Holtan talált ex pénzügyminiszter
Holtan találták tokiói otthonában Nakagava Soicsi volt japán pénzügyminisztert - jelentette vasárnap a rendőrség. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy mi okozta az 56 éves politikus halálát.
2009. október 4. vasárnap 13:10 - HírExtra
A Kyodo hírügynökség úgy tudja, külső sérelmi nyomokat nem találtak a rendőrök Nakagava holttestén. Az NHK közszolgálati tévé pedig arról számolt be, hogy nem találtak semmilyen olyan írást, amelyet a volt miniszter hagyott hátra. Nakagava tavaly szeptemberben lett pénzügyminiszter, és idén január 17-én mondott le, egészségügyi okokra hivatkozva.
Közvetlenül a lemondását megelőző hétvégén részegen jelent meg a hét legfejlettebb ország római konferenciája után tartott sajtótájékoztatón. Ez közfelháborodást váltott ki Japánban.
Ő tagadta, hogy ittas lett volna, és furcsa viselkedését az influenzájára szedett gyógyszer erős mellékhatásával, valamint a hosszú repülőút okozta fáradtsággal magyarázta. Ennek ellenére egy sebtében összehívott sajtóértekezleten bocsánatot kért a történtekért, s bejelentette, hogy távozik tisztségéből, amint a parlament elfogadja a 2009-2010-es költségvetést. Lemondása újabb csapást mért Aszo Taro amúgy is ingatag konzervatív kormányára.