Ennek kiváló példája a Kaszpi-tengeri orosz-iráni közös hadgyakorlat, mely biztonsági és haditengerészeti célokat szolgál. Mindez Kaveh L. Afrasiabi elemzése szerint új trendeket jelent az Irán-Oroszország együttműködés szempontjából. Önmagán túl különösen azért izgalmas a kérdés, mert a Kaszpi-tenger frekventált helyszíne az energiahordozók szállításának.

Oroszország tagja a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek (angol rövidítéssel SCO), valamint szintén tagi viszonya van Kínának, Kazahsztánnak, Kirgizisztánnak, Tádzsikisztánnak és Üzbegisztánnak, Irán megfigyelő státuszban van. Az SCO egyébként eredetileg biztonságpolitikai szervezetként jött létre, azonban az elmúlt években egyre inkább gazdasági, energiapolitikai profil lett erősebb.

Sanghaji biztonság

A Sanghaji Együttműködési Szervezet azonban sokak szerint az orosz-kínai gazdasági, energetikai és biztonságpolitikai együttműködésnek az intézményesített terepe, amely lehetővé teszi a hatékony kooperációt, valamint a regionális hatalmi státusz quo bebetonozását. Moszkva, mint az SCO soros elnöke – a RIA Novosztyi elemzése szerint – igyekszik befolyásolni a tagfelvétel menetét is. Az amerikai befolyás expanziója elleni Irán-Oroszország hadgyakorlat fényében pikáns, hogy a perzsa állam már régebb óta jó eséllyel pályázik az SCO-tagságra. Kétséges azonban, hogy erre vajon Moszkva pozitív választ fog-e adni, az oroszok kimondatlan, de érezhető álláspontja ugyanis az, hogy jelenleg nem kellene új országot felvenni a tagok sorába (Iránon kívül egyébként szóba került Mongólia, India és Pakisztán). Ez természetesen a szervezeten kívüli együttműködést – elvileg – nem befolyásolja.

A perzsa-orosz hadászati együttműködés nem volt mindig olyan sima. 2002-ben az irániak még egy megfigyelőt sem voltak hajlandóak küldeni a Kaszpi-tengeri orosz hadgyakorlatra. Mindez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának is jelentős szerepe van abban, hogy „sikerült” egymáshoz tolni Oroszországot és Iránt. Ezzel persze számolni kell akkor, amikor az USA több ponton is beavatkozik a térség életébe, akár direkt, akár indirekt módon.

„Intoleráns” oroszok

Moszkva természetesen nem tolerálja azt az amerikai célkitűzést, hogy a környező államokban olyan rendszereket segítsen világra, amelyek esetleg barátibb viszonyt Washingtonnal – Moszkva helyett (ezt a grúz konfliktus is elég hangsúlyosan megmutatta). Az iráni atomprogram körüli felhajtás eredményeképpen az USA várhatóan további szankciókat fog foganatosítani az év második felében, a már meglévő USA- és ENSZ-büntetések mellé.

Erre utalhat legalábbis Robert Gates védelmi miniszter izraeli látogatása során elhangzott mondata, amely szerint az Egyesült Államok türelmes Iránnal kapcsolatban, s bizakodó azzal kapcsolatban, hogy a következő néhány hónapban az Obama-adminisztráció elkötelezett marad Teherán irányában. Ez tehát – írja az elemzés – felfogható egyfajta ultimátumnak is azzal kapcsolatban, hogy Iránnak hónapjai vannak csak az atomprogrammal kapcsolatos amerikai kérések teljesítésére.

Mindezen túl az orosz-iráni kapcsolatok nem teljesen felhőtlenek, hiszen például a Kaszpi-tenger felszínének Oroszország, Azerbajdzsán és Kazahsztán közötti felosztásából kimaradt Irán – igaz, némileg enyhíti a konfliktust, hogy az 1921-es Oroszország-Irán baráti egyezmény nyomán Moszkva a saját részén engedi az iráni hajóközlekedést. A perzsa reformisták számára ugyanakkor ez csupán „elterelő hadművelet” azért, hogy az oroszok Teherán bizalmába férkőzzenek.

Mindezek ellenére nincs kizárva, hogy az iráni-orosz közös hadművelet egy szélesebb körű együttműködés előhírnöke.