A magyar diplomáciának jellemző vonása, hogy a nemzeti érdeksérelmeket követően, még a kétoldalú tárgyalások megkezdése előtt külső szereplőkhöz (pl. EU) fordul panasszal. Ezt a sérelmi politizálást a nemzetközi közvélemény nem feltétlenül értékeli kedvezően, sokkal jobb a megítélése a kétoldalú tárgyalásokon keresztüli konfliktuskezelés Szlovákia által tálalt receptjének – még akkor is, ha a külföldi szereplők egy része tisztában is van azzal, hogy a konfliktus nem szimmetrikus. Ebből a szempontból mindenképpen hasznos volt Magyarország számára a kétoldalú miniszterelnöki találkozó.

Eddigi eredmények

A két kormányfő diplomáciai stratégiája jelentősen eltér, ami nemcsak a politikájuk eltérő mivoltából fakad, hanem politikai pozíciójuk és terveik különbségéből is. Míg Robert Fico saját újraválasztásán dolgozik, Bajnai (legalábbis átmenetileg) politikai visszavonulásra készül, így a konfliktusban nem kell mindenáron belpolitikai sikert felmutatnia. Bajnai így a szécsényi találkozón – a belpolitikában is képviselt pragmatizmust követve – saját diplomáciai célkitűzéseinek (bocsánatkérő reakció kikényszerítése a Sólyom-affér miatt, illetve a nyelvtörvény „puhítása”) megvalósítása érdekében inkább igyekezett gesztusokat gyakorolni a szlovák fél irányába, és eltekintett a belpolitikailag jobban „eladható” konfrontatív nyilatkozatoktól, ezzel mintegy kompromisszumra kényszerítve Ficot. A szlovák miniszterelnök ezzel szemben éppen a megegyezés utáni keményebb nyilatkozatokkal és „odamondogatással” igyekezett elkerülni a kikényszerített megegyezés miatti belpolitikai veszteségeket. Így bár mindketten belpolitikai kritikák kereszttüzébe kerültek, Fico talán jobban el tudta adni „otthon” a 11 pontot, mint Bajnai.

Jól látható a visszajelzésekből, hogy az EBESZ biztosának véleményét gyakorlatilag mindkét fél saját sikerének tekinti, és teljesen másként is értelmezi. Ennek megfelelően a magyar diplomácia könnyen zsákutcába kerülhet akkor, ha kizárólag ebben az irányban erőlteti tovább a haladást. Ráadásul Szlovákiának talán könnyebb sikerként tálalni az EBESZ véleményét, hiszen a főbiztos módosítási javaslatai a norma szövegében nem irányoznak elő újabb módosítást, és a törvényt az ajánlás nem ítéli a nemzetközi standardokkal összeegyeztethetetlennek. 

A végrehajtási határozatok során és a kiegészítő normáknak köszönhetően a törvény végrehajtása az eredetileg tervezetthez képest felpuhulhat, ez azonban kevésbé látványos és egyelőre csak az ígéretek szintjén létező siker. Az EBESZ képviselője javasolja a kisebbségek védelméről szóló átfogó törvény megalkotását is, erre ugyanakkor rövid távon – a 2010 júniusában tartandó szlovák választások tükrében – minimális az esély.

Szlovák belpolitika – hol vannak a szabad vegyértékek?

A szlovák-magyar konfliktus kiéleződése elsősorban a szlovák belpolitikai helyzet sajátosságaival magyarázható. Robert Fico eltökélt célja, hogy a következő választások után véget vethessen a számára is egyre kényelmetlenebb érdekházasságnak, a magyarellenességéről ismert, Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) való koalíciónak. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az SNS hiteltelenítésével (a korrupciós ügyek célzott és kampányszerű nyilvánosságra hozatala) és erősen nacionalista retorikával képes annak szavazóit magához csábítani. A Smernek tehát nincs szüksége az SNS-re, de szüksége van szavazóira, és ehhez részben ideológiájára is ahhoz, hogy a kormányzást folytathassa.

