A napenergia intenzívebb felhasználását szorgalmazta csütörtökön Orosz Sándor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának szocialista alelnöke, aki szerint egy családi ház éves energiaszükségletének felét lehetne biztosítani napkollektorokkal.
2009. július 16. csütörtök 11:45 - HírExtra
Egy családi ház felszerelése napkollektorokkal 130-150 ezer forintba kerül, és erre európai uniós források is vannak - közölte a kormánypárti képviselő Budapesten sajtótájékoztatón. Mint mondta, napenergiával egy lakóház éves energiaszükségletének felét lehetne biztosítani.
Orosz Sándor hangsúlyozta, ma már a nyáron sem kevesebb, sőt időnként magasabb az ország elektromosenergia-fogyasztása.
Hozzátette: nyáron a hőmérséklet egy Celsius fokkal történő csökkentése egy épületben háromszor annyi energiát igényel, mint télen egy fokkal magasabbra állítani a fűtést.
Orosz Sándor azt mondta, a szerdai meleg miatt körülbelül hatezer megawatt volt az ország villamosenergia-fogyasztása, miközben a téli csúcsfogyasztás hétezer megawatt körül van. Megjegyezte, az eddig mért legmagasabb nyári fogyasztás 6300 megawatt volt tavaly.