Magyarország a munkaképes korúak (15-től 60 évesig) körében a kilencvenedik helyen áll az egészségügyi világszervezet (WHO) szerint az országok rangsorában. Ez olyan tény, ami sürgősen fel kellene rázza az egészségüggyel és mentálhigiéniával foglalkozó szakembereket.

Itt kérem tenni kell valamit de sürgősen, mert az mégiscsak elképesztő, hogy olyan országok állnak előttünk, mint az ember életet igencsak feláldozhatónak tartó Kína, vagy a drogháborúban, tequilában és a higiéniai problémákban fürdő Mexikó! De jócskán megelőznek minket a környező országok is (Románia 76., Szerbia 65., Szlovákia 62., Horvátország 45., Szlovénia 38., Ausztria 23.).

Az OECD rangsoraiban, melyet 14 egészségmutató alapján állítottak össze, 6-szor vagyunk utolsók, 5-ször utolsó előttiek.

Miért is?

Az okokat sokan keresik. Sőt, szeptember 15-én tudományos igényű felmérés indul, amelyben kíváncsiak lesznek a káros szenvedélyekre, az anyagi helyzetre és munkaerő-piaci pozíciókra is.

Kétségtelen, hogy az okokat megtalálva könnyebben lehet kezelni a helyzetet. Ám nehezen hihető, hogy ne tudna már most is kapásból felsorolni néhány okot az ember – hát még a szakértő. A létbizonytalanság okozta stressz, a fogyasztói társadalomra jellemző értékrend, a társadalmi kapcsolatok beszűkülése, a céltalanság.

Ezek nemcsak konkrétan, de átvitt értelemben is okozzák a rossz egészségügyi állapotot. A céltalan, bizonytalan és a fogyasztói társadalomnak negatív módon kiszolgáltatott ember nehezebben szerzi be az információt a helyes táplálkozáshoz, illetve életvitelhez.

Hol az oktatás?

Az egészséges és kiegyensúlyozott életre való nevelést persze kiskorban el kell kezdeni. A szülőnek nyilvánvalóan nagy a felelőssége, ám ez éppen az a terület, amelyben az oktatásnak komoly szerepe van. A helyesen megtervezett állami programok nagy hatásfokkal lennének képesek működni. De mégsem.

Merthogy vannak ám ilyenek. És lehet mentegetni ezek eredményeit, mégis pontosan látjuk, hogy ez csak mellébeszélés. A valódi eredmények önmagukért beszélnek. A kilencvenedik hely az a kilencvenedik hely.

Holott számtalan ilyen jellegű EU-s, illetve állam által támogatott pályázat van, de úgy tűnik ezeknek az hatásfoka erősen megkérdőjelezhető. De fogalmazhatunk úgy is: szart sem ér. Pedig évente mintegy 400-500 milliót költünk ilyenekre. Hova tűnik ez a pénz, mikor nincs semmi hatása? Persze, ha nagyon cinikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, ha ezek nem lennének, még rosszabb lenne a helyzet. Vagy ezek a pénzek sem oda mennek, ahova kellene? Ki tudja…

Pedig szükség lenne

Nyilvánvaló, hogy csak egy átfogó, az oktatási rendszerbe mélyen beágyazott, hosszú távú állami programmal lehetséges az elmozdulás e katasztrofális pozícióból. A gyermekek tudatos nevelése az egészséges életmódra az egyetlen esély, hogy kimásszunk a gödörből. Ez pedig politikai akarat kérdése.

A politikának azonban máshol is szerep jut, mikor a mentálhigiéniáról beszélünk. Az a minősíthetetlenül színvonaltalan politizálás, ami oda juttatta az országot, hogy a térség sereghajtói lettünk, és szinte minden gazdasági mutatónk a leggyengébb a környéken, éppen elég arra, hogy a mindennapi életet borúsan és kilátástalanul szemléljük.

Ahhoz, hogy itt látványos változás induljon az egészségünk terén, mind a politikai kultúrának, mind az erre irányuló programoknak gyökeresen új irányt kell venniük.