Rettegni! De miért?
Van a világnak egy szeglete, amely borzasztóan szegény, a külügyminisztériumokban azonban rendszeresen a beszédtéma tárgyát képezik. 24 millió pastu él Észak-Pakisztánban, sajátos viszonyok között. Egy állam összeomlik?
2009. július 30. csütörtök 18:09 - Kőrösi Viktor Dávid
Legalábbis ezt vetítette előre egy tavaszi elemzés – amennyiben a vérszomjas tálibok megőrzik befolyásukat. Mindeközben
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint a pakisztáni helyzet halálos veszedelmet jelent a világ biztonságára.
Ez azonban nem új – hívja fel a figyelmet Juan Cole, a Michigani Egyetem történelem professzora. Sőt – teszi hozzá – legalább egy évszázados múltra tekint vissza az a retorika, amely szerint a régió előbb-utóbb a romlásba taszítja a világot. A 19. század végi, 20. század eleji brit birodalmi propaganda nagyban hasonlított a mai amerikai elemzők retorikájához – ők azt mondták, hogy a Brit Birodalmat veszélyeztetik a pastu vezetők. Kevésbé ismert tény, hogy Winston Churchill a mai Észak-Pakisztánban újságíróként dolgozott a 19. század végén, amiről könyvet is jelentetett meg.
Churchill sztereotípiái
Churchill
- Ha maga lenne a férjem, mérget tennék az italába – kiabálta Churchill felé igen dühösen ellenzéki női képviselőtársa.
- Ha maga lenne a feleségem, ki is innám azt – replikázott Churchill.
Churchill az 1898-as A malakandi hadsereg története című könyvében két okot emel ki arra, hogy miért veszélyezteti a birodalom létét a pastuk bátor harciassága. A későbbi brit miniszterelnök egyik oknak az iszlámot, mint „a kard vallását”, amely szerinte három kontinensen is egy könyörtelen fanatizmust jelent. Cole itt megjegyzi: Churchill előítéletei tévesek, az iszlám Pakisztánban békésen terjedt az imahelyeken és a kultúrában (például költészet), s hozzáteszi: a legtöbb muzulmán sosem volt annyira harcias, mint mondjuk az angolszászok.
Winston Churchill szerint a második indok a környezeti nehézségek közötti túlélési kényszer. Abban a világban folyamatos a küzdelem – írja. Ezen emberek számára az erő a „könyörtelenség civilizációjában” van.
Ehhez képest négy évtizeddel később a pastuk nem barbarizmusukról lettek híresek, hanem arról, hogy csatlakoztak
Mahatma Gandhi erőszakmentes együtt-nem-működési mozgalmához – melynek a vége az lett, hogy mind Pakisztán, mind India függetlenítette magát a Brit Birodalomtól.
Így már érthető…
Mindenesetre már érthető, hogy ha a churchilli képzet él az emberekben a pastuk irányában, akkor miért tekint rájuk a világ úgy, mint egy, a nyugati civilizációra borzasztóan veszélyes népségre. Bruce Riedel, a CIA volt elemzője szerint például azzal, hogy a pakisztáni militáns szunniták átvették az uralmat az ország fölött, az USA-t soha nem fenyegette még ekkora veszély, mióta elkezdte a terrorizmus elleni harcot. A Washington Post tudósításának címe egyébként Armageddon vészharangjai szólnak címet viselte.
Mindezek mellé társul az a tény is, hogy a 24 millió pastu mellett Pakisztánban élnek még 13 millióan, akik között a legnagyobb a tálibok támogatottsága. A pastuk igen nagy része a 2008-as választásokon a mérsékelt, gyakran szekularizált pártokra szavazott, tehát a pastu nép nem azonosítható a tálibokkal, s a muszlim radikalizmussal sincsenek kapcsolatban.
Ráadásul 2009 tavaszán a tálibokat könnyedén verte le a több mint félmilliós, jól felfegyverzett pakisztáni hadsereg. Mindezek ellenére miért olyan érdekes az a Nyugat számára, hogy a Himalája lábánál néhányan küzdenek a befolyásért? – teszi fel a kérdést Cole. A
pakisztáni állam stabilan áll, a hadsereg erős, a militáns csoportok nem jelenthetnek rá veszélyt. A nyugati világra tehát éppen nem ők jelenti a veszélyt.
Forrás: HírExtra / Asia Times