Egy, az Egészségmonitor Kutató és Tanácsadó Kft. által készített minapi jelentésből kiderül, hogy Magyarországon nagy földrajzi eltérések mutathatók ki az egynapos ellátások finanszírozásában, de a fekvőbeteg-ellátásban is csak egy kicsivel kisebbek az eltérések.

Az ellátás-igénybevételi adatok szerint az egy lakosra jutó betegszámok jókora eltérést mutatnak az egyes betegcsoportok között, valamint a nőket a férfiakkal és az egyes életkori sajátosságokat összevetve.

Az egynapos ellátásoknak az egy lakosra vetített aránya kistérségenként erősen különbözik: az összes betegre vonatkozóan a legnagyobb betegarány 12-szerese (!) volt a legkisebbnek. (Talán nem kell külön ecsetelni, hogy a legnagyobb betegarányokat - például a daganatos betegségek esetén - az ország észak-keleti, valamint délnyugati csücskében mérték). Valamennyi kistérséget tekintve a legnagyobb eltérés a keringési, majd a daganatos, végül az egyéb kategóriába sorolt betegeknél volt megfigyelhető.

Magyarországon az egyenlőtlenségek nagy része a lakókörnyezet társadalmi-gazdasági tényezőivel, illetve az ellátási kapacitások elérhetőségével hozható összefüggésbe, vagyis: az egyes térségek fejlettsége nagymértékben meghatározza, ki milyen arányban kénytelen igénybe venni az egészségügyi ellátásokat.

Sérül a társadalmi igazságosság is

Mind az egynapos-, mind pedig a fekvőbeteg-ellátásra igaz, hogy a finanszírozás kistérségi eltéréseit a két leggyakoribb betegcsoportban (keringési, illetve daganatos betegségek) különböző tényezők okozták: míg a daganatos betegeknél a lakóhely társadalmi-gazdasági helyzete, addig a keringési betegeknél az adott térségben rendelkezésre álló egészségügyi kapacitások játszották a legnagyobb szerepet.

A kutatás egyik legnagyobb tanulsága az, hogy a meglévő egyenlőtlenségek nemcsak az egészségügyi rendszer hatékonysága szempontjából hátrányosak, hanem a társadalmi igazságosságot is sértik. Hiszen arra mutatnak rá, hogy a finanszírozás kistérségenként eltérő mértékét – az egészségügy működtetésének céljától, és az általános elvárásoktól eltérően – nem a lakosság ellátási szükségletei határozzák meg.

A tanulmány az adatok összesítése után rámutat, hogy az egészségügyi ellátórendszer hatékonysága – mint azt nemzetközi tapasztalatok is igazolják – újabb erőforrások bevonása nélkül is javítható lenne, ha a finanszírozás kistérségi egyenlőtlenségei csökkennének a többletköltséget okozó tényezők kiiktatásával.

A tanulmány szerzői rávilágítanak, hogy olyan célzott vizsgálatokra lenne szükség, amelyek a lakossági szükséglet figyelembevételével elemeznék a legköltségesebb ellátások igénybevételét, a rendelkezésre álló ellátási kapacitások földrajzi eloszlását és az azokhoz való hozzáférés lehetőségét. Végső soron ez nemcsak a társadalmi igazságosságot, hanem a társadalmi kiadásokkal való takarékosságot is szolgálná.