Minderről a konzervatív Die Welt című napilapnak nyilatkozott Elisbeth Oberzaucher, a bécsi egyetem magatartás kutatója abból az alkalomból, hogy szerte a világon - így Magyarországon is - hétfőn ünneplik a csók világnapját. Németországban különösen, több nagyvárosban ugyanis az évfordulóra rendkívüli "csókolózási színpadokat" állítottak fel.

Elisabeth Oberzaucher - aki a Die Welt szerint a csókolózási szokások világszerte elismert kutatója - az interjúban "mindenkit" a csók minél aktívabb gyakorlására szólított fel. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy csókolózás közben az agyban olyan boldogsághormonok, úgynevezett endorfinok termelődnek, amelyek rendkívül jót tesznek az emberi szervezetnek. Arról nem is beszélve, hogy a csók két embert közelebb hoz egymáshoz, és ez már önmagában boldoggá tesz.

Oberzaucher szerint három feltevés van arra vonatkozóan, hogy miért csókolózunk. Az egyik elmélet a csókot egyfajta rituális szokásnak tartja. Abból indul ki, hogy korábban az anyák a táplálékot saját szájukban "aprították össze", majd szájon keresztül továbbították kisgyermekeiknek. Ily módon a csók a gondoskodás, a közelség, a szeretet és a kötődés jelképe lett, különös tekintettel az anya-gyermek kapcsolatra, amely a legerősebb kötődésnek számít. Egyes népeknél ez a fajta "csókolózás" még ma is divatban van, például Namíbiában a himbák esetében.

A másik elmélet tulajdonképpen az elsőből fakad. Eszerint az evolúció során az ember tovább "tökéletesítette" azt, ami amúgy is kellemes. És közben "elveszett" az eredeti cél, szándéknak megmaradt viszont a szeretet és a közelség "szájon keresztül" történő kinyilvánítása. Azaz miért is kellene lemondani a csókolózás oly hasznos és kellemes tapasztalatáról.

Azután van egy harmadik felvetés is, amely azt vallja, hogy a csókon keresztül két ember valóban "kóstolgatja" - kölcsönösen vizsgálja - egymást. Például vizsgálja azt, hogy genetikailag megfelelnek-e egymásnak, a "nyál íze" pedig arról ad felvilágosítást, hogy immunrendszerük harmonizál-e egymással. Az ember arra "ítéltetett", hogy kapcsolatot keressen és gondoskodjon az utódról. Ennek kapcsán a csók annak eszközévé vált, hogy mindehhez megtaláljuk az igazi partnert - vélekedett a bécsi egyetemi professzor.
Persze előfordul az is, hogy az első csóknál nem minden "klappol".

Elisabeth Oberzaucher szerint azonban nem szabad csupán ennek alapján ítélni, hanem az "összképet" kell tekinteni. Bárhogy is van, azért a csók mégis csak egy csók, és ha két ember között minden más "stimmel", akkor nem annyira drámai, ha a csókolózás nem éppen a legtökéletesebb - vélekedett a szakértő, aki az egész "műveletet" egyfajta információcsereként is jellemezte.

Végezetül beszámolt arról, hogy az emberek az egész világon csókolóznak. Igaz, ott vannak például az eszkimói inuitok, akik mindezt az orrukat egymáshoz dörgölve teszik, de ugyanolyan boldogan, mint a "hagyományos" módszer követői.