Mindent megbánt a szovjet kém

A Harold "Kim" Philby, Guy Burgess, Donald Maclean, Anthony Blunt és John Cairncross nevével fémjelzett kémcsoport a szovjet hírszerzés leghatékonyabb és legtitkosabb nyugati bástyája volt az 1930-as évek végétől.

Az egykori cambridge-i diákok tevékenységéről a brit elhárításnak csak az ötvenes évtized elejére támadt némi fogalma, s ekkor Maclean és Burgess - Philby figyelmeztetésére - Moszkvába menekült. Maga Philby 1963-ban követte őket, amikor az ő lába alatt is forró lett a talaj, de Anthony Bluntot csak 1979-ben azonosították hivatalosan is a "negyedik emberként".

Cairncross, az ötödik úgy halt meg 1996-ban, hogy soha nem ismerte be "teljes jogú" tagságát a "cambridge-i ötök" csoportjában.

A British Library által csütörtökön felszabadított, 30 ezer szavas memoárból most az 1983-ban meghalt Blunt beszervezésének körülményeire és a néhai kém személyes vívódásaira derült fény.

A vaskos kézirat - amely névtelen forrásból 1984-ben jutott a könyvtár birtokába, negyedszázadra szóló titkosítási utasítással - feltárja: az MI6-nek, a brit külső hírszerzésnek is dolgozó Philbyhez hasonlóan Blunt is klasszikus kettős ügynöki munkát végzett. Ugyanis miközben már a harmincas évek óta az NKVD, az akkori szovjet titkosszolgálat alkalmazásában állt, a II. világháború alatt a brit belső elhárításnak (MI5) is dolgozott.

Blunt leírja: a háború előtti Cambridge "intenzíven antifasiszta" hangulata őt is megragadta, és ennek hatására fontolóra vette, hogy belép a brit kommunista pártba. Burgess azonban - akit akkor már a szovjetek beszerveztek - lebeszélte erről, és rávette, hogy inkább ő is álljon Moszkva szolgálatába.

"Életem legnagyobb hibáját követtem el ezzel" - vallja meg a néhai kém, aki azonban a hosszas visszaemlékezésben feltűnő módon hallgat arról, hogy pontosan mit is végzett az NKVD számára. Az kiderül, hogy amikor 1936-ban elhagyta Cambridge-et, moszkvai összekötői egy ideig "altatták", de az már nem, hogy mikor reaktiválták, és ezután mi volt a feladata. Amikor Maclean és Burgess 1951-ben Moszkvába szökött, Bluntot szintén figyelmeztették szovjet összekötői, hogy szükségessé válhat az ő menekülése is. Úgy döntött azonban, hogy inkább vállal bármilyen kockázatot saját hazájában, de a Szovjetunióba nem megy.

Kémtevékenysége 1964-ben le is lepleződött, de Blunt mentességet kapott a felelősségre vonás alól, cserébe azért, hogy az MI5-nak elmondott mindent, amit tudott a szovjet kémtevékenységről.

Blunt - aki VI. György király, majd leánya, a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet királynő képzőművészeti tanácsadója is volt - ezután kizárólag művészettörténészi munkájának szentelte életét, abban a meggyőződésben, hogy a brit elhárítás titokban tartja a sztorit. Másfél évtizeddel később azonban, 1979-ben Margaret Thatcher akkori konzervatív miniszterelnök a londoni alsóházban név szerint említette a szovjet kémek között, és ezután megfosztották a Sir előnév viselésére jogosító lovagi címétől is, amelyet 1956-ban kapott.

Blunt a visszaemlékezés szerint ekkor komolyan fontolóra vette az öngyilkosságot, de aztán úgy döntött, hogy ez "gyáva megoldás" lenne.

A szakértői elemzések szerint a néhai kém memoárjának legnagyobb szenzációja az, hogy létezik, mert a kézirat egyébként sok új információval nem szolgál a történészeknek a háború előtti, illetve a hidegháborús korszak szovjet kémtevékenységéről.

Jóval nagyobb visszhangja volt például, amikor a The Daily Telegraph című vezető brit konzervatív napilap archív moszkvai titkosszolgálati feljegyzések alapján 1998-ban megírta: az "ötödik ember", vagyis John Cairncross volt az, aki először hozzásegítette Moszkvát nyugati atomtitokhoz még a háború alatt, s ezzel az egész csoport legnagyobb dobását hajtotta végre.