson – szinte minden baloldali munkáskörzetben különböző korabeli radikális jobboldali pártok győztek. Nem azért, mert gonosz fasiszták voltak a melós szavazók, hanem azért, mert rendkívüli módon nem tetszett nekik a Horthy-rendszer. Mindenképpen szembe akartak vele menni, s úgy látták, hogy a szocdemekre akkor, abban a helyzetben nem érdemes szavazni. Nem bíztak bennük, ezért átszavaztak a túloldalra.

Említette, hogy a Jobbik rendszerváltás alapjait vonja kétségbe. Ez Ön számára mennyire pozitív vagy negatív megállapítás?

Nem szeretném az ítélőbíró szerepét felvenni. Nem ismerem kellő mélységben a Jobbik programját. Ez fakadhat abból, hogy nem minden része nyilvános, s abból is, hogy esetleg ők sem gondolták végig, hogy egy-egy megállapítással mit szeretnének jelezni. Egy új pártról van szó, amelyet közismerten társadalmi kérdésekben igencsak tájékozott fiatalemberek, történészek és politológusok hoztak létre.

Másképp feltéve a kérdést: Ön radikálisnak vagy szélsőségesnek tartja-e a Jobbikot?

Radikálisnak tartom egyelőre, mivel szélsőséges megnyilvánulásaikat eddig nem tapasztaltam. Arról van szó, hogy szerveztek egy Magyar Gárdát, ami legjobb tudomásom szerint nem fegyveres, csupán paramilitáris alakulat. S arról se tudok, hogy erőszakos fellépéseket tettek volna. Valamint azt sem érzékelem, hogy a Jobbik valamiféle félkatonai erőszakszervezetet akarna létrehozni. Másfelől pedig nem tudok róla, hogy Trianon revízióját – mint általános külpolitikai rendezőelvet – meghirdették volna. Bizonyos szimbólum- és jelmez-analógiák engem önmagukban nem izgatnak.

Vona Gábor pártelnök szerint, a megfelelő pillanatban, amikor adott a történelmi lehetőség, azzal élni kell.

Erre a politikusok azt szokták mondani, hogy a szerződések nem tartanak örökké. A Szent Szövetség sem tartott örökké, s a vesztfáliai békerendszer sem. Világos, hogy egy magyar politikus ezt mondja. Ráadásul egyelőre az számít, hogy mit tesz.

Sokszor nehezen lehet eligazodni azon, hogy az, amit mondanak, azt komolyan gondolják-e vagy sem…

Nagyon keveset tudok komolyan venni abból, amit mondanak. Maradjunk egyelőre annyiban, hogy számomra a tettek beszélnek.