Százhúszezren voltak kíváncsiak a Hangfoglalásra
Mintegy 120 ezer látogató volt a Hangfoglalás rendezvény programjain, amelyek péntektől vasárnapig tartottak Budapesten és négy vidéki városban, összesen kilenc helyszínen; a fővárosi SYMA csarnokban több tízezren voltak kíváncsiak a zenei kiállításra.
2009. október 5. hétfő 13:54 - HírExtra
A Vodafone Hangfoglalás Zenei Kiállítás és Közép-Kelet Európai Klubfesztivált ezúttal negyedszer rendezték meg. A fő helyszínen, a SYMA csarnokban 8000 négyzetméteres területen tartott hangszer, hang-, fény-, színpad- és színháztechnikai kiállítás igazi családi program volt, a hangszereket ki is lehetett próbálni - szerepel a szervezők által az MTI-hez hétfőn eljuttatott összesítésben.
A közlemény kitér arra, hogy a gyerekek körében a spongyabobos dobfelszerelés volt a legnépszerűbb, a felnőttek pedig kézbe vehették Elvis Presley gitárjának kétmillió forintot érő hasonmását, emellett olyan különleges hangszereket is ki lehetett próbálni, mint a kora, az aquaphone, vagy a sansula. A kiállítást a SYMÁ-ban koncertek is kísérték, fellépett többek között a Republic, Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint Harcsa Veronika is.
Andrásik Remo, a kiállítást szervező Hangszeresek Országos Szövetségének (Hanosz) főtitkára elmondta: óriási volt az érdeklődés, az eseményeket a nyitva tartás alatt a Hangfoglalás honlapján is élőben lehetett követni.
A Hangfoglalás keretén belül pénteken és szombaton koncerteket tartottak az A38 Hajón, a Corvintetőn, a Gödör Klubban, a Budapest Jazz Klubban, a debreceni Kölcsey Központban, a veszprémi Expresszó Klubban és a miskolci Ifjúsági Házban.
Minden helyszínen telt ház volt, így a sztárvendég, Emiliana Torrini izlandi énekesnő péntek esti fellépésén is a Művészetek Palotájában (Müpa). Ezen a helyszínen nem csak koncertekkel várták az érdeklődőket: vasárnap a Cifra Palota eseménysorozaton belül gyermekprogramok voltak. A Medence Csoport alkotó társaság például roncstelepen talált tárgyakból, alkatrészekből készített olyan hangkibocsátásra alkalmas szerkezeteket, mint a biciklidob és a zenélő hamburger.
Szintén a Hangfoglalás részeként az A38 hajón megnyílt Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó festménykiállítása, amelyet október 17-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlathoz a művész testvére, Zoltán komponált zenét.
Tavaly 90 ezren voltak kíváncsiak a Hangfoglalás eseményeire, idén 30 ezerrel többen voltak - szerepel a szervezők közleményében.
Forrás: MTI