Az ok: a Szerbiában forgalomban lévő pénztömeg 92 százaléka 500, 1000 és 5000 dínárosokban testesül meg, s a piros 1000 dínárosokra (ezek a szerb nemzeti bank hivatalos árfolyamán most 11 eurót érnek) csaknem 37 százalék jut. Az, hogy a bankjegyek darabszámát tekintve a 200 dínáros és annál kisebb címletek vezetnek 56,45 százalékkal, csekély vigasz, mivel a vásárlások elenyésző részénél adnak vissza ennél nagyobb pénzzel.

A pénz ára is a kisebb címletek ellenében hat: a tízdínárost például tíz dínárnál többért lehet előállítani, annak ellenére, hogy spórolnak rajta, gyenge minőségű papírra nyomják. A takarékoskodás egyébként is kétélű fegyver: egy tízdínáros egyharmad annyi ideig tart, mint ezres társa. Vannak fém tíz- és húszdínárosok is, ám azok előállítási költsége még sokkal nagyobb.

Szerb szakemberek szerint javítana a sanyarú pénzforgalmi helyzeten, ha több lenne a legnagyobb címletű pénzből, az 5000 dínárosból. Akkor legalább a nagy összegekkel dolgozó bankok kevesebb 1000 dínárost kérnének, csökkenteni lehetne a címlet kibocsátását, s lehetne több az "aprópénzből", amivel egyéb gondok is vannak.

Szerbia azok közé az országok közé tartozik (mint Magyarország), ahol az áruk, szolgáltatások ára nem azt jelenti, ami. Ahogy Magyarországon nincs már forgalomban egy és két forintos, és az árakat kerekítik, ugyanúgy Szerbiában is, csak ott a számla végösszegének para nevű fillérjeit. (Külön tanulmány tárgya lehetne, hogy a para azt is jelenti szerbül: pénz). Az pedig már a helyiek nagyvonalúságának - és aprópénz-hiányának - következménye, hogy a bolti pénztárosok többsége egy-két dínárra legyint.

Nem kéri a vásárlótól, mivel tudja, hogy a kerekítések miatt kasszazáráskor a pénzénél lesz. Igaz azonban, hogy a helyi viszonyokban tájékozatlan külföldiek néha csodálkoznak, amikor - hasonló megfontolás miatt - valamelyik szerb boltban egy-két dínárral kevesebbet kapnak vissza a kelleténél.