Fico 2006 óta tartó, az utóbbi hónapokat leszámítva töretlen népszerűségét két tényezőnek köszönhette: a robosztus gazdasági fejlődésnek és a szlovák nemzeti identitás és büszkeség megerősítését célzó politikájának. Az exportorientált szlovák gazdaság ugyanakkor – szemben a válság első hónapjainak optimista és magabiztos kormányzati jóslataival – rendkívül súlyosan megszenvedte a válságot, amire a szlovák közvélemény egyáltalán nem volt felkészítve. A jelentős recesszió (és azon belül is leginkább az ipari termelés visszaesése) a tízéves csúcsra emelte a munkanélküliséget– mely trend ráadásul várhatóan folytatódik az elkövetkező időszakban. A krízis ráadásul nem csak átmeneti gazdasági zavart okozott, hanem felszínre hozta a szlovák gazdaság stratégiai gyengeségeit is, konkrétan a képzetlen munkaerőre, elektronikára és autóiparra alapozott gazdasági modell törékenységét. A kijózanodás és a „szlovák csodából” való kiábrándulás pedig visszahat a kormánnyal kapcsolatos elégedetlenségre is. Fico a gazdasági kudarcokat szimbolikus sikerekkel próbálja kompenzálni, kulturális eszközökkel (az „államnyelv védelme” is) megteremtve és erősítve a szlovák nemzetállammal való azonosulást. A kormánypártok pedig a szlovák nemzeti identitást a tagadásra, a magyarokkal szembeni elutasításra igyekeznek felépíteni.

Magyar belpolitika – a „ki a nemzetibb?” verseny

Nem magyar sajátosság, de hazánkra különösen jellemző vonás, hogy a külpolitika alárendelődik a belpolitika logikájának. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a diplomácia irányítói ne lennének tekintettel a külpolitikai realitásokra és ne kezelnék a külpolitikát autonóm szféraként – a diplomáciai döntések esetében akár szembemenve a belpolitikai igényekkel is. Az viszont mindenképp jellemző, hogy az aktuális ellenzék rendszerint a politikai rövidlátástól vezérelve nem szalasztja el, hogy a kormány fontosabb diplomáciai döntéseit és akcióit támadja, ezzel sokszor szűkítve a kormány külpolitikai mozgásterét, és rontva a diplomáciai érdekérvényesítés lehetőségeit.

A diplomáciai tevékenységnek a legtöbb belpolitikai áthallással rendelkező területe éppen a határon túli magyarok helyzete. Nem véletlen, hogy a mindenkori ellenzék rendszerint éppen a nagy szimbolikus fontossággal bíró ügyekben táncol ki a korábban kialakult háttér-konszenzusból. Ez történt 2002-ben a státustörvény és az Orbán-Nastase-paktum esetében, ahol az MSZP támogatása később a „23 millió román munkavállaló” elleni kampánnyá változott, és ez történt most is, a szlovák nyelvtörvény ügyében, amikor a magyar pártok egyébként szokatlanul egységes diplomáciai fellépése tört meg a szécsényi találkozó kapcsán.

A Fidesz jelenleg minden lehetőséget kihasznál arra, hogy a kormányt a nemzeti érdekek nem kellően hatékony védelmével, szervilizmussal és gyengeséggel vádolja meg. Ezek a támadások kevésbé a kormány bírálatáról, mint inkább a Fidesz és a Jobbik közti versenyről szólnak. Jól látható ugyanis, hogy a Jobbik témáinak kiszélesítésére törekszik, és a szlovák-magyar konfliktusra is politikát kíván építeni. A Jobbik kezét ugyanis sem kormányzati felelősség, sem pedig az európai politikai normák nem kötik, így sokkal keményebb hangot üthet meg, mint a Fidesz. Éppen ezért fontos a legnagyobb ellenzéki párt számára, hogy hangos nyilatkozatokkal a nemzeti érdekvédelem legharcosabb képviselőjeként tüntesse fel magát. Ennek nyilvánvaló kockázatai vannak a Fidesz számára, kormányon ugyanis kénytelen lesz lépéseket tenni a feszültségek csökkentése érdekében (ezzel újabb támadási felületet kínálva a Jobbiknak), vagy a konfrontatív politikával ronthatja az ország diplomáciai és akár befektetői megítélését is. Nem véletlen, hogy mindezzel párhuzamosan Orbán Viktor látványosan közeledni próbál a következő romániai elnökválasztás várható győzteséhez, Traian Basescu államfőhöz, annak érdekében, hogy a Romániával megerősített kapcsolatok révén ne szigetelődjön el a szomszédságpolitikában.