Sok a halász, kevés a hal

Egyes – visszafogott – becslések szerint is legalább kétszer-háromszor annyi halászflotta van a Földön, mint amennyire a jelenlege kifogható halmennyiség mellett szükség lenne. (A valós adat valószínűleg még ennél is több, tekintve a „feketehalászat” óriási részesedését.)

A probléma egész egyszerűen leírható: egyre több ember foglalkozik a halászattal, s egyre fejlettebb technikát alkalmaznak annak érdekében, hogy kifogják a világ óceánjaiban, tengereiben található – egyre kevesebb – halat.

Az állami tiltások mit sem érnek, hiszen a világon több millió család él a halászatból, így rájuk nem hatnak a természetvédők szólamai. A léthelyzetükben veszélyeztetett halászokkal ugyanakkor mindenképpen meg kellene értetni, hogy egyszerűen óriási (és visszafordíthatatlan) károkat okoznak mind a természetben, mind az emberiség jövőjét illetően.

Mára már ténnyé vált, pár évtizeden (éven?) belül összeomolhatnak (azaz kihalhatnak) a világ halászterületei. Csak egy esetben lehetne mindezt megelőzni: ha a különböző halászterületeket felügyelő nemzetek kormányai sürgős és hathatós intézkedéseket tesznek a túlhalászás megállítása érdekében.



Az angol nyelvű Science című folyóiratban nemrég megjelent egy tanulmány, mely szerint a helyzet nagyon súlyos, mégsem kilátástalan, mert már több ország is felismerte a bajt és lépéseket tett a halállományok megóvása érdekében. A cikk szerint az USA, Izland és Új-Zéland vizein már konszolidálódott a helyzet.

A fejlettebb államokon kívül számos más országban is bevezettek olyan intézkedéseket, melyekkel csökkentették a túlhalászatot. Ilyen természetvédelmi óvintézkedéseket foganatosítottak Kenya esetében is, ahol például a nagyobb lyukú hálók használata lehetővé tette, hogy a kisebb halak ki tudjanak szabadulni. Más területeken pedig egyszerűen betiltották a halászatot, így évek múlva várhatóan megnő a kifogható halak mérete és száma is.

Az elemzésben a szerzők felhívták azonban a figyelmet arra, hogy noha az általuk vizsgált területeken vannak biztató jelek, általánosságban elmondható, hogy világszinten nagymértékű halállomány-csökkenés várható a következő években. (Az elemzés többnyire a fejlett országok halászterületeire korlátozódott, ahol léteznek hosszú távú állományadatok. A halászterületek maradék háromnegyed részében még nagyobb lehet az összeomlás veszélye.) Ahhoz, hogy ez ne következzen be, a legtöbb helyen a jelenlegi fogási rátát legalább a felére kellene csökkenteni ahhoz, hogy megmaradjanak a halállományok.

Eltűnhet kékuszonyú tonhal és a királylazac is

A túlhalászat több népszerű és értékes halfajt is a kihalás szélére sodort. Korábbi cikkünkben beszámoltunk már a kékuszonyú tonhal helyzetéről, ezúttal pedig egy jelentős halfajjal, a királylazaccal foglalkozunk.

A királylazac az észak-amerikai halászok egyik tradicionális halfajtája. Az elmúlt években történt nagyarányú kihalászás miatt azonban lehet, hogy már nem sokáig élvezhetik ízletes húsát.

A hatalmas méretű lazac a Csendes-óceánban és a különböző alaszkai folyókban őshonos. A halak szüntelenül vándorolnak e két terület között. Azaz, csak vándorolnának, ha… Ha nem fognák ki őket (többnyire véletlenül) az egyre nagyobb számú halászcsapatok.

Pedig a hatóságok mindent megtesznek: évek óta tilos a királylazac halászata.

Évente ugyanis körülbelül egymillió tonna sávos- és fekete tőkehalat fognak ki a Bering-tenger keleti részéből, viszont a halászhálók „könyörtelenségének” köszönhetően a hatalmas vonóhálókban a királylazacok is fennakadnak s elpusztulnak.

Az egyik amerikai újságban publikált statisztika szerint 2000 óta a véletlenül kifogott királylazacok száma robbanásszerűen megnőtt, s 2007-re már elérte a 120 ezret. Az ilyen, ún. mellékfogások csökkentésére tett intézkedések pedig eddig hatástalanok voltak.

A mellékfogások mellett pedig még egy másik tényező is kedvezőtlenül befolyásolja a lazacok számát. Ez pedig az a tény, hogy megváltoztak az óceáni áramlatok, s így rengeteg hal már azelőtt elpusztul, hogy „hazatérhetne”.



S hogy hová vezet mindez?

A halak hiánya „természetesen” első lépcsőben a belőlük élő halászok életét lehetetleníti el. Az alaszkai Yukon folyó menti települések lakói szinte csak és kizárólag a lazachalászatból élnek, így annak hiánya voltaképpen halálra ítéli őket.

A következő lépcsőben pedig a halfeldolgozásból élő további népesség életét nehezíti meg a halak hiánya. Ezután pedig futótűzszerűen elterjedve mindenki veszít azzal, ha megszűnik a halászat.

Először tehát csak a tengerparti települések lakossága, később pedig…