A kapitalizmus: szerelmi történet című dokumentumfilm - amelyet október 2-tól láthat az amerikai közönség - Moore eddigi legerőteljesebb, egyben legbohémabb alkotása. Azon túlmenően, hogy kivesézi a tavalyi ingatlanpiaci és banki válság körülményeit, a pénzügyi összeomlás kapcsán egy globális gonosztett, egy nemzetközi szintű bűncselekmény elemeit igyekszik feltárni.

A szókimondásáról híres Moore már áprilisban kiszivárogtatta, hogy következő filmjét a gazdasági válságról készíti. Azt mondta, arra keres magyarázatot, "hogyan fajulhattak idáig a dolgok", a New York-i Wall Streeten, ahol szintén forgatott, szerinte komédia folyik. "A közönség igencsak meg fog lepődni, ha megnézi a filmet, bármit is vél tudni a helyzetről" - mondta, s hozzátette, meg tudott nyerni néhány bátor embert, akik segítettek fellebbenteni a fátylat az amerikai történelem legnagyobb svindlijéről.

A műsorvezetőként, előadóként és sztáríróként is ismert Oscar-díjas filmrendező három leghíresebb filmje - a Kóla, puska, sültkrumpli (2002), a Fahrenheit 9/11 (2004) és a Sicko (2007) - több mint 300 millió dolláros bevételt hozott. Mindhárom filmjében Amerika kormányzó elitjét helyezte célkeresztjébe: támadta a fegyverlobbit, az iraki háborút és az egészségügyi rendszer működését.

Legújabb filmjében sem adja alább, a pénzügyi elit ellen fordítja kameráját, az egyik jelenetben a New York-i értéktőzsde épületét Bűnügyi helyszín feliratú sárga szalaggal tekerte körbe. Moore korábbi filmjeinek bevált képletét alkalmazva ezúttal is annak az illúzióját teremti meg, hogy a kis ember megmutatja öklét a hatalmasságoknak.
Filmjében hol a Wall Street éles hangú kritikusait, hol azt a közembert szólítja meg, akinek életét lerombolta a válság. A Time azonban rámutatott: ez is csak egy a jellegzetes hollywoodi sémák közül, Moore végül is elsősorban filmsztár, aki a dolgokat nem változtatja meg, de érdekfeszítő filmeket készít.

Moore különös tehetséggel mutatta meg már első, a General Motors autógyár üzletpolitikáját leleplező Roger & Me (1989) című munkájában, hogy a politikai dokumentumfilmes műfaj is lehet szórakoztató. Rajzfilmes elemekkel és szokatlan montázsokkal, továbbá provokatív fordulatokkal igyekszik eladni üzenetét, és ami ennél is fontosabb: saját magát is beemelte szereplőként filmjeibe. Így született meg a "dokukomédia" sajátos műfaja, amelyben a rendező személye legalább olyan fontos, mint a bemutatott téma.

A Time rámutat: Moore nem akar forradalmat csinálni. A Kapitalizmus című filmjében meggyőzően feltárja, hogy a pénzügyi felfordulás kirobbanásában a New York-i Wall Street és a washingtoni kongresszus egyaránt felelős. Azonban nem az a fő üzenete, hogy szigorúbb törvényekre van szükség, beéri erőteljesebb civil és szakszervezeti tevékenység sürgetésével.

A Time szerint az a baj, hogy filmekkel nem lehet felrázni a közvéleményt. A Bush-ellenes Fahrenheit 9/11 például fele akkora kárt sem okozott a republikánus elnöknek, mint az úgynevezett Swift Boat lejárató kampány a demokrata John Kerrynek, a Sicko pedig nem tudta az egészségügyi rendszer reformjára sarkallni a kongresszust.

Amerikaiak milliói nézik majd meg Moore új filmjét. A rendezőre valószínűleg emlékezni fognak, de az abban támadott, a bankoknak nyújtott botrányosan hatalmas állami segélyek felett napirendre térnek.